Close

Megtört a jég, de nincs elvi fordulat

Közeledik egymáshoz az MSZP és a Demokratikus Koalíció, de a szocialista párt vezetésében nincs „elvi fordulat” a kapcsolatot illetően. Mindenesetre egyre többet beszélnek az ellenzéki összefogás fontosságáról.

Még nem tudni, hogy mi lesz az MSZP végleges döntése a választási eljárási törvény parlamenti vitája kapcsán, de elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc javaslatával összhangban akár a szocialisták is bojkottálni fogják a módosítások országgyűlési vitáját. Úgy tudjuk, a felső vezetés fontolóra veszi a bojkotthoz való csatlakozást, de erről majd a frakció mondja ki a végső szót az MSZP-ben.
Lapunk forrásai inkább azt valószínűsítik, hogy a szocialisták a vitában részt vesznek majd, de a szavazástól – ha a Fidesz nem hajlandó változtatni elképzelésein – várhatóan távol maradnak. Nem ez lenne az első (legalább részben) közös pont a volt kormányfő új és régi pártja között az elmúlt napokban. Az exminiszterelnök és három politikustársa múlt heti éhségsztrájkja kapcsán Mesterházy Attila MSZP-elnök közleményben tudatta: a szocialisták támogatják a Demokratikus Koalíció (DK) tiltakozó akcióját.
„Fontos minden olyan megszólalás, tett vagy demonstráció, amely a titkos, általános és egyenlő választáshoz való jog megőrzését, a választók jogainak védelmét határozza meg célként” – fogalmazott közleményében Mesterházy Attila. Ezzel szinte egy időben Gyurcsány Ferenc pedig az Atv.hu-nak arról beszélt, hogy bár sok vitája van az MSZP jelenlegi elnökével, de ha az az ára az ellenzéki nagykoalíció létrejöttének, úgy elsőként szavaz Mesterházyra.
Információink szerint az MSZP vezetésében a DK-hoz való közeledést illetően „nincs elvi fordulat”, mindössze ez a mostani esemény és „az ügy” jól megmutatta, hogy milyen demokratikus témák mentén tudnak összefogni. „Meg akartuk mutatni, hogy a viták ellenére is, a jó ügyek érdekében tudunk és akarunk is együttműködni a demokratikus ellenzék többi pártjával” – nyilatkozta a Népszabadságnak Mesterházy Attila pártelnök. A szocialisták közül egyébként többen személyesen is szolidaritottak az éhségsztrájkolókkal: Lendvai Ildikó ex-pártelnök mellett Szanyi Tibor elnökségi tag is megjelent a DK-demonstráció helyszínén; utóbbi politikus pedig nemrég egy közös fórumon beszélgetett Vadai Ágnessel, a Demokratikus Koalíció egyik vezető politikusával az ellenzéki együttműködés lehetséges formáiról.
„Nincs demokrácia párbeszéd nélkül, ezt nagyon komolyan gondolom. Ami azt jelenti, hogy együtt gondolkodás kapcsán bárkivel leülök egy asztalhoz, de az együttműködésről már akkor kell csak beszélni, amikor az orbáni rendszer lebontásáról tárgyalunk” – fogalmazott megkeresésünkre Szanyi Tibor elnökségi tag. Ezzel kapcsolatban Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese kérdésünkre azt mondta: ma az összefogásnak és az együttműködésnek, a programokról, szakmapolitikai kérdésekről való közös gondolkodásnak van az ideje. „A vacsoránál is először a menüről beszélünk, nem arról, hogy ki hol ül” – tette hozzá a politikus.
A Fidesz szerint nem az a meglepő, hogy a DK és az MSZP „összeborul”, hanem hogy ezt a demokrácia védelmében teszik. Selmeczi Gabriella pártszóvivő szerint nagy lehet a baj az MSZP-ben, ha már „Gyurcsány Ferenc és társai nyilvános tisztítókúráját is a demokrácia melletti bátor kiállásnak látják”.
Az LMP ott lesz a parlamenti vitán
Az LMP részt vesz a választási eljárásról szóló törvény parlamenti vitájában – mondta újságíróknak a párt választmányi szóvivője. Heltai László vasárnapi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte, nem kívánják bojkottálni a vitát, ugyanis annak során ki szeretnék fejteni véleményüket. A javaslat eddig napvilágot látott részeit elemezve kijelentette: a tervezett előregisztrációt ellenzik, az ajánlószelvények rendszerének eltörlésével viszont egyetértenek.
Ki alakítja az eseményeket?
Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője szerint ha az MSZP (vagy az LMP) nem tudja a következő egy-másfél évben kivívni az egyedüli potenciális kormányváltó párt pozícióját, úgy a választási szövetség valamely formájában kell a szereplőknek gondolkodniuk. „Jelenleg az MSZP DK felé nyitása elsietett lépésnek tűnik: ahhoz, hogy egy valószínű szövetség létrejöjjön a 2014-es választásra, a szocialistáknak nem kell másfél évvel azt megelőzően gesztusokat tenniük a tartósan két százalék körüli DK-nak, hiszen elsősorban utóbbi van előbbire rászorulva, nem pedig fordítva. Barátkozás nélkül és valószínűleg még az utolsó pillanatban is nyitottak lesznek a közös indulásra (vagy annak valamilyen formájára), a DK választói pedig megfelelően elkötelezettek ahhoz, hogy kövessék a pártelnök iránymutatását.
Az MSZP ezzel a nyitással talán idő előtt magára húzza a változatlanul népszerűtlen volt miniszterelnök személyét, aki valószínűleg nem segíti abban a szocialistákat, hogy a bizonytalan szavazókat megnyerjék maguknak, pedig a következő választásnak talán ez a legnagyobb tétje és kihívása” – fogalmazott. Magyar Kornélia hozzátette: a Gyurcsány-féle párt oldaláról viszont abszolút logikus lépés az összefogás erőltetése, hiszen egyedül nagyon nagy valószínűséggel nem jutna be a parlamentbe, és eminens érdeke, hogy az események alakítójaként határozza meg magát.
forrás: nol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top