Vettem egy nagy plüssmedvét. A macskámnak. Kiváló fekvőhelyként szolgál a számára, ha pihenni óhajt; ráhajthatja kis fejét, nekivetheti gömb hátát.
Licunak, a sportmacskának igazán be van osztva az ideje. Reggeli után focizik [velem], minek hatására kifáradva elnyúlik a földön, és ebédig horpaszt. Délután ismét játék, majd könyveimen, feljegyzéseimen heverve sziesztázik, miközben fel-felnyitja álmatag szemét, ellenőrzendő gazdi munkáját. Este vacsora – együtt; bármit eszek ő is kér egy kicsit, ráadásul meg is eszi, legyen az akár párolt sárgarépa, brokkoli, pirított mag, tészta, vagy őszibarack. Hús csak az ő tányérján van; ami engem illet: az állatok a barátaim, nem eszem meg őket.
Lefekvés előtt a kergetőzés, bújócskázás kötelező rituálévá nőtte ki magát. Ha az egész napi munka, sport után esetleg olyan fáradt merészelnék lenni, hogy az olvasás is meghaladná az erőmet, és csak a puha ágyamat kívánnám, s valami elfogadható műsort néznék a Tv-ben [alig találni ilyet!], macskám kitartó nyávogással mindenképpen tudtomra adja, hogy hé, hol marad az esti labdázás?! Mire én, mint egy aranyos pudlikutya ugrok, s persze örömmel bohóckodok vele, amíg meg nem unja a szaladgálást, s nyugovóra nem tér. Két perc múlva már hallom a horkolását. Imádom.