A korábbi évekkel ellentétben nem az ötletgazdagság, a játékosság, a vidámság és az optimizmus jellemezte az Új Színház évadnyitó sajtótájékoztatóját. Az idén gyászba öltözött a társulat, hiszen szeptember 17-én váratlanul, tragikus balesetben elhunyt Huszár Zsolt, az Új Színház fiatal vezető színésze. A művészt saját halottjuknak tekintik, temetéséről később intézkednek. Az évadnyitó ünnepi pillanatait, a díjak átadását kegyeleti okok miatt elhagyták az idén. A tél elején emlékműsorral adóznak majd Huszár Zsoltnak – tudtuk meg Márta István igazgatótól.
Márta István az előző évad értékelőjében elmondta: 275 előadást tartottak, amelyet összesen 53 ezer látogatót vonzott, 87 százalékos fizetőnéző-látogatottsággal. 595 millió forintból gazdálkodtak, amelyből 205 millió saját bevétel, 390 millió pedig fenntartói támogatás volt.
Öt nagyszínpadi, egy stúdiószínpadi premiert tartottak, a Kőfal-Pálya pályázat két előadását mutatták be, a szobaszínházban pedig egy kísérleti produkciónak adtak helyet. Két előadásukból készült tévéfelvétel, számos, köztük külföldi meghívásnak is eleget tettek, illetve vendég produkciókat is befogadtak.
Az idén repertoáron marad 16 előadás, ám Huszár Zsolt halála miatt a Keleti PU.-t bizonyosan leveszik a műsorról. Néhány darabot – szerepátvétellel – megpróbálnak műsoron tartani.

Mint megtudtuk, a nagyszínpad első bemutatójának Shakespeare Coriolanus című darabját szánták, amely darabot Huszár Zsolt személyére találták ki, így valószínűleg más előadással nyitják az évadot.
2012. februárra tervezik Thomas Mann A varázshegy című darabjának premiérjét, Szikora János rendezésében, március végére pedig a Jadviga párnája című Závada Pál-regényből készült, Hargitai Iván rendezte előadásét. Stúdiószínpadukon is sor kerül egy bemutatóra. A darobot külföldi rendező állítja majd színpadra. A részletekről még zajlanak a tárgyalások.
Az Új Színház számos pályázatok útján több mint 27 millió forintot nyert.
A sajtótájékoztatón megjelent Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes is, aki a Budapest Kulturális Alapról beszélt. Az új színház-finanszírozási forma keretében a színházakra szánt összeg egy részét a fenntartó által fontosnak ítélt célok megvalósítására osztják szét. A színházak támogatásában az a céljuk, hogy a magasabb művészi értéket képviselő teátrumok és a piacon életképesebb bulvár játszóhelyek között különbséget tegyenek. A színházi struktúrában a könnyedebb darabokat létrehozó színházak is fontosak, de a finanszírozásban azokat helyeznék előtérbe, amelyek más utakat járnak.
Márta István említést tett arról is, hogy mandátuma 2012. január 31-én lejár. Posztjára ismét pályázott, csütörtökre hívták a szakmai bizottság elé, s úgy tudja, október elején születik döntés. Hangsúlyozta: a Fővárosi Önkormányzat pályázati kiírásában azt az utat jelöli ki célként, amelyet az Új Színház jár. Felidézte, hogy igazgatása 13 éve alatt 89 darabot, 51 klasszikus és 38 kortárs művet mutattak be, a galériában pedig 68 kiállító alkotását láthatták a nézők. Pályázata egyik legfontosabb elemeként azokat a nemzetközi kapcsolatokat említette, amelyeket elsősorban a szomszédos országokkal kötnének. Csapatmunkában készült pályázatához számos szándéknyilatkozatot csatoltak.
Az évadnyitó sajtótájékoztatón Bozidar Djurovic, a Belgrádi Nemzeti Színház főigazgatója és Márta István aláírta a két színház idei évadban történő együttműködéséről szóló megállapodást, ennek részeként október 12-én az Erdő vendégjátékra utazik Belgrádba.
Kép: Lantai József
Huszár Zsolt halálára
(Papp Zoltán)
Szegény öcsém, te gazdagabb minálunk,
üzenj nekünk, ha tudsz, ha még lehet!
Nevess ki! Bambán és riadtan állunk.
Nekünk nagyon kellett az életed.
Kellett a hit, hogy „semmit sem feladni!”
Kellett a mindent elsöprő erő.
Kellett a hit, hogy tudjunk élni, halni.
Szegény öcsém, kicsit még bújj elő.
Ne rejtőzz még el! Van még mit beszélni.
Hiába szórtál ránk ezernyi színt?
Talán nem tudtunk mindent megjegyezni.
Mondd el még egyszer. Hadd halljuk megint.
Ne hagyj kihűlni, megnyugodni csendben,
halkabban sírni azt, hogy szenvedünk,
már csak motyogni azt, hogy „lehetetlen”.
Szegény öcsém, kicsit még légy velünk.

1971-2011
