„Meglátod, lesz jobb dolgunk is kisfiam, hiszen te burokban születtél.” – bíztatta annak idején édesanyja Joó László színészt, s a majd évszázadnyi élet minden történelmi viharával együtt bebizonyította a számára, hogy a Mama igazat szólt akkor. Kalandos életet élt, hiszen kertésznek tanult, és kanyargós út vezetett a színpadig, a pódiumig, a film- és rádióstúdióig. Gyomlál ő ma is, a szép magyar anyanyelvén…
„Burokban születtem” című könyve „A színház és a világ” alcímmel (Lökös Ildikó szerkesztésében, Szyksznian Wanda borítójával) a múlt héten jelent meg, igen nagy érdeklődés mellett. Az érdi Termál Liget Hotel nagyterme zsúfolásig megtelt, az ünnepelt láthatóan megilletődve fogadta a vendégeket. Évek óta készült erre a pillanatra, hiszen visszaemlékezése csak nagyon nehezen öltött testet. A mai ínséges időkben pénzt keríteni a nyomtatásra embert próbáló feladat. Mégis sikerült ez egy „Joó ügyért” Fülemen Rózának, aki motorja lett a kiadásnak, és íme őszre beérett a gyümölcs. Ez éltette Joó Laci bácsit közel a 92. évéhez, mondogatta is „csak ezt megérjem!” A könyv megszületett, az agg színész pedig láthatóan újjászületett… „Néha a halállal küszködöm, de mindig én kerülök ki a párviadalból győztesen. Ez olykor komollyá vált. Arra ébredek, hogy egy orvos hajol fölém. De ma is élek és jól vagyok. Minden napnak elvégzem a tennivalóit, közben kis híján egyidős vagyok a XX. századdal.” – írja könyvében. A valóságban, az ünnepségen így szólt felénk miután versekkel kápráztatott el bennünket:
„Az élet csodálatos ajándék, a sors különös kegyelméből még mindig itt vagyok. Első gesztus, főhajtás a teremtő előtt. December 4-e után beleharapok a kilencvenharmadik évembe, tartok tőle, hogy ebbe belevásik a fogam.” Érd Életmű díjasáról írta idén márciusában a díszpolgár Bíró András író: „Örömömre Magyarországon még mindig él valaki, egy ilyen idős Mester, aki élete egyik fő feladataként a magyar vers művészi, magas fokú népszerűsítésén fáradozik. Igen, ez így van, kilencvenkét évesen is!”
Gajdó Tamás irodalomtörténész ekképp méltatta beszédében az ünnepelt színészt: „Még ma is pódiumra lép – memóriája csaknem száz verset őriz most is, talán legszívesebben Petőfi Sándor Szűlőföldemen című költeményét szavalja -, az egyik legidősebb magyar színészként a 2007-ben megrendezett Versünnepen, különdíjakkal jutalmazták szereplését. Számos nagy szerep, film, hangjáték őrzi munkásságát. Joó László gazdag pályafutását érdemes volt ebben a könyvben megörökíteni. Nem magyarázgatni, tépelődni az eseményeken, nem vádaskodni, hanem elbeszélni. Talán az egyik utolsó igazi színész-memoárt tartjuk a kezünkben, mely nem a pályatársak dicséretétől hangos, nem a botrányok sajtóvisszhangját dokumentálja, nem gazdasági és politikai hatalmasok képével tüntet. Kérem, olvassák szeretettel!”
Erre biztatott T. Mészáros András polgármester is, aki büszkén mondta: „Örülünk, hogy ilyen polgárai vannak a városnak. Könyvében egyszerre bontakozik egy huszadik századi művészsors és a magyar színháztörténet különös korszaka.” Őt követte Béres Ilona színművész és Szóka Júlia rövid műsora, majd Joó László mondott köszönetet többek között az érdi önkormányzatnak és Fülemen Rózának, hogy segítették világra hozni önéletrajzi kötetét, amiből kiderül, élete oly annyira kalandregénybe illően alakult, hogy maga a szerző nyilatkozta: „Ha valaki elmondja nekem, ami a könyvben szerepel, nem hiszem el, pedig mind velem történt meg.”
Kertésznek tanult, a világháború küszöbén végezte el a színiakadémiát, megjárta a poklok poklát, majd Debrecentől Győrig, a budapesti Művész Színháztól a Madáchig sokfelé tevékenykedett, hol színészként, hol igazgatóként, és bejárta a világot a magyar költészet előadójaként. Izgalmas életutat járt végig a félárvaságtól a vasakarattal megszerzett vasoklevélig, amelyet két éve vehetett át a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitó ünnepségén neves kollégáival egyetemben. Egész pályája sikerrel van kikövezve, szerencsére most, a kilencedik ikszen túl is, vasegészségnek örvend. Jó erőben van, „izmait” úgy látszik a zajos történelmi korszakok megedzették.
Az Érden élő Joó László mindig a versek bűvöletében élt, Csokonai, Berzsenyi, Petőfi, Arany, Ady, Radnóti, Illyés és József Attila voltak a nagy kedvencek. Kosztolányit Ascher Oszkár szerettette meg vele. Ma is legalább száz verset tud kívülről, negyvenkét éve hű társa Margitka, mondta: Laci a kertben is állandóan versel. Így tartja frissen a memóriáját.
Különben is, a neves színész számára a vers szó szerint életmentő. Erről például így vallott:
„A Szózat mentette meg az életemet, amikor 1944. március 15-én Marosvásárhelyen több tíz ezer ember előtt mondtam el, és a jutalmam az volt, nem kellett a frontra mennem, ahol bizony bajtársaim közül sokan odavesztek. Megúsztam a háborút, bár a lövészárkot én sem kerülhettem el. Miközben fejünk felett röpködtek az aknák, egy tiszttel felváltva mondogattuk Az ember tragédiája sorait. A vers szeretete segített át a nehézségeken, a szegénységen, a háborún, a hadifogságon, a forradalmon, a mellőzöttségen – és most az öregségen is. A vers éltet, a vers csodákra képes!”
Szegény, félárva gyerekként Győrben járta alsó iskoláit, apácák gondozták, tanították. Tanárai figyeltek fel versmondó tehetségére még a középiskolában, ahol kertész végzettséget szerzett. Gondolt egy merészet és színésznek állt, 1943-ban végezte el a színiakadémiát. Két évre rá Debrecenben a Csokonai Színházban kezdte pályáját, majd a Művész, a Belvárosi, a József Attila, az Ifjúsági és a Pécsi Színházban folytatta, de legnagyobb csodálkozására forradalmi bizottsági vezetői (a József Attilában) múlttal a háta mögött, 1958-ban kinevezték a Győri Kisfaludy Színház élére, ahol négy évet töltött. Utána a Pannónia Filmstúdióban dolgozott, ahol mintegy fél ezer film feliratát készítette el az évtizedek alatt. Többek között Szabó és Jancsó filmeket feliratozott, de a külföldről érkezettekkel is ezt tette.
„Képre alkalmaztam a szöveget, ami bizony nem volt könnyű munka, hiszen „lefordítva” ez annyit jelent, hogy öt mondatból kettőt kellett csinálnom méghozzá úgy, hogy rímeljen a képre, ne vesszen el az eredeti mondandó értelme. Amire büszke vagyok, hogy még nyolcvan évesen is megkerestek a rendezők!” Amire még nagyon büszke, hogy Gábor Miklós híres Hamletjében a Színészkirály lehetett, hogy versmondásával bejárta egész Európát és három éve a balatonfüredi versünnepen díjazott lett! Persze ne feledkezzünk meg főbb szerepeiről, Posáról, lord Berkeleyről és Kolombuszról sem! S feltűnt a Beszterce ostroma és az Ének a búzamezőkön című filmekben. Kedvenc partnerei voltak többek között: Sulyok Mária, Gobbi Hilda, Domján Edit, Somlai Artúr, Ajtay Andor. A nagy barátok közt pedig fellelhetünk két színészlegendát, Pécsi Sándort és Bessenyei Ferencet, aki még nem sokkal halála előtt is meglátogatta érdi otthonában, amelyben két évtizede él. Hosszú élete alatt találkozott a történelemmel, például Nagy Imrével is, aki egyszer az öltözőjében gratulált neki, és a nagy írókkal, mint Zilahyval, Sarkadival, Illyéssel.
„Burokban születtem, mindent megkaptam az élettől. Margitkát és Eszter lányomat is, akik a legkedvesebb ajándékaim, akik nélkül talán már nem is élnék – összegzett az élő történelem, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a szép magyar versek népszerűsítésében.”
Temesi László