2011. július 15-én került sor az FKSE éves kiállításának megnyitójára. A nagyközönség 16-tól tekintheti meg a kiállítást egészen szeptember 4-ig.
Visszafogott mégis ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, a „Magáért beszél” című kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria falai között.
A kiállítás kurátorának, Petrányi Zsoltnak rengeteg munkája, és igen jelentős szerepe van abban, hogy a tárlat ilyen színvonalasan jött létre. Rövid köszöntőt mondott a segítőknek és a fiatal kiállítóknak egyaránt majd átadta a szót Csák Ferencnek, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójának, aki beszédével hivatalosan is megnyitotta a tárlatot.
A kezdetek…
Petrányi Zsolt pályázatot hirdetett az FKSE fiatal, 35 év alatti művészei számára. A pályázat célja, hogy a fiatal tehetségeket hozzásegítsék az önmegvalósításhoz.
„A kiállítás előkészítésének fő kérdése az volt, hogyan lehet azt úgy létrehozni, hogy egyszerre töltse be a műalkotások bemutatásának feladatát, és egyszerre váltsa ki a tagság aktív véleményformáló részvételét a munkában” – mondta Petrányi Zsolt.
Ráadásul fontos szempont volt az is, hogy a kiállítás koncepcióját a művek alakítsák.
Az FKSE tagjaival, a pályázókkal aktív kapcsolat alakult ki. Ugyanis a kiállításra való jelentkezés feltétele az volt, hogy válaszoljanak három egyszerű kérdésre. Így foglaltak állást a művészek, és határozták meg saját helyüket a kortárs művészet „jelenségei” között. Továbbá kifejtették azt is, hogy számukra mi a legérdekesebb művészeti kérdés és megjelenítési forma.
A három kérdés a következő volt:
1. Véleményed szerint mi a kortárs magyar művészet legmeghatározóbb tendenciája – ami a te tevékenységedet is irányítja?
2. Nevezd meg azt a művészeti témát, ami téged a legjobban érdekel!
3. Ha minden feltételt számításon kívül hagysz, mi számodra a legérdekesebb megjelenési módja egy műalkotásnak?
Ezekre a kérdésekre válaszoltak az alkotók őszintén, és e válaszok alapján jött létre – az MNG terének adottságai miatt – a három kategória. A „Médium mindegy, legfontosabb az üzenet” a „Napi rutin – az ember esendő” és a „Kísérleti egoizmus”.
Ezek, mint egymáshoz kapcsolódó érdeklődési területek, a művészethez való hozzáállásban különíthetők el egymástól. Még ha a műalkotás más és más aspektusait is járják körül, mégis egyfajta szellemiséget képviselnek.
„A kiállítás címe tehát, „Magáért beszél” – az FKSE éves kiállítása, több jelentést sugall. Először is utal arra, hogy a művek színvonalukkal és tartalmukkal magukért beszélnek, másodszor viszont arra a kényszerű helyzetre is, amiben a szervezet és tagjai kénytelenek saját érdekeik érvényesítéséért újabb és újabb stratégiákat felvetni és követni. Minthogy az FKSE számára a túlélés a tét, ezért a tárlat, mint egy generáció önmeghatározása, és mint önbemutatása, kiemelt jelentőséggel bír” – fejtette ki a kurátor.
A tárlat a Magyar Nemzeti Galéria „A” épületében látható két szinten.
A földszinten az ismertebb alkotók művei, valamint a nagyobb alkotások találhatóak. A „Médium mindegy, legfontosabb az üzenet” szekcióba sorolhatjuk Hatházi László óriási nejlon képét, Szabó Klára Petra fényképeit, Balázs József Tamás alkotásait, és ezeken kívül még több mint húsz fiatal művész alkotásait. Ebbe a kategóriába olyan fiatalok tartoznak, akik nagy figyelmet fordítanak a kifejezésforma kérdésének.
Az emeleten a „Napi rutin – az ember esendő” szekció található, amely kategória alkotóinak munkásságát a társadalmi és politikai kérdésekre való reflexiók jellemzik. Valamint a felső szinten látható a „Kísérleti egoizmus” szekció is, amelyben a művek érzékeny megjelenéssel, személyes hangvétellel és egyéni megoldásokkal gondolkodtatnak el. A művekben nagy szerepet kap az esztétika, a szépségről alkotott vélemény, és az, hogy a közvetített gondolat vagy érzés nem mindig feltétlenül megfogható vagy kimondható.
E két kategóriában is több mint húsz fiatal tehetség munkáit tekinthetjük meg.
A kiállítás során ugyan fiatal alkotók munkáit lehet megnézni, ugyanakkor nemcsak fiataloknak szól. Az idősebb korosztály is megtalálja benne az érdekeset, a figyelemfelkeltőt. Előfordulhat, sőt teljesen biztos, hogy számára mást jelent egy-egy alkotás, de ez a szép a művészetben, hogy mindenkinek mást mond, más értelmet nyer egy fotó, egy szobor, vagy akár egy festmény.