Close

Műemlékvédelmi konferencia az új szabályozásokról, változásokról

Kulturális és örökségvédelmi témában több változás is történt a nyár folyamán: új engedélyezési eljárás bevezetése, ennek hatására elnökváltás és egy múlt keddi kormányülés alapján a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszűnése. Mindebből is látszik, a téma aktuálisabb, mint korábban bármikor.

Tekintettel a megváltozott helyzetre a legnagyobb műemlékvédelmi konferenciák összefogásával október 18-án „2. Műemlékvédelmi konferencia az új szabályozás tükrében” címmel szakmai konferencia kerül megrendezésre, melynek keretében interaktív sajtótájékoztatót tartunk „Élet a KÖH után” címmel. Ezt követően a résztvevők közbeszéd során elmondják véleményüket a kialakult szituációról, így az érdeklődők első kézből tájékozódhatnak.
A konferencia délutáni részében tervezők, építési szakértők a fenntarthatósági koncepció mentén megvalósult műemlék felújításokat mutatnak be.

További szakmai programok:
1. Energiahatékony épületek konferencia – október 17.: A környezettudatos építési mód lehet a megoldás a városfejlesztésben. Az intelligens épület és smart city, intelligens város vízió vagy valós jövőkép? A környezettudatos ingatlanminősítési rendszer: hogyan változik az ingatlanok értéke az energiahatékonyság növelésével? Mit vár, mit kér a piac? Hogyan hat az árra a minősítés? Értékeli-e a piac a minőséget?
2. Légtechnika és hővisszanyerés konferencia – október 18.: A konferencia felvonultatja mindazon technológiai megoldásokat és innovációkat, amelyek elengedhetetlen részei egy, a mai kor elvárásainak megfelelő épületnek – legyen az családi ház vagy irodaépület.

Regisztráljon most!

Helyszín:

Lurdy Konferencia Rendezvényközpont,

1097, Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.

1. emelet

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top