Close

A szabadságot mindig gondozni, védeni kell

A szabadságot mindig gondozni, védeni kell

Gurmai Zita, szocialista európai uniós képviselő, a PES Nőszervezetének elnöke, november 4-én előadást tartott FES (Friedrich Ebert Stiftung) és a Liga Szakszervezet közös tanácskozásán, s az Európai Unió esélyegyenlőségi politikájának arról az aspektusáról beszélt, amely a nőket érinti.
 

 
Előadását az úgynevezett Tarabella-jelentéssel kezdte, melynek előadója egy férfi, Marc Tarabella belga képviselő volt. A plenárison elfogadott szöveg fellép az emberkereskedelem ellen, támogatja az apasági szabadságot, a szexuális és reproduktív egészségügyi jogokat (ide a családtervezést, vagy éppen az anyai egészséget kell érteni). A jelentés azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy kezdeményezzen jogi lépéseket a nemek közötti bérolló felszámolására.
 
A Tarabella-jelentés ezen túlmenően – most először formálisan is – arra kéri a tagállamokat, hogy két jelöltet jelöljenek az Európai Bizottságba, egy férfit és egy nőt. Ez ugyanakkor jelenlegi formájában csak egy politikai kérés, ahhoz, hogy kötelező legyen, bele kellene foglalni a szerződésekbe.
 
A képviselő asszony fontos kérdésként említette az önfoglalkoztató nők és férfiak közötti egyenlő bánásmódot, amivel a Parlament az év első felében behatóan foglalkozott. Örömmel közölte azt is, hogy a Parlament éppen a napokban szavazta meg azt a jelentést, amely 20 hétre emeli egész Európában a kötelező minimum szülési szabadságot – hozzátéve ehhez két hétnyi apasági szabadságot.
 
A nemek közötti esélyegyenlőségről szólva a képviselő asszony három vitatott témát emelt ki. Az egyik az új nemek között esélyegyenlőségi stratégia, amelyet pár hete publikált az Európai Bizottság. A PES Nőszervezetének elnöke hangsúlyozta: folyamatosan értékelik a stratégia végrehajtását, és szóvá fogják tenni, ha a Bizottság megelégszik az esélyegyenlőségi blablával.
 
Gurmai Zita kitért arra is, hogy a spanyol elnökség az európai politikai napirendjére emelte a nők elleni erőszakot, és azt tűzte ki célul, hogy létrehozzon egy európai szintű eszközt az erőszak elleni harcban.
 
Az emberkereskedelem elleni fellépéssel kapcsolatban a képviselő asszony arról beszélt, hogy olyan fontos megoldásokon, változtatásokon folyik a vita többek között, mint a probléma tudatosítása, az áldozatok láthatóságának növelése, a potenciális áldozatok tájékoztatása, a büntetőjogi koordináció, a területen kívüli hatály alkalmazása, a vagyonelkobzás – mint mellékbüntetés – bevezetése, az áldozatok segítése.
 
Gurmai Zita elmondta, hogy a jelenlegi tervek szerint ő lesz a jelentéstevője a jövő év elején egy nagyon fontos témának, a 2004/113-as számú tanácsi irányelv átültetésének és végrehajtásátnak a vizsgálatának. Az irányelv a szolgáltatásokhoz és árukhoz való hozzáférés területén lép fel a nemek közötti egyenlő bánásmód mellett.
 
A képviselő végezetül megjegyezte, hogy az esélyegyenlőségi politikának a folyamatos cselekvésről kell szólnia. „Sosem nyugodhatunk meg, nincs olyan, hogy elértük, hogy megvan, hogy a mienk. A szabadságot mindig gondozni, védeni, ápolgatni, babusgatni kell. Fontos a folyamatos ellenőrzés, a visszacsatolás, és ha szükséges, akkor az újbóli jogalkotás. Én biztos, hogy ebben a szellemben folytatom jogalkotói munkámat az Európai Parlamentben a továbbiakban is” – fejezte be beszédét Gurmai Zita.
cimkék: esélyegyenlőség, Gurmai Zita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top