A szőlő az egyik legősibb kultúrnövény, termesztése az i. e. 5000-es években kezdődött és ábrázolások bizonyítják, hogy már ekkoriban is ültetvényeken művelték. Hatásait a modern kori tudomány is igazolta.
A szőlőnek az északi féltekén körülbelül ötven egymástól nehezen megkülönböztethető faja él. Őshonos Európa mediterrán részein és Kis-Ázsiában. Már az ókori görögök is megkülönböztették a szőlőfajtákat felhasználásuk szerint. Beszélhetünk csemege-, mazsola-, és borszőlőfajtákról. Hazánk területén a római kor előtt termesztettek szőlőt, a XIV. századtól pedig Magyarország a nagy bortermelő nemzetek közé emelkedett. A Tokaji borvidék ekkoriban vált híressé. A vörös szőlőfajtákat a török hódoltság idején kezdték el termeszteni minden vármegyénkben. A szőlőből préselt friss szőlőlé hatása hasonló a belőle készült borokéhoz. A bort járványok terjedése ellen is használták, a modern sebfertőtlenítő szerek megjelenése előtt a sebeket borral tisztították. A magyar borok közül a tokaji aszú gyógyereje emelkedik ki. Az 1934-től 1945-ig hatályban lévő Magyar Gyógyszerkönyv a gyógyszerek között említi a tokaji bort.
A szőlőlé jótékony hatásai közé tartozik az erős antioxidáns tulajdonság, mivel védi a fehérjéket és a sejtek genetikai állományát, segíti a károsodott sejtek regenerálódását. Méregtelenítő, víz- és hashajtó, javítja az emésztést, fájdalom- és gyulladáscsökkentő. Csökkenti a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. A szőlő magjában koncentráltan vannak jelen fontos összetevők ezért a szőlő magja és héja erősebb hatású, mint maga a szőlőlé. Így a szőlőmagnak (vagy kivonatának) a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos betegségek kezelésében és megelőzésében is van szerepe, csakúgy, mint a cukorbetegség esetén kialakult idegkárosodás kezelésében.
forrás: A természet kincseskamrája, hu.wikipedia.org