Close

Bayer Zsolt: Nyílt levél Fischer Ádámnak

Ameddig az „antiszemiták” ellen vívjuk a harcot, és a nácizmustól rettegünk, addig semmiképpen sem kell „arról” a negyven esztendőről szót ejteni.

„Tisztelt Uram! Ön a Népszabadság február 12-i, szombati számában nagy beleéléssel, s önnön bátorságától elragadtatva bejelenti, hogy nem nyugszik addig, ameddig engem nem távolítanak el a Fideszből, ugyanis – némiképp leegyszerűsítve az ön briliáns logikáját – ameddig az antiszemita Bayer a párt tagja, addig a Fidesz is antiszemita, ha pedig a Fidesz is antiszemita, akkor az Európai Néppárt is antiszemita. Mit ne mondjak, őrületesen nehéz lehet önnek és az önhöz hasonlóknak. De ez végül is az önök problémája.


Az én problémám ezzel szemben az, hogy újra és újra, végtelen türelemmel elmagyarázzam önnek és önöknek, hogy az a világ, amelyet felépítettek, és amelyben oly otthonosan jönnek-mennek és rettegnek, nos, az a világ nem létezik. És semmiképpen sem szeretnék cinikus lenni, ezért fel sem tételezem, hogy ön is csupán politikai megfontolásból lakja ezt a nem létező világot. Nem. Ön és az önhöz hasonlók feltehetőleg mélyen hiszik, hogy valamiféle jó ügyet szolgálnak akkor, amikor könyörtelen harcot vívnak az »antiszemitizmus« ellen, amely antiszemitizmushoz nincsen szükség sem antiszemitára, sem zsidóra. Bizony, Tisztelt Uram, ez a »harc« sokaknak egyszerű önigazolás és önfelmentés. Ameddig ugyanis az »antiszemiták« ellen vívjuk a harcot, és a nácizmustól rettegünk, addig semmiképpen sem kell »arról« a negyven esztendőről szót ejteni.

 

forrás: mandiner.hu

A teljes cikk itt olvasható 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top