A XXI. században a fiataloknak nincs könnyű dolguk. Az első igazi megmérettetést az érettségi megszerzése jelenti (bár szerintem eljutni odáig nehezebb). A sikeres vizsga letétele után az egyetem, főiskola elvégzése, vagy egy szakma szerzése veszi kezdetét. De mi a helyzet azután?
Gyerekfejjel azt gondoljuk, felnőttnek lenni jó buli. Azonban az idő teltével egyre jobban megbizonyosodhatunk arról, hogy korántsem így van. Lassan, de biztosan szertefoszlik felhőkből épített várunk és elmúlik a rózsaszín köd is, ami a valóságot homályosította. Eddig piciny életünk legnagyobb problémahalmazát a party előtt kijött pattanások, hajszerkezetünk és arcunk szalonképesség tétele, valamint az éppen aktuális herceg utáni loholás (mert manapság a nemek szerepe is felcserélődött) alkotta. A könyvek mellőli végleges szabadulás után viszont szembesülünk az igazi gubancokkal.
Nagykorúvá válásunk után többé már nem vonatkoznak ránk a szabályok, ami részben igaz is. Ezen életév elérése után a boltban nem csak cukorkát és társait, hanem alkoholt és egyéb ,,nyalánkságokat” van jogunk vásárolni, bemehetünk olyan pubokba, amit eddig csak a Beol-on volt lehetőségünk nézegetni, valamint többféle diákmunkát vállalhatunk el (már ha lenne) és nem utolsó sorban a 18as karikás filmeket is megnézhetjük egyedül.
De nincs torta hab nélkül. Felnőtté válásunkkal jogunkban áll büntethető állampolgárnak lenni, kedvezményekről lemondani és persze eldönteni végre hogy a notorikus bulizáson kívül mi az életcélunk. Ezután jobbesetben átértékelődik minden eddigi véleményünk a körülöttünk létező dolgokról és megtanulunk, mérlegelni. Érettségi után saját magunknak tesszük fel a kicsi korba sokszor ismételt kérdést: ,,Mi akarsz lenni?” Majd ehhez mérten próbáljuk alakítani a továbbiakat. A lehetőségek határtalanok, mondja a sok reklám és hirdetés. A demó verzió mindig a legjobbat kínálja, a mögöttes tartam viszont egyáltalán nem felel meg az elvártaknak. Itt kezdhetünk el a valóságról beszélni. Diákként sem könnyű munkát találni, (hiába van számtalan diákközvetítő iroda) nem hogy ,,felnőttként”. Éretté válásunk keményfedeles bizonyítékával önmagában semmit nem érünk, nélküle meg még annyit se, ezért előnyt jelent, ha tud beszélni az ember egy-két nyelven, szakképzett és talpraesett. Viszont egyes helyeken túlképzettség miatt utasítják vissza a jelentkezőket. Tehát nem mindig szerencsés megmondani, hogy birtoklunk egy diplomát (vagy akár többet). Az újsághirdetések sem nyújtanak túl nagy segítséget álláskereséskor. Igaz, hogy fel van tüntetve egy pár lehetőség, de a túljelentkezés miatt csekély esély van a sikerre. Személyes meglátásom szerint manapság az ismeretségen és a szerencsén alapul az ilyesmi. Minden esetre kezdetét veszi a CV-k küldése 10. 000 példányban 10.000 helyre, és randik helyett állásinterjúkra való járkálás. Végül hosszadalmas keresgélés és kitartás után sikerrel járhatunk. Ha nem is egyből álmaink munkahelyére csöppenünk, jusson eszünkbe hogy minden kezdet nehéz és közben nem feladnia keresgélést.
Mindent összevetve, még ha nagyobb akadályokkal is kell szembenéznünk a későbbiek folyamán, nem szabad feladni, mert a küzdés tanít meg becsülni a dolgokat, és értékelni mindazt, amit elérünk. Különben is, ami nem öl meg, megerősít!