Close

Bor és zene Monoron

A kedvező fekvés, a kellemes klíma, a jó természeti és közlekedési adottságok teszik vonzóvá Monort mindazok számára, akik a nyüzsgő fővárosi élethez elérhető távolságban, ám kicsit mégis messzebb szeretnének nyugodtabb, lassúbb életet élni.
A Gödöllői-dombság utolsó lankáin elterülő, 900 éves múlttal büszkélkedő település mára hangulatos, sokoldalú kisvárossá fejlődött, ahol ápolják a borkultúra több évszázados hagyományát, és ahol sokszínű lehetőség nyílik a szabadidő tartalmas eltöltésére is. A városban minden megtalálható, ami a ma emberének fontos, ami a kiegyensúlyozott mindennapokhoz szükséges. Monor huszonegy éve viselheti a városi rangot, a 18 000 lélekszámú település évről évre folyamatosan fejlődik.
A kiváló közlekedés lehetőséget ad arra, hogy a Monoron élők élvezzék a közeli Budapest szolgáltatásait, ugyanakkor otthonaikban csendes, nyugodt környezetben pihenhessenek. Gépkocsival alig harminc perc eljutni a fővárosba, de tömegközlekedéssel sem sokkal több. Ám akit nem köt munkahelyi tevékenység Budapesthez, az Monoron vagy környékén is megtalálja a boldogulás, a megélhetés számtalan lehetőségét. A fővárosi nyüzsgéstől, a rohanó, lüktető, stresszes életmódtól egyre többen menekülnek zöldövezetbe, és akik így tesznek, azok a Pest megyei településen igazi búvóhelyet találnak.

A város polgármestere, Pogácsás Tibor Monort jellemezve hangsúlyozza, hogy a könnyen elérhető munkahelyek, a jól képzett munkaerő, valamint az utóbbi években megerősödött helyi kis- és középvállalkozások hatására a foglalkoztatottság sokkal jobb az országos átlagnál. A közelben megépült M0-s körgyűrű és a teljes közműellátottság új lehetőségeket kínál a telephelyet kereső vállalkozásoknak, ami egyben a város továbbfejlődésének záloga is.
Több száz éves bortermelés
A szőlőtermesztés, a finom bor mindig is a város egyik jellemzője volt, hiszen a monori ezerjó és társai messze vidékre vitték a település jó hírét. A bor most is tökéletes hírvivő, azzal a különbséggel, hogy ma már az ezerjóhoz hasonló minőségű rosé és vörösbor is társul. A Strázsa-hegy Monor egyik meghatározó jelképe. A történelmi emlékek szerint a török hódoltság idején e terület volt a helyiek figyelő állomása, innen lesték a támadó idegenek harcvonalát, de sok környékbeli is menedéket talált itt a támadók elől. A mai, közel ezer pincéből álló pincefalu egyedülálló Európában. A szóbeszéd szerint nem is igazi monori, akinek nincs itt szőlője, borpincéje. Ennek szellemében borút várja az ide látogatókat, akik mindent megtudhatnak a borkészítés rejtelmeiről. A Strázsa-hegy lankáin jelentős a szőlőtermesztés, a borászkodás, lehetőséget teremtve a tartalmas közösségi életre, a hagyományok ápolására. Mindezt helyi gazdakör és borrend segíti, szervezi.

Koncert és kiállítás
Meg kell említeni a város kulturális értékeit is. Akik itt – vagy a vonzáskörzetben – élnek, négy általános iskolában, két gimnáziumban, és három zeneiskolában szerezhetik meg azt a tudást, amely a mindennapokhoz, illetve a felsőfokú képesítés megszerzéséhez szükséges. A Művelődési Központ és Városi Könyvtár programjai a szabadidős tevékenységeket szolgálják. A Vigadó Kávéház és Étterem Művészeti Galériájában havonta rendeznek a helyi és távolabbi településeken élő képzőművészek alkotásaiból színvonalas kiállításokat.
A város vezetése az elmúlt években mindent megtett Monor töretlen fejlődéséért, hogy a lakosság életkörülményei minél jobbak legyenek, és hogy kedvet teremtsenek a letelepedéshez, illetve a befektetéshez. A magyarországi vasbeton-építészet egyik első hírmondója a polgármesteri hivatallal szemközt álló, civil központként működő, negyven évi elhanyagoltság után eredeti pompájában felújított épület. Kiváló akusztikájú, impozáns nagyterme koncertek helyszíne, a közadakozásból megvásárolt zongorán gyakorta játszik a Monoron élő zongoraművész, Mocsári Károly.
Golfpálya és lovaglás
Uniós és városi forrásból épült meg néhány éve a városi piac tornyos épülete, ahol negyvennél is több kis bolt zárja körbe a fedett piaccsarnokot. Jelentős előrelépés volt a kisváros mai arculatának megteremtésében, amikor helyi forrásból megszépült a főtér. Egyik felén II. világháborús emlékmű, másik oldalán modern utcabútorokkal és szökőkúttal díszített park várja a pihenni vágyókat. Üzletekkel benépesült sétálóutcája is van a városnak, valamint olyan emeletes, a városias jelleget erősítő épületek, amelyek felső szintjén jó minőségű lakásokat, alsó szintjén üzleteket, irodákat alakítottak ki a magánbefektetők.
A polgármesteri hivatal épületének tavalyi felújítása és átépítése után hamarosan a városközpont is megújulhat uniós forrásból. A tervek szerint a főutca biztonságosabb forgalmát körforgalom szolgálja, a járdák körül parkosítanak, sétányok teszik hangulatosabbá. Emellett a könyvtár és az egyik zeneiskola is megszépülhet.
A szabadidő eltöltésének számtalan formája várja a lakosságot és persze a turistákat. A több mint száz éves Monori Sportegyesület szakosztályai a testedzés és versenyzés lehetőségét biztosítják csakúgy, mint a 2003-ban felépült fedett uszoda. Különleges lehetőségekkel is élhetnek a monoriak: egy kiemelkedő színvonalú, hat lyukú golfpálya, több lovastanya, termálfürdő is szolgálja a kikapcsolódás, a sportolás lehetőségeit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top