Close

Mégis lesz feliratkozás, eltűnnek a kopogtatócédulák

Egyéni képviselői indítványként nyújtotta be tegnap Lázár János, Kósa Lajos (Fidesz) és Vejkey Imre (KDNP) az új választási eljárásról szóló törvényt. Lázár János az előzetes feliratkozás miatt az alaptörvény második módosítását is kezdeményezte.
Sarkalatos törvény a választójog gyakorlását kérelemre történő névjegyzékbe vételhez kötheti – ezzel a mondattal módosítaná az alaptörvényt Lázár János, lehetővé téve az előzetes feliratkozás bevezetését. Arról ugyanis az ugyancsak tegnap beterjesztett sarkalatos, választási eljárásról szóló törvény rendelkezik majd. Az alkotmánymódosítás szerint az országos népszavazás akkor érvényes, ha a választásra jogosult – vagyis a névjegyzékbe feliratkozott – polgárok több mint fele érvényesen szavazott.

A 128 oldalas törvénytervezetet az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollja után novemberben fogadhatja el az Országgyűlés, és február 15-től lép majd hatályba.
A törvénytervezet azt tartalmazza, hogy a Nemzeti Választási Központ a feliratkozás előtti időszak előtti (legközelebb 2013, – a szerk.) augusztusában levélben tájékoztat a névjegyzékbe vétel módjáról.

A választópolgár a névjegyzékbe vétel iránti kérelmet 2013-tól négyévenként szeptember 1. és április 30. között, vagy ha a következő évben legkésőbb június 30-án tartják az országgyűlési vagy a helyi választásokat, a szavazást megelőző 15. napig nyújthatja be.

A Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella közölte, módosító indítványt nyújtanak be a törvényhez, hogy a parlamenti választás után újra megnyíljon a regisztráció lehetősége az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra azoknak, akik az országgyűlési szavazásra nem iratkoztak fel.

A névjegyzékbe vétel iránti kérelmet a lakcím szerinti jegyzőhöz személyesen vagy levélben, a Nemzeti Választási Központhoz pedig az ügyfélkapukon keresztül lehet benyújtani. A külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező polgárok a Nemzeti Választási Központnál levélben és az ügyfélkapukon keresztül nyújthatják be a kérelmüket. A 17. életévüket betöltők is kérhetik a felvételüket, tekintettel arra, hogy a szavazáskor már választásra jogosultak lehetnek.

A feliratkozással az állampolgár felhatalmazást ad a pártok aktivistáinak, hogy kampánycélú anyagaikkal személyesen, postai úton vagy telefonon felkeressék.

Megszűnik a kopogtatócédula, hivatalos nevén az ajánlószelvény, helyette ajánlóívek lesznek. A választásokon elindulni kívánó jelölteknek a választókerületükben 200 ajánlást kell összegyűjteniük. Az átvett német példa részleteiről először lapunk cikkezett, ott azonban a két ciklust dolgozó képviselőknek nem kell ajánlást gyűjteniük. (Most módosítani kell a választási törvényt is, mert az még 750 ajánlás összegyűjtését tartalmazza – a szerk.)

Jelöltet ajánlani ajánlóíven lehet, és csak az a választó ajánlhat jelöltet, aki a választásra feliratkozott, tehát a szavazóköri névjegyzékben szerepel. Egy választó több jelöltet is ajánlhat, viszont egy jelöltet csak egy ajánlással támogathat, az ajánlás nem vonható vissza. Továbbra sem lehet munkahelyen, tömegközlekedési eszközökön, hivatali helyiségekben, oktatási és egészségügyi intézményekben ajánlásokat gyűjteni.

A Magyarországon lakóhellyel rendelkező, de külföldön tartózkodó polgárok levélben vagy a külképviseleten szavazhatnak. A szavazás ezután a külképviseleteken is a választás napján lesz, az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt egy nappal korábban.

A szavazás napján Magyarországon, de nem a saját lakóhelyén tartózkodó választónak a lakóhelye szerinti választási irodától kell kérnie, hogy törölje őt a helyi névjegyzékből, és vegyék fel a tartózkodási helyének megfelelő névjegyzékébe.

Az így szavazó választó az eredeti lakcíme szerinti egyéni jelöltekre voksolhat, nem az aktuális tartózkodási helyén indulókra.

A választást a javaslat alapján 2014-től mindig vasárnap kell megtartani, a voksolás nem eshet munkaszüneti napra, illetve húsvét- vagy pünkösdvasárnapra. A választást a szavazás napja előtt legalább hetven, legfeljebb kilencven nappal kell kitűzni, így meghosszabbodhat az eddigi hatvannapos kampányidőszak is.

Forrás: MHO

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top