Close

Függ a D-vitaminszinttől a két leggyakoribb európai halálos kór

Az európai halálozási statisztika első helyén álló szívinfarktus és stroke bekövetkezését már eddig is magyarázták több vitamin nem megfelelő bevitelével, de most egy nagyszabású dán vizsgálat kimutatta, hogy az erek épségéhez megfelelő D-vitamin szint feltétlenül szükséges.

A Koppenhágai Egyetemen Peter Brondum-Jacobsen és munkatársai tízezernél több panaszmentes dán nő és férfi átlagosan 29 éves megfigyelését végezte. Ennek a hatalmas tanulmánynak az volt a célja, hogy fölmérjék a különböző kockázati tényezők szerepét a szívinfarktus és a „szíveredetű” halálozás bekövetkeztében.

Dánia valamennyi gyógyintézetének statisztikáit folyamatosan begyűjtötték, csakúgy mint a résztvevőkre vonatkozó egészségügyi adatokat is. Kimutatták, hogy 3100 résztvevőnek lett koszorúér-betegsége, közülük 1925 személy kapott szívinfarktust és az összhalálozás 6747 személy volt.

A kutatók azt is vizsgálták, hogy a vérben rendszeresen megvizsgált D-vitamin szint hogyan függött össze a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásával. Összehasonlították a D-vitamin hiányos résztvevők egészségének alakulását azokéval, akiknek a vérében magas szintje volt ennek a vitaminnak.

Hangsúlyozzák, hogy ezt a vitamint nem kell gyógyszerként szedni. Csak arra van szükség, hogy rendszeresen napsugár érje a bőrünket, figyelve arra, hogy elkerüljük a leégést. Dániában az élelmiszerekbe sem adagolnak D-vitamint, hanem bíznak abban, hogy az emberek gyakran, de túlzás nélkül napoznak.

A D-vitamin vérszint egyértelműen arányos volt a szív- és érbetegség előfordulásával. A legalacsonyabb D-vitamin szintűek hajlama a koszorúér betegségre 41 százalékkal növekedett, 64 százalékkal gyakrabban kaptak infarktust, szívbetegség következtében halálozásuk 81 százalékkal volt magasabb.

A munkacsoport a nemzetközi szakirodalomból is kigyűjtötte azokat az adatokat, amelyek ugyancsak ezt a kérdést érintették. Hasonló módszerrel 17 tanulmány foglalkozott a D-vitamin és a szív-érrendszeri halálozás összefüggésével. Az adatok összesítése megegyezett a dán kutatók eredményeivel.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top