Kósa Lajos Debrecen polgármestere és egyben a Fidesz ügyvezető alelnöke egy debreceni középiskola tanévnyitóján értékelte az új tanévtől életbe lépő változásokat. Beszédében – többek között – kijelentette, hogy „a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek” . Az új tanév fejleményeire és Kósa Lajos mondataira is reagáltak az ellenzéki politikusok.
„Kibújt a szög a zsákból” címmel olvasható a Magyar Szocialista Párt honlapján Kajtárné Botár Borbála (a párt pedagógus tagozatának elnöke) nyilatkozata. Szerinte „Kósa Lajos tanévnyitójában lerántotta a leplet mindarról, amit a Fidesz az oktatásról, az iskola és a tanárok szerepéről, a gyermek és a szülő sárba taposott jogairól gondol” sorait a „meddig még kollégák?” kérdéssel zárja. Kunhalmi Ágnes a párt oktatáspolitikusa szerint „a kormány a poroszos nevelésben (…) hisz, a szocialisták viszont a tehetséggondozásban, a tehetség kibontakoztatásában és szakmai megoldásokban” – olvasható az MSZP honlapján.
A Jobbik honlapján olvasható oktatásügy témában megjelent írásban a párt szerint „reformok helyett nyugalomra, pártkáderek helyett szakemberekre lenne szükség”. Ferenczi Gábor a Jobbik politikusa kiemeli, hogy a köznevelési törvény előszava Klebelsberg Kunót jelöli meg követendő mintapéldának, ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormányzás első évében, több mint száz intézményt vontak össze, mit sem törődve, a gyermekek, a szülők és az ott dolgozók érdekeivel.
Az LMP-s Osztolykán Ágnes szerint „az államosított közoktatást (…) nemzeti mázzal öntötték nyakon”. Szerintük az oktatás jövője nem a központosításban-államosításban, hanem az innovációban van.
forrás: nol.hu, mszp.hu, jobbik.hu, lehetmas.hu