Reggel van, és röpködnek a mínuszok. Mire kiér az ember a buszmegállóba, épphogy nem hibernálódik. Nem, ennél több ruhát már képtelenség felvenni. A tél elleni harc így is felszínre hozta a jóllakott napközist, vagy a frissen készített hóembert az emberből. Akárcsak a mesében, most is várnád azt a fordulatot, ami megold mindent (esetünkben a hidegtől való szabadulást pár percre). Milyen naivak is vagyunk mi földi halandók…
Megérkezik a Messiásként várt busz, persze nem kevés késéssel, ezzel elintézve, hogy elkéss a munkahelyedről, vagy épp egy életbevágó dolgozatról. Ha viszont nem indulnánk el időben a megállóba, akkor biztos, hogy futás lenne a vége, de legalább a reggeli edzés ezzel le is tudható. Ennél már csak az a jobb, ha a megállóba érve veszed észre, hogy változott a menetrend.
Már a buszmegállóban is észrevehető, hogy társaságban nem lesz hiány. A busz ablakaiból kérdő tekintetek leselkednek. Arcukról leolvasható minden abban a percben átsuhanó, Rád nézve kedves leendő utas, nem épp pozitív gondolathalmaz, amely löketet adna a napodnak. Mindez azért, mert fel szeretnél még szállni. Nagy nehezen, de eléred célod, fent vagy. Felesleges átverekedni magunkat a tömegen ülőhelyet keresve, hisz felszálláskor akarva-akaratlanul is egyik alkotó elemévé válik mindenki magának a tömegnek és kezdetét veszi a hering-party. Kapaszkodóért nyúlni is merő energiapazarlás, ugyanis minden irányból megtart valaki. Szóval, ha kanyarokon keresztül vezet az út, akkor megtapasztalhatjuk a dominó-effektust is. A hátadba fúródó táskákról már nem is beszélek. Mikor már mozgásunk teljesen lekorlátozódik gyakorlatilag alkalmazkodva a hőmérséklethez (mínusz szintre), azt hinné az ember, ennél rosszabb már nem lehet. Pedig de! Az intim szférádat védő láthatatlan vonal megsemmisülni kényszerül. Jobbesetben csak a tegnap evett töltött káposzta illata köszön vissza az előtted álló szájából, persze csak illataroma formájában. Rosszabb esetben pedig mindenki tudja, mi történik egy kicsi és zárt helyen, ha az a töltött káposzta egy kis bablevessel spékelve elkezd dolgozni a gyomorba…
Azonban, hogy ne csak az árny oldalait említsem a tömegközlekedés adta örömöknek: Kiveheted a napirendedből a tévénézést. Már reggel birtokában leszel a legfrissebb és legfontosabb információnak. Felesleges áramfogyasztás nélkül is megtudhatjuk kit választott Benkő Dániel, a Barátok Közt-be éppen ki utál kit, vagy hogy ki a legújabb kiscsillag. Mikor épp a legizgalmasabb résznél tart az oldalt álló néni a kedvenc argentin sorozatából, amit már meg sem kell nézz, ahhoz hogy megismerd a szereplőket és az alapsztorit, félbeszakítja egy kedves ellenőr. Természetesen mozdulni még mindig nem lehet, hiába hagytunk el vagy tíz buszmegállót, az akkori állapotban szinte lehetetlen kéréssel fordul feléd: a bérleted felmutatását követeli. Elővenni több idő, mint az a másodperc, amit arra szán, hogy éppen ránézzen az utazásra feljogosító papírokra. Tehát megéri. Főleg, ha valamit véletlen otthon hagy az ember. Intimszféránkkal együtt, hiányosságtól függő pénzösszegtől is megszabadulhatunk utazásunk során.
Aztán végre a leszállás következik. Ilyenkor két dologra kell ügyelnünk: ott szálljunk le, ahová indultunk, és hogy még véletlen se legyen palacsinta hóember mivoltunkból. Igaz, hogy a többség egy helyen száll, ettől függetlenül igyekszik mindenki a lehető leggyorsabban szabadulni a buszról, mit sem törődve a másikkal. Ilyen élmények után kezdődhet a napnak azon szakasza, ami tényleg túlélésért kiállt. Majd hazafele, illetve másnap reggel minden kezdődik, előröl.
Véleményem szerint, nem ártana egy-két plusz járatot beiktatni, a fenti élmények, és az idősebb korosztály zsörtölődésének elkerülése végett. Ilyen időjárási viszontagságok mellett meg pláne. A helyi járatoknak ez elengedhetetlen változtatás lenne.