Idén 16. alkalommal hirdetik meg a Magyar Termék Nagydíj® Pályázatot. Magyarország legtekintélyesebb minősítő tanusítványának elnyerésére 2013-ban 24 témakörben lehet pályázatot benyújtani. A magyar gazdaságpolitika prioritásai – a regionális integráció és magyar tulajdonú kisvállalkozói kör erősítése – felértékelik a Magyar Termék Nagydíj intézményét – hangoztatta a pályázat indulását bejelentő sajtótájékoztatón Radetzky Jenő, a Wekerle Terv Miniszteri Biztosa.
„A pályázaton részt vehet minden, a pályázati főcsoportok szerinti, a pályázat céljainak megfelelő, Magyarországon gyártott, forgalmazott, sorozatgyártásra alkalmas késztermék, termékcsalád, illetve ahhoz kapcsolódó szolgáltatás, mellyel rendszert alkothat. Emellett a pályázat tárgyát képezheti önálló szolgáltatás is” – mondta Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj® Pályázati Iroda ügyvivő igazgatója. „A pályázatokat a kiírók által felkért, független szakmai zsűri bírálja el, a benyújtott dokumentáció alapján. A Magyar Termék Nagydíj elnyerése szigorú követelményrendszerhez kötött, a kitüntetett termékek és szolgáltatások megfelelőségének igazolását független, szakértőkből álló zsűri vizsgálja, garantálja és folyamatosan ellenőrzi” – tette hozzá az ügyvivő igazgató. Nevezni idén május 17-ig lehet nevezni a díj elnyerésére. Az eredményhirdetésre szeptember elején – a hagyományokhoz híven – a Parlament Felsőházi Termében, a gazdaság és a közélet kiemelkedő személyiségei, valamint a gazdaság-diplomácia vezető tisztségviselői jelenlétében kerül sor. A pályázati feltételekről bővebben a www.termeknagydij.hu honlapon tájékozódhatnak, ahol a pályázati anyag is elérhető. Új kategóriaként idén már vendéglátás témakörben is pályázhatnak a magyarországi vállalkozások. E kategórián belül szállodák, panziók, éttermek, kávézók, cukrászdák versenghetnek a nagydíjért kiváló minőségű termékeikkel vagy szolgáltatásaikkal. Ugyancsak új elemként jelenik meg a pályázatban a Magyar Termék Nagydíj® Pályázat Régiók Díja Különdíj. Ezt az elismerést legfeljebb három, a Kárpát-medencei régióban tevékenykedő, külhoni vállalkozás nyerheti el. A díjazással a Magyar Termék Nagydíj® Pályázat elismerni kívánja a vállalkozás elkötelezettségét a folyamatos, kiváló minőség biztosítása, valamint a hagyományok tisztelete, a környezet védelme és a magyarság-tudat eszméje iránt. A kiírói tanács új taggal bővült. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt.-t a magyar állam képviseletében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hozta létre, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodáinak működtetésére, a szakmai munka irányítására, valamint gazdaság-információs tevékenység folytatására. A Hálózat törekvése, hogy elősegítse a kelet-közép-európai országok nyitását egymás gazdaságai irányába, és hozzájáruljon ahhoz, hogy ez a térség egy európai szinten is elismert, összefonódó és erős gazdasági régióvá fejlődjön.
A Magyar Termék Nagydíj® védjegy az európai regionális tanúsító védjegyek sorába tartozik. Megtestesíti és kifejezi Magyarország elismerését és elkötelezettségét a tanúsított minőség iránt. Ez az egyetlen, nem szakma specifikus tanúsító elismerés, melyre a gazdaság egész területéről önkéntes, nyilvános pályázat útján lehet jelentkezni.
