Elment egy legenda, egy példakép, egy igazi sportember, a Nemzet Sportolója. Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el. Sportolói életútja mindenki számára példakép lehet. Egy ember, aki hitt a lehetetlenben, s olykor saját fizikai határait nem kímélve küzdött „csak” azért, hogy olimpiai bajnok lehessen. A kivételes akaraterővel megáldott birkózó életútja, biztosan kötelező tanagyag lesz…
Polyák Imrét mozgékony természete, s az 1948-as londoni olimpia rádióközvetítései sarkallták arra, hogy sportoló legyen, s ha már lúd legyen kövér, gondolta magában. A küzdősportok szerelmese már gyermekkorában elhatározta, addig fog birkózni, míg olimpiai bajnok nem lesz. Az ötkarikás aranyig azonban hosszú és rögös út vezetett. A kecskeméti illetőségű Polyák, keményen edzett, s legtöbbször magasabb súlycsoportbeli versenyzőkkel mérte össze erejét. Már tizenévesként egy fogást kötöttek a nevéhez, amit az ellenfelek csak Polyák-féle karfelszedésnek hívtak. Ennek erősségét azzal fokozta, hogy a fekvőtámaszokat tenyere belső élére támaszkodva hajtotta végre. Alig volt húsz esztendős mikor bekerült az 1952-es helsinki olimpiai csapatba. Élete első ötkarikás megmérettetésén rögtön ezüstérmet szerzett. A döntőben mindössze egyetlen ponttal maradt alul a szovjet Punkinnal szemben. Karlsruhéban azonban már felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, igaz nem az olimpián, hanem a világbajnokságon. Az 1956-os melbournei olimpiára már az aranyérem elsőszámú esélyeseként érkezett, azonban a döntőben ismét vereséget szenvedett.
A játékokat követően ismét folytatódott a sorminta, vagyis egy olimpiai ezüstöt, egy világbajnoki arany követett. Polyák a budapesti vb-n aranyéremmel vigasztalódhatott. Az 1960-as római olimpián mindenki azt hitte, a kiváló birkózó végre felteszi a pontot karrierjére. A bírók és a rendezők azonban meghiúsították a birkózó gyermekkori álmát. Alig tíz perces pihenők után, egymás után háromszor szólították szőnyegre a Rómában is ezüstérmet szerző Polyák Imrét. Úgy tűnt, a világ legjobb kötöttfogású birkózója a maga súlycsoportjában, vagyis a pehelysúlyban sohasem lehet olimpiai bajnok. S bár nyert világbajnokságot, szám szerint hármat is (mert ugyebár a sorminta tovább folytatódott, vagyis Róma után is világbajnok lett), azt mégsem lehet összehasonlítani egy olimpiai bajnoki címmel. A legnagyobb győzelem még hiányzott a tarsolyából. S az idő is ellene dolgozott, hisz 1964-es ötkarikás játékok ideje alatt, már harminckét esztendős volt. Polyák mégegyszer neki veselkedett a nehéz, s embertpróbáló edzéseknek és kiharcolta az indulást a tokiói olimpián. Döntőbe kerülésére nem sokat fizettek a fogadóirodák, hisz az évek során ez szinte egyértelművé vált. Viszont Polyák olimpiai elsőségére már annál kevesebben tippeltek, hisz kiben nem hagyott mély sebet a zsinórban háromszor is elvesztett döntő? A fináléban a nála tíz évvel fiatalabb Ruruával került össze. A szovjet versenyző mindent megtett azért, hogy Polyák ismét ezüstérmes legyen, ám a magyar birkózó okosan és taktikusan küzdött, s ennek a döntőnek nem is lehetett más győztese, mint: Polyák Imre…
Győzelme után tizenkétszeres magyar bajnokként vonult vissza. Anyaegyesületénél, az újpesti lila-fehéreknél edzősködött, s a válogatott mellett is dolgozott. Példaértékű pályafutása elismeréseként a nemzetközi birkózó hírességek csarnokába is beválogatták. Az ezredfordulón az évszázad magyar birkózójának választották, továbbá 2004-ben a Nemzet Sportolójának tizenkét fős illusztris társaságába is bekerült. Halála előtt alig három hónappal még a római olimpia fél évszázados jubileumi ünnepségén is részt vett.
A magyar birkózósport legnagyobb alakja, hatalmas akaraterejével és szikla szilárd hitével kiérdemelte, hogy a halhatatlanok közé kerüljön. Polyák Imre mától, hivatalosan is halhatatlanná vált.
NÉVJEGY
POLYÁK IMRE
Születési idő, hely: 1932. április 16. Kecskemét
Elhunyt: 2010. november 15.
Sportág: birkózás
Klubjai: Bp. Dózsa, Újpesti Dózsa
Legjobb eredményei:
Olimpiai bajnok (1964 – Tokió, kötöttfogás, pehelysúly)
Háromszoros olimpiai ezüstérmes (1952 – Helsinki, 1956 – Melbourne és 1960 – Róma, mindháromszor kötöttfogás, pehelysúly)
Háromszoros világbajnok (1955 – Karlsruhe, 1958 – Budapest, 1962 – Toledo, kötöttfogás, pehelysúly)
Kétszeres világbajnoki ezüstérmes (1961 – Jokohama, kötöttfogás, könnyűsúly, 1963 – Helsingborg, kötöttfogás, pehelysúly)
14-szeres magyar bajnok (tizenkétszer egyéniben – ötször pehelysúlyban, hétszer könnyűsúlyban – és kétszer csapatban)