Close

Világnapot tartanak Budapesten

Autóbuszos, hajós és bringóhintós városnézések, tematikus séták, kerékpáros túrák mellett kiállítások és előadások is helyet kapnak idén az idegenvezetők világnapja alkalmából február 24-26. között megtartandó programok sorában.A világnapot 1985 óta minden év február utolsó hétvégéjén ünneplik. Idén három napon keresztül változatos programokra invitálják a szervezők azokat a városlakókat és az ország különböző pontjairól érkező vendégeket, akik kíváncsiak a folyamatosan változó és átalakuló fővárosra – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
 
Szerveznek sétákat Óbudán, sétahajózást a Dunán, tárlatvezetést a FUGA építészeti központba, és vezetett látogatást a Szent István-bazilikába. Tematikus sétákat tartanak a Margit-szigeten, a Vízivárosban, lesz sporttörténeti és kocsmalátogató túra is.
 
Idén is gondoltak a szervezők a segítséggel élő vendégekre, így külön indítanak városlátogatásokat vakoknak és látássérülteknek, jeltolmács segítségével siketeknek, valamint mozgássérülteknek és értelmi fogyatékosoknak is.
 Az idegenvezetés, tárlatvezetés mindenütt ingyenes lesz, de egyes helyszíneken – például a múzeumokban – belépődíjjal kell számolni.
 
A szervezők felhívják a figyelmet, hogy bizonyos programokat csak kedvező időjárás esetén tudnak megtartani, és kérik, hogy némelyik program esetében a korlátozott létszám miatt előzetesen regisztráljanak az érdeklődők.

A világnap részletes tematikája a www.bkik.hu honlapon olvasható.

Forrás: mti/mno

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top