Tistyán László szociológus, egy kis pécsi intézet, a Fact vezetője. Neve mégsem csak szűkebb hazájában ismert: a több mint húsz éve működő szervezetet országos kutatásokra is felkérik. Szélesebb körben a diszkriminációval kapcsolatos, lesújtó eredményű kutatásaikról lettek ismertek. Legutóbb a designer drogokról és a szexmunkásokról készült munkáikkal hallattak magukról. Az MTI-Pressnek adott nyilatkozatában egyebek között arról beszélt, hogy „amikor az általános emberi jogok érvényesüléséről van szó, azok addig számítanak, amíg a miénkről beszélünk – ha máséról, jönnek a felmentő ítéletek”.
– Egy szociológus egyetemi tanár a kilencvenes években arról panaszkodott, hogy a szakma gyilkos konkurenciaharcok színtere. Önök is így érezték?
– 1990 decembere óta, több mint húsz éve dolgozunk. Azért döntöttünk az intézet megalapítása mellett, mert a rendszerváltásnak volt gazdasági vonatkozása is. Komoly információhiány volt, aminek következtében soha nem volt gond a munkaszerzéssel. Egy-két nagy cég létezett csak akkoriban, nem voltak alternatív intézetek, amelyek rugalmasak lettek volna, és megfizethetők. A kilencvenes évek első fele kifejezetten kedvezett az olyan kis társaságoknak, mint a miénk. Vidéken szinte a mai napig nincs ilyen, egy-kettő Debrecenben és Szegeden, és még egy Pécsett.
– Változott a helyzet?
– Most sem esnek egymás torkának a társadalomkutatók. Vannak a nagyok, amelyek nem is magyarok, hanem multik leányvállalatai, nagy presztízzsel, politikai és gazdasági kapcsolatokkal. Azon a területen, ahol mi dolgozunk, nincs borzasztó konkurenciaharc. Ritka az olyan intézet, mint a Fact, amely nemcsak szorosan vett piackutatással foglalkozik, hanem társadalomtudományi alapkutatásokkal is.
– Melyikből végeznek többet?
– A Fact egyes tevékenységében egyetemekkel, más tekintetben piaci szereplőkkel versenyez. Meg kell mondjam, az akadémiai szféra a rázósabb. A gazdaságban ugyanakkor éppen a kutatásról a legkönnyebb lemondani, ha válság van. Ilyenkor inkább a megérzések, rögeszmék döntenek, mint az információk. 2011-ben ez nagyon érezteti a hatását, nekünk is nagyon nehéz.
– Legutóbb a szexmunkásokkal kapcsolatos kutatásukkal hallattak magukról.
– A velük való együttműködés több évre tekint vissza. Ennél is hosszabb ideje foglalkozunk kisebbségi csoportokat sújtó diszkriminációs kérdésekkel. A jelek szerint nevet szereztünk magunknak ebben a témában, partnerképesnek bizonyult az intézetünk, ezért kerestek meg minket. Több vizsgálatot végeztünk a szexmunkások számára. Az első témája az őket sújtó diszkrimináció volt a közvélemény és a hatóságok részéről.
– Ez milyen eredménnyel zárult?
– Megállapításai lesújtó képet mutatnak a társadalom egészéről. A tükörbe, amelyet akkor mutattunk, senki sem akart belenézni. Mintha nekünk, magyaroknak valamiféle genetikai hajlamunk volna a diszkriminációra: szükségünk van rá, hogy egyes csoportokat kirekesszünk. Azzal mindenki tisztában van, hogy léteznek csoportok, amelyeket diszkriminálunk. Ezt felismerjük, verbális szinten sajnálatosnak tartjuk. De amikor az általános emberi jogok érvényesüléséről van szó, azok addig számítanak, amíg a miénkről beszélünk. Ha máséról, például a prostituáltakéról, akkor jönnek a felmentő feltételek, amelyekkel eltekinthetünk maradéktalan teljesülésüktől.
– Erről keveset lehetett annak idején hallani, szándékosan elhallgatták volna őket?
– Ahogy az emberek, a hírek között is vannak „celebek”. Nem elhallgatták, inkább az érdektelenség az, ami miatt a megállapítások nem mentek át. A társadalmi szolidaritás hiánya az oka. A kutatás nyomán jogsegélyszolgálat indult számukra, azért, hogy a hatóságok mindenkivel szemben ugyanúgy járjanak el.
– A legutóbbi kutatás mire irányult?
– A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete keresett meg minket ismét. Az egyesület a szexiparban dolgozók testi, lelki, szociális egészségét próbálja támogatni. Azt kellett feltárnunk, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a testi-lelki egészségüket leginkább veszélyeztetik, és hogyan védhetők ki.
– Mire jutottak a vizsgálatok során?
– A foglalkozás, amelyet űznek, önmagában is kockázati tényező, hiszen nemi betegségek közvetítői lehetnek. Ehhez jönnek a munkakörülményekből adódó tényezők: az egész napos ácsorgás, a nap, a szél, a hideg. A munkájukkal járó stresszcsökkentő szokások, az alkohol, a kábítószer és a dohányzás szintén veszélyforrások. Ezekért azért nyúlnak intenzívebben, hogy a munkájukkal járó, az átlagosnál nagyobb stresszt mérsékeljék.
– Milyen veszély leselkedik a lelki egészségükre?
– Elsősorban a kliensekkel való kapcsolat: megalázzák, zsarolják, kényszerítik őket, de messze nem elhanyagolhatók a hatóságokkal való állandó konfliktusok. Szélsőséges példa: a megkérdezettek tíz százaléka számolt be arról, hogy természetben fizetnek azért, hogy a hatósági intézkedést elkerüljék. A kutatás eredménye szerint a hatóságokban megvan ez a hajlam. Az elbeszélésekből kiderült az is, hogy gyakran merő kiszúrásból foganatosítanak intézkedéseket, gyakori a zaklatás. Az egyik legmegdöbbentőbb példa az volt, amikor egyiküktől nemes egyszerűséggel elkobozták az óvszereket. Nekik is van magánéletük, amit össze kell egyeztetni a munkával. A legnehezebben a kliensek és a hatóságok kezelhetők, valamivel könnyebben a magánéleti konfliktusok.
Mi lehet a kiút számukra?
– A nagy részüknek semmilyen alternatívájuk nincs, esélyük sincs máshol dolgozni. A csoport magára van hagyva, többségük nem megfelelően szocializáló közegből érkezik. Nem feltétlenül van tisztában a nemi betegségek veszélyeivel, végképp nem a konfliktusok kezelésének módszereivel, Komoly igény van a segítségre, de az egyéni közreműködési hajlandóság is megvan bennük. Szívesen vállalnak társadalmi munkát, azaz a két lehetséges stratégia, a „nem érdekel” és a „fogjunk össze” közül a másodikat választották. A legkomolyabb probléma az, hogy a programok fenntarthatósága ma nem látszik. Az egyesület pályázati pénzekből indítja őket, ha lejár az idő, elfogy a pénz, akkor a projektnek is vége.
– Nagyobb visszhangja volt a pszichoaktív szerekre, kicsit leegyszerűsítve a drogokra irányuló kutatásuknak.
– Ezek a módosult tudatállapot előidézésére alkalmas szerek, és ne legyenek illúzióink, ide tartozik az alkohol, sőt a kávé és a cigaretta is. Természetes és mesterséges anyagokról van szó, amelyek egy része tilos, de egy nagy részük nem az. Az európai kultúrkör nem gondolta át az ilyen szerekkel való viszonyát. Az alkohol és a cigaretta bődületesen káros, évente több százezer ember hal meg miattuk. Az illegális szerekről a döntéshozók sem tudják, hogy miért tiltják, ha valaki rákérdez, nagyjából annyit tudnak mondani: „csak”. A statisztikák szerint a tiltott szerek sokkal kevesebb társadalmi kárt okoznak, mint a legálisak.
– Erre bárki mondhatja, hogy éppen a tiltásnak köszönhetően…
– Itt jönnek a képbe az úgynevezett designer drogok: nincsenek a tiltólistán. A kutatásban azt vizsgáltuk, hogy a szintetikus szerek fogyasztása, háttere miképpen alakul. Apropóját az adta, hogy bár régóta jelen vannak az európai piacon ezek a legális szerek, az elmúlt két évben robbanásszerűen megnőtt a fogyasztásuk. Az egyik ok éppen a hatósági hozzáállás lehet. Az LSD illegális, a mefedron januárig nem, a hatás hasonló, miért választaná akkor bárki az elsőt. A másik fontos ok a gazdasági lánc. A hagyományos szerek egy része fogyaszthatatlanul fel lett hígítva, mire a felhasználókhoz ért. A vizsgálat idején 12 ezer forint volt Dél-Magyarországon egy adag kokain, de az elmondások szerint már élvezhetetlen volt.
– A designer drogok folyamatosan változnak, éppen a tiltólisták elkerülése érdekében. Hogy lehet ellenük fellépni?
– Az ostobább módszer a tiltólisták folyamatos aktualizálása, ami sehova sem vezet. Amíg ilyen jó az üzlet, a gyártók, forgalmazók sokkal több vegyészt tudnak megfizetni, mint amilyen tempóban követni lehetne tiltólistákkal a munkájukat. Éppen olyan zsákutca, mint az alkohol betiltása volt az Egyesült Államokban a múlt század elején. A fogyasztás nem öncélú tevékenység, hanem egy magatartáscsomag része, vannak mögötte értékek, beállítódások. Ahogy a felnőtt társadalom egy szülinapi bulit nem tud elképzelni alkohol, úgy a fiatalok ma egy jó partit drogok nélkül. A tiltás mellett az eszközökkel rendelkezőknek meg kell megpróbálniuk alternatívákat tartalmazó magatartásmodelleket, tevékenységeket kínálni. Nemcsak a „tilos”, hanem a „válassz” is a mondat része kellene, hogy legyen. Ma egy stratégiát tudunk elképzelni: jól betiltjuk. Nincs infrastruktúra, nincsenek terepen dolgozó szociális munkások, nincsenek létesítmények. Azután felháborodunk, hogy a fiatal azt az utat járja, amelyet járhatóvá tettünk számára. Mindebből következnének helyes megoldások, de sokba kerülnek. Konzekvens magatartást követelnek, ezt pedig senki sem vállalja.
Forrás:had/krp MTI