Close

OGY – Krónika (adótörvények, napirend után)

A jövő évi adótörvényekről szóló előterjesztés részletes vitájával, illetve jobbikos napirend utáni felszólalásokkal ért véget kedden éjjel az Országgyűlés hétfőn délután kezdődött ülése.
    Vita a jövő évre tervezett adóváltoztatásokról
    Az adótörvények részletes vitájában Józsa István (MSZP)  azt mondta, komplett adócsomagot terjesztettek be módosító indítványként, hogy a 2012-es költségvetés negatív hatásait kiküszöböljék.
    Hangsúlyozta, hogy az ország nem áll készen arra, hogy bevezessék az egykulcsos adót, így több mint 500 milliárd forintról mondanak le. Az MSZP ezért azt javasolja, hogy 5 millió forintos éves jövedelemhatár fölött 32 százalékos szja-kulcs legyen, és csökkentenék a munkát terhelő járulékokat is.
    Kiss Sándor, a Jobbik módosító indítványait bemutatva elmondta, hogy az étkezési jegyek csökkentése nem elfogadható, meg kellett volna tartani a 18 ezer forintos keretet, mert ez sok családban a megélhetést biztosítja.
    A társasági adó mértékét a Jobbik differenciálná az adóalap függvényében, de ezt a javaslatot a kormány elutasította.
    Az LMP nevében felszólaló Vágó Gábor (LMP) elmondása szerint pártja háromkulcsos adórendszerre tett javaslatot, mivel – mint mondta – az egykulcsos adórendszer megbukott. Az LMP 16, 32 és 40 százalékos kulcsokat, az adójóváírás és a félszuperbruttó megtartását javasolta, a befolyó pluszforrásokat pedig járulékcsökkentésre fordítanák.
    Közlése szerint 2 százalékos általános járulékcsökkentést vezetnének be, a legelmaradottabb 33 térségben további 2 százalékkal, a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalóknál pedig újabb 2 százalékkal csökkentenék a munkát terhelő járulékokat.
    Az ülést levezető elnök ezt követően lezárta az előterjesztés részletes vitáját, hasonlóan az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló törvényjavaslat részletes vitájával.

    Jobbikos napirend utáni felszólalások
    Ferenczi Gábor (Jobbik) napirend utáni felszólalásában a Szent Korona történetéről beszélt, míg frakciótársa, Magyar Zoltán Gregus Máté mintagazdára emlékezett.
    Ujhelyi István ezt követően bezárta az ülésnapot, a képviselők kedden reggel folytatják parlamenti munkájukat.
 
Forrás:btiv/bkgy/bzt MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top