A karácsony a szeretet ünnepe. December végének közeledtével megsokszorozódik az erőfeszítés, hogy az ember valami kedveset, szívet melengettetőt tegyen másokért, hogy örömet okozzon másoknak.
Mégis vannak, akik kártékonysága, rossz szándéka és kegyetlen tréfái túlmutatnak az egyszerű gonoszságon, és olyan dolgokat tesznek tönkre, amelyekbe bele sem gondolnak.
December 16-án, csütörtökön, este pontban hat órakor, tucatnyi kisgyermek és fiatal diák munkája vált egy pillantás alatt semmivé egy hamis bombariadó bejelentése miatt.
Hetek óta hangos volt a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény képzőművészeti tanszakának folyosója – az Árkád Üzletközpont felkérésére egy rövid, de leleményes és ötletes fellépésre, papírruha bemutatóra készültek. A ruhák valóban a papír ezernyi fantáziadús felhasználásával készültek – a gimnazista diákok tervezték és alkották meg, energiát és időt nem kímélve a szellemes és elbűvölő darabokat – azokat pedig a fiatalabb, tíz év körüli hallgatók mutatták volna be. (A képen Kozma Ildikó ruhái láthatók, a fotó a fellépést megelőző percekben készült)
Minden időben elkészült. A fárasztó hetek munkája megtérülni látszott, a tervezők, köztük én is, valamint a kicsik lelkesen gyülekeztünk már órákkal a fellépés előtt az épületben, ahol bemutathattuk volna a papírból készült ruhakölteményeket. A bemutatónk az „Angyalruha divatbemutató” nevet viselte, ennek megfelelően a kisgyerekek angyalszárnyakkal, glóriával, és mennyei lelkesedéssel érkeztek. El lehet képzelni az izgatott duruzsolást, a szemek izzó csillogását, a bájos, kisgyerekekre jellemző duruzsolást, ahogy egymásnak magyarázták ki, hogy és mit fog csinálni a színpadon. Mintha összebeszéltek volna, a kis tízévesek szaloncukorkákkal felszerelkezve érkeztek, hogy majd azokat, valódi angyalhoz hasonlóan, szétosszák a közönség között.
Az idősebbek –mi- segítettünk nekik még jobban ragyogni. Egy kis smink, egy kevés csillám, és a felvett papírruhák együttes hatására egy húszfős tündérsereg állt elő a hatórás kezdésre. Már lent gyülekeztünk, épp, hogy elkezdődött volna a bemutató, amikor hirtelen az üzletközpontban a hangosbemondók életre keltek, és mint a futótűz, terjedni kezdett a hír – bombariadó miatt ki kell üríteni az épületet, azonnal!
Nem volt idő semmire sem. Noha megvolt az esély, hogy nem valódi bomba van az épületben, ki kockáztatná kisgyerekek életét, és maradna bent?
Egyes szülők kétségbeesetten kapták fel a vékony kreppből készült ruhácskákat viselő lányokat, a tanár terelte a többi kicsit, azonnal, vissza az öltözőbe. A biztonsági őrök süvítették, hogy hagyjunk mindent, és kifelé.
Az öltözőbe visszaérve a rettegő anyák és apák szinte leszaggatták a munkát, a papírt a kicsikről, az angyalszárnyak törötten hullottak a földre, a glóriák megtaposva szanaszét. A mínuszfokokba nem vihették ki őket egy ilyen vékony anyagban… Gyereksírás, ijedt tekintetek mindenhol. Mint alkotó, nem lehet elképzelni azt a keserű borzalmat, ahogy megsemmisült, szertefoszlott egy telefonbetyár miatt az, ami egy csodálatos, és vidám esemény lett volna.
Nem ember halt meg, de hatalmas érzelmi tragédiát jelentett mindannyiunk számára. Akik dolgoztak, akik készültek, azok számára fájdalmas emlék most is, könny nélkül nemigen lehet visszagondolni rá.
Hamarosan már egyikünk sem volt az Árkádban, mindenki biztonságban volt. Kint, a sötétségben és hidegben mindenki megnyugodott. A kicsik reménykedve, mi idősebbek dacból, a szülők csalódottságukban, beszéltük egymás közt, hogy a fellépést meg lehetne tartani máskor, egy másik időpontban. A ruhákat helyrehozni, mindent elölről.
De mikor? Karácsony egyszer van az évben, és ennyi munka nem hozható helyre pár nap alatt. A pillanat elszállt, csak a keserű szájíz maradt.
Ahogy várható volt, nem volt bomba az épületben. Valaki szórakoztatónak találhatta a dolgot, és anélkül, hogy akarta volna, nem csupán a délutáni bevásárló körutakat, és esetleg a boltok bevételét tette tönkre, hanem olyan dolgokat is, amelyeket nem lett volna szabad, mert túl értékes volt.
Kár, hogy a telefonáló nem gondolt bele, kit is károsított meg valójában.
Breitkopf Lilla
másodéves villamosmérnök hallgató