Close

Az orvosok szövetsége egyetért a rezidensek követeléseivel

A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) arra kéri tagjait, hogy ne vállaljanak önkéntes túlmunkát, illetve fontolják meg a rezidensszövetség azon akciójában való részvételt, amelynek keretében a csatlakozók az év végéig letétbe helyezik felmondásukat, ha a kormányzat nem rendezi a helyzetüket.

    Az orvosok szövetsége az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, egyetértenek a rezidensek képviselőivel abban, hogy további akár négyezer szakember elvándorlása az egészségügy jóvátehetetlen összeomlását okozná. Ezért felszólították a döntéshozókat, hogy teljesítsék a rezidensszövetség követeléseit, haladéktalanul kezdjék meg az ágazat bérfelzárkóztatását, tegyenek meg mindent az egészségügyi szakemberek további tömeges elvándorlásának a megakadályozása érdekében – tették hozzá. 
    Ennek kikényszerítésére a MOSZ azt kérte tagjaitól: „éljenek a törvény biztosította jogukkal” és csak heti negyvennyolc óra kötelező ügyeletet teljesítsenek. Emellett arra is bátorítják őket, hogy fontolják meg a rezidensek akciójában való közvetlen részvételt. 
    A szervezet kiemelte: a kormányváltást követően egy teljes éven át vártak türelmesen, ám a „szégyenletesen alacsony bérek rendezése terén” nem történt előrelépés. Ezért megértik a fiatal orvosok „elkeseredett és utolsó akcióját”, szolidaritást vállalnak velük.
    „Tesszük mindezt a huszonnegyedik óra utolsó percében, talán abban az utolsó pillanatban, amikor még megmenthető a magyar egészségügy, elsősorban a magyar betegek érdekében” – fogalmazott a MOSZ.
    Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be: az év végéig tömegesen helyezik „letétbe” felmondásukat a rezidensek. Közlése szerint ha az év végéig nem tud megegyezni a kormányzat és a szövetség, ezek a felmondólevelek a jövő év január elsejével aktiválódnak. 
    Mint mondta, elvárásuk, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát. Emellett elvárják a jogszabályok betartását, különös tekintettel a túlórák és többletmunka elszámolásának kérdésében. Továbbá fontosnak tartják, hogy a szakmai szabályok szerint gyakorolhassák hivatásukat, főként az adminisztratív terhek és a szakmai képzés minőségének tekintetében.
    „Minden nap három magyar orvos adja fel a küzdelmet és lépi át az országhatárt” – mondta a szövetség elnöke, hozzátéve: 2013 végére már mintegy négyezer orvos fog hiányozni a magyar egészségügyből. 
    „Beavatkozás nélkül össze fog omlani a magyar egészségügy” – vélekedett, arra utalva, hogy több ezer orvos és szakdolgozó már „útra készen áll”. Az ő hiányuk pedig – várhatóan a kéthónapos felmondási határidő letelte után – már márciustól érezhető lesz az egészségügyben. 
    Az esemény helyszínén váratlanul megjelent Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár, aki újságíróknak azt mondta: most egy elég egyértelmű üzenetet kapott, mely szerint „hogy ha nekem nem adsz több pénzt, felülök a repülőre”. Hozzátette: azt is látni kell, hogy a külföldre távozók itthon maradó kollégái pórul fognak járni, mert az eddiginél is többet kell majd ügyelniük, tehát „ez a rendszer fenntarthatósága szempontjából nem egy jó üzenet”.
    Az államtitkár hangsúlyozta: több évtized mulasztását kell most helyrehozniuk, ami nem könnyű. Mint mondta, gazdasági lehetőségeik mentén meg fogják keresni annak lehetőségét, hogyan tudnák rendezni a helyzetet, dolgoznak az alternatív forrásteremtési lehetőségek megteremtésén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top