Az életben két esemény elől nincs módunk menekülni: a születés és a halál elől. Érdekes megfigyelés, hogy egy-egy kultúrán belül mennyire egyformán viszonyulnak e két eseményhez. Ha sikerülne elérni, hogy a szülés-születés egy háborítatlan, félelemmentes, szeretettel és megértéssel teli folyamattá váljék, igen nagy társadalmi fejlődésnek számítana az emberiség történetében. Azt jelentené, hogy mindanyunknak esélyünk és reményünk nyílna a háborítatlan, félelemmentes és megértéssel teli halálhoz és Élethez!
A “Szerelemben megszületni avagy a háborítatlan születés” első részben Isis lányom születését meséltem el, ahogyan én éltem át, mint zongoraművésznő. Most édesanyám élményét szeretném leírni, aki szintén művész – Belgiumban élő, wallon festőművész. Nem ritka eset az, amikor a szülők féltik gyermeküket, akkor is, ha azok már felnőttek. Két nemzedék között sok a korkülönbség, a világ változik, akár a nézőpontok. Mivel a gyermek már egy másik lény, mind a szülő, nem ritka, hogy másképpen dönt egy-egy fontosabb témában, mint ahogy a szülei döntenének. Ez néha nehézségeket okozhat a családokban, de jó kommunikációval, megértéssel és türelemmel el lehet simítani az ilyen jellegű nézeteltéréseket is.
Amikor közöltem a szüleimmel, hogy otthon, a saját házunkban szeretnék szülni, anyám egyáltalán nem örült neki! Aggódott értem és a leendő unokájáért! Meg is lehet érteni. Bár ő “otthon” született, nem volt egy jó élmény, sem őneki, sem a szüleinek. Ez a második világháborúban történt. Először is a városukat és házukat ért angol szőnyegbombázásban, a poklokon keresztül kellett menekülniük, röviddel a születése előtt! Egy másik település elhagyott házában laktak. Amikor a szülés beindult, este volt, és a német megszálló csapatok által foganatosított kijárási tilalom volt érvényben. Édesapjának a civil ellenállókra vadászó fasiszta katonák elől bujkálva kellett átmenni a szülésznőért a szomszéd faluba, és ilyen módon vissza is jönni vele. A vajúdó asszony nem is volt biztos abban, hogy viszont látja szeretett férjét…
A születéseink torz kultúrájának, aberrált civilizációnknak figyelemre méltó párhuzama, hogy nagymamám az első világháborúban, szintén a német megszállók támadásai idején született!
Huszonnégy évvel később édesanyám egy brüsszeli kórházban szülte meg első gyermekét – a bátyámat. Mostanra a háborút, a civilek nyílt üldözését más színterekre csoportosították az urak. Ami maradt, az az ostoba, vak kultúránk, a születésben, életben, halálban. Így aztán anyám is, mint az asszonyok többsége, csúnyán szakadt és a szülés után 5 hónappal meg is kellett emiatt műteni. Három évvel később én jöttem a világra, vágással. Gyorsan zajlott a szülés, de nem volt jó élmény. Viszont édesanyám biztos volt abban, hogy a kórház mentette meg az életét! Biztos volt abban, hogy kórház nélkül meghaltak volna a bátyám születésekor, így én meg sem születtem volna…
Meghallgattam anyámat. Megértettem. Megkérdeztem, hogy konkrétan mik azok a tényezők, amik aggasztják őt. Így megkaptam néhány konkrét kérdést tőle, amit feltehettem az orvosomnak, Dr. Geréb Ágnesnek. Talán az egyetlen orvosnak Magyarországon, aki nyíltan vállalja a Szabadon szülni – Szabadnak születni elvét.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a szabadság szó őnála nem valami kusza, dekadens, álértelmiségi forradalmiaskodás! Ugyanis az élet bármely területén elérhető, valóságos szabadság foka megegyezik az egy-egy területen megszerzett hozzáértés és megértés szintjével. Az ő általa létrehozott Alternatál Alapítvány egyhetes otthonszülés kurzusai éppen ezt a kompetencia és megértés átadását végzik. Felkészítés a nem várt problémák kezelésére és a szabadon szülés várt esztétikumának és csodáinak méltó átélésére.
Voltak kérdések, hogy mi van, ha hirtelen vérzés keletkezik? Mi van, ha körbe van tekerve a köldökzsinór a baba nyakán? Mi a helyzet a gátvágással? És így tovább.
A válaszok mind arról szóltak, hogy bizony, problémák előfordulhatnak. De legtöbbször a szülő nő mozgásának korlátozása vagy a mozgás ráerőltetett irányítása, az orvosi beavatkozások (oxytoxin injekció, ami sietteti a méhösszehúzódásokat, burokrepesztés, gyakori vizsgálatok, kötelező fekvés a kitolási szaknál, a gyerek “kinyomása” stb…), a terhes mamák pontos felkészítésének a hiánya, hogy értsék, mit fognak átélni, az ebből fakadó tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzése okozzák a bajt! Engedni kell, hogy szabadon mozoghasson a nő és semmi erőszakot nem szabad alkalmazni sem az anyán, sem a babán. A gát azért van, hogy nyíljon, mint egy rózsa. A köldökzsinór egy oxigént és táplálékot adó, rugalmas élő szerv és nem egy akasztó kötél, amitől félni kell. Az előfordulási arányok tekintetében ritka az igazi probléma. Ami előfordulhat, és amihez ténylegesen szükséges egy kórházi háttér, időben észlelhető a szülés során egy szakképzett bába vagy szülésznő részéről. Azért van az, hogy az otthon szülés egyik feltétele az, hogy max. 20 percre kell lakni egy kórháztól. Egyébként, ha egészséges a kismama és a szíve alatt a magzat, a szülés nem betegség! Nem kóros állapot, aminek kórházban a helye.
Amikor édesanyám minden kérdésére megfelelően válaszoltam, megkértem, hogy támogasson a megfontolt döntésemben. Felkészültem a problémákra is, és egy megfelelő életmóddal mindent megtettem, hogy azokat megelőzzem. Most a jóra és a szépre szeretnék figyelni, mivel az aggódás nem segít sem a terhességen, sem a szülésen. A megértése és a támogatása számomra fontos volt, mivel ő szült meg engem. És én is hamarosan szülni fogok…. Édesanyám megértett, mivel szeret, és – bár végig aggódott valamennyire – már egyáltalán nem kérdőjelezte meg a döntésemet.
Édesanyám jelen volt a szüléskor. Pontosabban a házunkban tartózkodott – a szülésen nem vett részt. Hatalmas nagy megkönnyebbülést jelentett számára ez az esemény és a következő levelet írta Dr. Geréb Ágnesnek:
Meghatottan éltem át Arielle szülésének hosszú napját. El kell ismernem, hogy aggódtam Arielle és férje döntése miatt. Tény, hogy az ember mindig saját tapasztalatai alapján reagál. Sem a saját születésem (nehéz időkben, 1944-ben), sem a két gyermekem születése nem hagyott bennem jó emléket – 5 hónappal fiam születése után megműtöttek egy mély gátszakadás miatt.
Arielle szülése napján nagyon erőteljes pillanatokat élhettem át és volt alkalmam megbecsülni Dr. Geréb Ágnes és asszisztense kompetenciáját, kedvességét és reakcióinak helyességét.
Sok pozitív energia sugárzik Geréb Ágnes személyéből, aki biztosít egy gyöngéd, hatékony, bíztató és kompetens jelenlétet. Nekem rossz emlékeim vannak a korházi szülésznők viselkedéséről: néha szinte agresszívan válaszoltak a fájdalmakra!
Mekkora boldogság, amikor a baba minden érzékével felfedezi anyukáját, apukáját… pár perccel később nagymamáját, és mindez egy meleg, meghatott családi légkörben.
Köszönöm Dr. Geréb Ágnesnek és asszisztensének a születés áldott pillanatának sikerét és gratulálok Ariellenek és férjének az érzelmi önuralmukért e hosszú napon.
Arielle édesanyja
Térdelve, a férjem nyakát átölelve szültem meg első gyermekemet, Isis lányunkat 2000. január 25-én 15.45 órakor, repedés és vágás nélkül. Kétszer volt rátekeredve a köldökzsinór a nyakára. Rózsaszín volt a bőre, a súlya 4 kg, hossza 55 cm. Az én kicsi méreteimhez viszonyított hatalmas baba miatt fel voltunk készülve a kórházba menetelre is. Azonban az otthonom biztonságában a vajúdásomban segítők sugárzó, szeretetteli nyugalma lehetővé tette a természetes, sima tágulást. A szabad mozgásom és járkálásom engedte azt, hogy a baba feje szépen tudott átalakulni és gyönyörűen “átfért a kis lyukon”! Frederick Leboyer Gyöngéd születés módszerének köszönhetem ezt a fantasztikus élményt, mely lehetővé tette, hogy kislányunk megérkezése az egész családnak valóban méltóságteljes legyen.
A szülésem után édesanyám ráébredt arra, hogy ha ő is ilyen körülmények között szülhetett volna, a bátyámnak nem lett volna lila a feje, mert “rá volt tekerve a köldökzsinór a nyakára”, és ő sem szakadt volna szét kívül-belül…
Ez egy nagy öröm számomra, hogy ezt a szép nyereséget, felismerést, én okozhattam édesanyámnak, egy alaposan megfontolt döntésemmel, ami mellett kitartottam. Így történhetett meg az, hogy a negyedik generációnak a családunkban sikerült egy igazán emberhez méltó szüléssel/születéssel elindítani az ötödik generációt egy remélhetőleg emberhez méltóbb Életre…