Messzi földön híres a horvát-magyar barátság. És ki tudna erről szebben mesélni, mint az, aki évek óta képviseli hazája értékeit országunkban, és tekinti harmadik otthonának Magyarországot. Ivan Bandic, Horvátország budapesti nagykövete fogadott bennünket a követségi rezidencián.
Házi süteménnyel, forró kávéval kínálnak, a horvátok vendégszeretetével fogadnak bennünket. Érezzük, különleges nap ez, egy rezidencia ajtaja nyílt meg előttünk. Körbetekintek az eleganciát sugalló termekben, és úgy érzem, valami mégis hiányzik. Mondják, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy asszony, így amikor arra kérem a nagykövetet, meséljen a családjáról, azonnal belevág a közepébe.
– Diplomáciai tevékenységem sokfelé szólított az évek alatt: a javában dúló háború alatt Szarajevóba, majd Hollandiában, később Belgrádban dolgoztam, ezért a feleségemmel úgy döntöttünk, ő otthon marad Zágrábban a lányainkkal, őrzi a családi fészket, gondoskodik az otthoni teendőkről. Beismerem, ez igen nagy áldozat a feleségem részéről, amit nagyra értékelek, hiszen nélküle sem én, sem a lányaim nem lennénk ilyen sikeresek. A nagyobbik jogot tanult, mint jómagam is, míg a kisebbik az édesanyja hivatását választotta, és közgazdász lett. Az egyik legmeghatározóbb ember az életemben az édesanyám, akihez nagyon kötődöm érzelmileg. Számomra még mindig ő a világ közepe.
Adódik a kérdés: hogyan alakul a kötődése, milyen gyökereket ereszthet az az ember, aki a felnőtt életét a szülőhazájától távol, ráadásul más-más országokban éli. – Elsőként Bosznia-Hercegovinához tartozónak vallom magam, másodízben Horvátországot tartom hazámnak, és igen erősen kötődöm Magyarországhoz is, ahol már tíz éve élek – vall a nagykövet. 2002-ben lépett először magyar földre főkonzulként, majd előléptették nagykövetté, és a tervezett hat hónap tíz évvé kerekedett. Nem csoda hát, ha harmadik hazájának tekinti Magyarországot.
A cikk folytatása az A Mi Otthonunk magazin szeptemberi számában olvasható. Keresse az újságárusoknál!