Close

Egy élet e tánc …

Novák Ferenc 80 éves
 
Hosszú az út Nagyenyedről Budapestre, főleg, ha eltelik nyolcvan év. És közben megtörténik az emberrel minden, ami a szakmájában megtörténhet: bírálat, kudarc, siker, elismerés.


Tartalmas életpálya áll mögötte, keze alatt több generáció nőtt fel, táncolt, rendezett, szervezett, irányított, megmondott, és még mindig ugyanolyan lobbanékony, mint volt. Szimplán legenda, ha nem sztár, a szó jó értelmében.

Akinek mindenki ismeri a nevét, ha csak egy kicsit is járatos a táncban vagy a népművészetben, vagy tudja, mi volt az a táncházmozgalom. Netán mégsem tiszta mindenkinek, hogy kiről beszélek? Semmi egyebet nem kell tenni, mint megtekinteni az alábbi videót, és minden kiderül.
 
 
Legyen tényleg ő a sztár, legyen tőle hangos most a média, legyünk tisztában azzal, hogy Erkel Ferenc díjas, Érdemes művész, Kossuth díjas és Prima Primissimája is van, ne azzal, hogy ki esett ki a valóságshowból. Figyeljünk arra, mit akar üzenni azzal a hozzáállással, amivel mindig is viseltetett a magyar hagyományok iránt. Hogy mit őrizzünk meg abból, ami a miénk, és miért figyeljünk rá, hogyan kell konokul kiállnunk újra és újra amellett, amit fontosnak tartunk.
Arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát az ember 80 évesen, frappánsan annyit válaszol, hogy úgy, mint a 80 évesek: itt fáj, ott fáj, de nagy ajándéknak tartja, hogy nem hülyült még meg. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a mai napig aktívan dolgozik, és rendszeresen fogad nagyobb társaságokat. Sokan keresik fel tanácsért vagy csak egy jó beszélgetésért, ami frissen tartja az embert. Nagy teherbírását a szerencsés génjeire vezeti vissza, de ugrálni nem ugrál, mert ahhoz már öreg. A határon túl és itthon is több produkcióba, táncelőadásba besegít, ugyanakkor ezt már pihenésnek tartja, hiszen nem kell mindennap bejárnia próbálni.
Egy elégedett, kedélyes és tevékeny embert köszöntünk ma. Boldog születésnapot!
 
A 80 éves Novák Ferenc Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes Művész köszöntése
 
2011. március 28. (hétfő) 19:00
 
Vígszínház 
ELSŐ RÉSZ
 
Verbunkosok
Azért jöttünk ide karikázni
Tatafilm
Betlehem (Csíksomlyói passió – Tóth Ildikó, Chován Gábor, Egyed Attila, Schlanger András)
Passió – főbb szerepekben: Szabó Gábor, Pataki Rita, Macher László, Schlanger András; zene: Rossa László
Sámán-dal (Szörényi—Bródy: István, a király) – Deák Bill Gyula, Novák Péter
Alkotni születtünk (Szörényi—Bródy: Kőműves Kelemen) – Hegedűs D. Géza, Kátai István
 
MÁSODIK RÉSZ
 
Magyar Elektra
Agamemnon: Bozár László
Aegistus: Appelshoffer János
Parasitus: Dénes Zsolt
Clytemnestre: Rémi Tünde
Electra: Béres Anikó
Orestes: Juhász Zoltán
Mester: Lányi Attila
zene: Rossa László
Sebestyén Márta énekel
„Hegedősök” muzsikálnak – dalolnak: Demeter Erika, Herczku Ágnes és Szvorák Katalin
Örömtánc
 
Szerkesztő-rendező: Foltin Jolán, Novák Eszter
 
Közreműködnek:
Bihari János Táncegyüttes és a Honvéd Táncszínház egykori és mai táncosaiű
Tata énekes és zenész barátai
 
A kétrészes ünnepi műsorban táncos, színész, énekes és zenész barátok idézik fel a gazdag életmű egy-egy jelentős mozzanatát, kiemelkedő alkotásait.
 
„Számomra meghatározó esemény Pesti Színházi munkánk Marton Lászlóval, Szörényi-Bródy: Kőműves Kelemen című rockoperájának színrevitelében. Közösen alakítottuk ki azt a jel és mozgásrendszert, amely egy népballada a színház és a rock zene első találkozásából született. Itt mindenki részt vett az alkotó munkában. Amikor Bécsben játszották, a kritikusok megírták, a magyar színház a saját kultúrájából talált ki valami különlegeset….” Novák Ferenc

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top