Close

Örmény népirtás – Törökök és örmények tüntetnek a francia szenátus előtt

Egymás mellett, de biztonsági kordonokkal, illetve rohamrendőrök sorfalával szétválasztva tüntetett hétfő délután több száz örmény, illetve török Párizsban, a szenátus épülete előtt az örmény népirtás tagadásának tiltásáról szóló törvénytervezet vitájának megkezdésekor.
Az előbbiek támogatják, az utóbbiak viszont ellenzik a javaslat elfogadását, amelynek alapján a törvény megsértőire egy évi elzárás és 45 ezer eurós pénzbüntetés lenne kiszabható. A javaslatot egy hónappal ezelőtt a nemzetgyűlés már elfogadta. A szenátusban a 348 szenátorból alig negyven volt jelen a hosszúnak ígérkező vita kezdetén, amelyről a végszavazás az esti órákban várható.

A francia parlament már 2001-ben népirtásnak minősítette, de nem szankcionálta az 1915 és 1917 között lezajlott törökországi tömegmészárlást, amelyben az örmény fél szerint 1,5 millióan vesztették életüket.

A Nicolas Sarkozy államfő által is támogatott javaslatnak jobb- és baloldalon is egyaránt akadnak ellenzői: a kormánypártból negyven szenátor már jelezte, hogy nemmel fog szavazni. A tervezetet ennek ellenére azonban várhatóan elfogadják, miután a szenátus két nagy képviselői csoportja, a jobbközép UMP és a Szocialista Párt is támogatja.

Patrick Ollier, a parlamenti kapcsolattartásért felelős államtitkár a vita kezdetén leszögezte: a javaslat része egy olyan általános vonulatnak, amellyel Franciaországban a rasszista és idegengyűlölő megszólalásokat büntetik. „Ez nem megemlékezési törvény. Nem azt kérjük önöktől, hogy megmondják, mi része a történelemnek, hanem azt, hogy megfelelően kezeljék azokat, akik a törvény által elismert népirtásokat tagadják” – mondta a szenátoroknak a kormánytag.
Franciaország eddig két genocídiumot ismert el, a holokausztot és az örmények népirtását, de csak az előbbinek a tagadását bünteti. „Miután szembeszökő aszimmetria mutatkozik a tagadások büntethetőségében, ezt illik orvosolnunk” – hangsúlyozta az államtitkár.   

Törökország, amely nem ismeri el a népirtást, az utolsó pillanatig meghátrálásra próbálta késztetni a francia parlamentet. „Már előzetesen döntöttünk azokról az intézkedésekről, amelyeket akkor foganatosítunk, ha a szöveget véglegesen elfogadták. Ez ügyben senkinek ne legyenek kétségei” – mondta hétfőn Ahmet Davutoglu
török külügyminiszter.

A nemzetgyűlési szavazást követően Törökország néhány hétre hazarendelte párizsi nagykövetét, befagyasztotta a politikai és katonai együttműködést Franciaországgal, annak ellenére, hogy Párizs legfőbb partnerének tekintette a szíriai válság megoldásában, valamint felfüggesztette a kétoldalú látogatásokat.
A török vezetés most azzal fenyegeti Franciaországot, hogy amennyiben a szenátus is elfogadja a törvénytervezetet, végleg hazarendeli nagykövetét, korlátozza a külképviselet működését, valamint kereskedelmi és gazdasági szankciókat vezet be Franciaország ellen.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top