A száz éve született, magyar származású Lucien Hervé fotóművész életművét tekinti át az a kiállítás, amely 2010. október 27-én nyílik a Szépművészeti Múzeumban. A január 23-ig látogatható tárlat, amely a Fotóhónap kiemelt eseménye, számos még ismeretlen Hervé-művet, dokumentumot tár a látogatók elé. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a kiállítást bemutató sajtóbejáráson elmondta: a Lucien Hervé 100 című időszaki kiállítás elnevezése egyszerre utal a 2006-ban elhunyt alkotó születésnapjára és a múzeum által megvásárolt művek számára.
A Szépművészeti már rendelkezik néhány Lucien Hervé-művel, ,,ez a plusz száz fotó magvát képezheti egy új gyűjteménynek, amely akár fotótárrá is nőhet a későbbiekben” – vélekedett a főigazgató. Baán László kiemelte: a százéves évfordulót nemcsak Magyarországon ünneplik, hanem a párizsi Pompidou Központban is tárlattal emlékeznek a művészre.
Bővebben itt.
A modern építészet fotósa
Lucien Hervé (Elkán László)
1910. augusztus 7-én született Hódmezővásárhelyen. Apja, Elkán Lajos bőrnagykereskedő korai halála miatt anyja nevelte fel testvéreivel. Nyolcéves volt, amikor a család Budapestre költözött. Kapcsolatba került a baloldali Munka-kör csoporttal, melynek egy ideig résztvevője is volt. Érettségi után Bécsbe utazott és beiratkozott a bécsi közgazdasági egyetemre, az egyetemet azonban soha nem fejezte be.
1929-től Párizsban élt, s kezdetben egy bankban dolgozott, ahonnan az ott tapasztalt folyamatos visszaélések, csalások miatt kilépett, és divattervezőnek állt. A szakszervezeti mozgalom aktivistájaként Zalka Máté munkatársa lett. Zalka ajánlásával 1933-ban a lépett be a Francia Kommunista Pártba. Közben a divattervezők szakszervezetéből sztrájk szervezése miatt kizárták.
A Marianne Magazinban kezdett publikálni 1938-tól, Müller Miklóssal közösen. Elkán írta a szövegeket Müller képei mellé. Közös munkájuk azonban hamar megszűnt, amikor Müllert Algériába telepedett le. Ezt azonban Elkán nem árulta el a szerkesztőnek, Müller helyette inkább ő maga kezdett el fényképezni.
A második világháborúban rádiós kiképzést kapott, és híradósként teljesített szolgálatot. 1940-ben német hadifogságba esett Dunkerque-nél. 1941 őszén a kelet-poroszországi hadifogolytáborban kommunista szervezkedésbe kezdett, mely révén ötven társát sikerült megszöktetnie. Szabadulása után részt vett a francia ellenállásban, mely során az időközben illegálissá vált Francia Kommunista Párt Grenoble-i vezetője lett. Ekkor kezdett el festeni is, egyes képeit 1942-ben és 1943-ban is kiállították a párizsi Őszi Szalonon, illetve a monte carlo-i tavaszi tárlaton.
Párizs felszabadítása után azonnal a városba utazott és ott is telepedett le. Az illegalitásban felvette a Lucien Hervé nevet. A Vu a Picture Post és a Match című magazinokban már ezen a néven jelentek meg képei a háborús időkről. Ismeretséget kötött Robert Capával illetve André Kertésszel is. A világháború után a France Illustrationnak dolgozott. 1947-ben miután végleg kizárták a kommunista pártból, vált hivatásos fényképésszé. 1949-ben ismerkedett meg Le Corbusier-vel, a XX. század modern építészetének egyik legmeghatározóbb alakjával, akinek 1949 és 1965 között „házi fényképésze” lett annak haláláig. Hervé mintegy félmillió fényképéből 18 ezer foglalkozik az építész műveivel, aki – saját állítása szerint – Hervé képei révén olyan részleteket, látásmódot is fel tudott fedezni épületeiben, melyekre ő maga nem is gondolt. Hervé dokumentálta a párizsi UNESCO székház építését is.
Számos vándorkiállítással járta be a világot, 1965-ben Fotó és építészet című kiállítását Budapesten is bemutatták.
Miután sclerosis multiplex-szel diagnosztizálták, egy időre fel kellett hagynia a fényképészettel. Állapotának javulása után ragadott ismét kamerát, és híres kortársait örökítette meg.
Építészeti témájú képei az 1980-as évektől kezdve hozták meg neki a sikert. 1991-ben a világháború során kifejtett ellenállási tevékenységéért a Francia Becsületrend lovagjává ütötték. 2001-ben Székesfehérváron életmű-kiállítása nyílt, ahol fiatalon elhunyt fia, Rodolphe Hervé képeit is bemutatták. Szintén ebben az évben kapta meg Párizs város Fotó Nagydíját illetve a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életmű-díját, a Széchenyi Művészeti Akadémia pedig tagjává választotta.
Kilencvenhét éves korában, párizsi otthonában érte a halál.
Pári Mirella, Szegő András
Forrás: mazsike.hu