Close

Kirándulás Ázsia New York-jába, Malajziába

Nemes Janó 2006-tól egy évig élt Indonéziában, Jogjakartában, ahol angolt tanított, és zenész lévén a hagyományos indonéz zenével, a gamelánnal ismerkedett. Majd hazajött, de a szíve visszahúzta, így 2009-ben újabb utazásra vállalkozott. Az alábbiakban az ő úti élményei következnek. 

 A Solo-i reptér (Jogja szomszédja) talán a világ legkisebb reptere.
Mint egy lepukkant vasútállomás. A néhány alacsony házikó közül kilóg
egy kétemeletes — az irányítótorony. Ehhez képest, és abszolút
értelemben is, Kuala Lumpur reptere űrbázis. Az év reptere, hirdetik a
zöld folyosón. És persze a Manchester United fő szponzora az Air Asia,
úgyhogy mindenhol Roonee és Ronaldo kapuralövését és becsúszását
csodálhatjuk a gigantikus posztereken.

Kétszer háromsávos autópálya, a távolsági buszban
simán kinyújthatjuk a lábunkat. A táj leginkább Kaliforniára
emlékeztet.: Malajzia 20 milliós ország, míg Indonéziának csak a
Jáváján 140 millióan élnek..
Kuala Lumpur Ázsia New Yorkja, a sokféle ember és a
magasvasút ilyen benyomást tesz. Mindenki beszél angolul, hiába
próbálkozunk malájjal (az indonéz és a maláj nyelv majdnem ugyanaz),
angolul könnyebben megy a társalgás. A jávai heves gesztusok és a nagy
barátkozókedv után kissé kimért ez a metropolisz-tempó. Sok ember
egyedül, mindenki siet valahová, nem látni csoportokba verődő útépítő
munkásokat vagy parkolóőröket az útpadkán üldögélve nevetgélni. És sok
a fehér ember is, semmiféle feltűnést nem keltenek.
Kuala Lumpur Szingapúr után a második legnagyobb elosztóközpont az
elektronikus áruk piacán. Tehát itt érdemes venni elektromos ketyerét.
 Kualában van jónéhány puccos pláza, de az átlag központ
falanszter jellegű Üttörő Áruház, méginkább Kelenföldi Városközpont.
Még én is elvesztem ebben
a ketyere-erdőben, pedig engem soha nem érdekelt az ilyesmi.
Az indiai negyedben (Little India) fantasztikus vacsorát eszünk,
háromféle curry és egyéb fűszeres szósz, igazi fellélegzés az
egységesen édes indonéz szójaszósz után. Luxusbuszra szállunk, hogy
átutazzunk Pinong szigetére.
Pinong a maláj félsziget nyugati partján, Thaiföldhöz közel terül el,
szárazfölddel egy tíz kilométeres híd köti össze. Azért ide jöttünk,
mert itt is van Indonéz
Éjszaka érünk a buszállomásra, betaxizunk a központba szállást
találni. A sok lepukkant hotel közül választunk egyet, a kínai tulaj
felárat akar felszámolni, mivel reggel túl korán érkeztünk. Nem baj, mondom,
várunk még másfél órát, és leülünk a tulajjal szemben, hátha elengedi
a plusz pénzt. Nem érdemes türelemjátékot játszani egy kínaival, mert
veszítünk. Negyed óra után még mindig maga elé meredve ül, ránézek
Anna meggyötört arcára, és feladom a küzdelmet, fizetünk.
Mint később kiderül, az utcán korzózó ladyboy-ok ide hozzák fel a
kuncsaftokat, bordélyházban lakunk. Egyébként nincs panasz, és persze
csak aludni járunk haza. A parton sétálva összehaverkodunk egy maroknyi indiai csapattal, ki
kevésbé, ki jobban berúgva egy fehér kókuszlé-sör keverékkel, amelyből
mi is kapunk, kissé a fejembe is száll. Az egyik úgy mutatkozik be:
,,Jackson vagyok és mindig részeg.”. Ez az ember mindig lehurrogja a
haverját, hogy angolul illik velünk beszélni, nem tamilul, pedig a
jámbor haver némán mered maga elé. Ez a csapat Pinong polgárőrsége.
Indiai negyedben (Little India) találkozunk Aurel-lel és Marion-nal,
és megesszük első tossai-unkat. Az indiai fast food kenyér —
palacsinta? -, háromféle szósszal. Egy hétig ez lesz az eledelünk, de
persze közben sokminden mást is kipróbálunk. A tossai-hoz “tarik”
dukál, azaz indiai tea édesített kondenzált tejjel. Nekem nem ízlik.
Az indiai lemezboltokban a hindi és a tamil CD gondosan elszeparálva.
Az indiai férfi-idol széles arccsontú, hetyke bajuszú, és igéző szemű,
a lányok színesek és szépek. Néhány videóba benézünk, színes
kavalkád, tánc és ének, nagyon édeskés, viszont ritmusos. A
Pinong lakosságának kétharmada kínai, a maradékon
indiaiak, malájok és fehér turisták osztoznak. A kínaiak néha
ijesztőek, hogy úgy mondjam furcsák: a ,,Can I help you?” úgy hangzik
a szájukból, mint a “Felnégyellek és a kutyáknak dobom a csontjaidat”.
De mindig segítőkészek, egyébként pedig sokan közülük buddhisták.
Buddhista templomból van itt sok, mint ahogy azokból a furcsa
boltokból is, ahol minden papírból van. Papírcipő, papíring,
papírteafőző, papírautó. Mint később megtudtuk, ez a posta az élők és
a holtak között. A halottat meg akarják lepni egy új inggel, megveszik
és elégetik, így megkapja az illető. Hogy ez visszafelé hogyan
működik, az már bonyolult teológiai kérdés.
Mecsetek persze itt is nagy számban, sok az indiai muszlim a malájokon
kívül.
A turizmus virágzik, Indonézia természeti-és repülőkatasztrófái,
illetve a legutóbbi bangkoki robbantás Malajziának kedvezett. Pinong a
világ egyik elsőszámű gasztronómiai központja, sok kis bódé között
nagy tér, általában itt esznek a turisták és a helyi középosztály.
Sokféle kaja: kebab, indiai húsok, kínai levesek, tengeri herkentyűk,
zöldségek, felsorolhatatlan. Édességben nem állnak olyan jól, de
rengeteg kávézó és nyugati jellegű pékség van. Minden nap kipróbáltunk
valami újat, szinte mindig nagyon jó volt. Degeszre zabáltuk magunkat,
és vásároltunk is néhány fűszert, hogy Jogja-ba varázsolhassuk az
indiai konyhát.
A tengerpart a legtöbb helyen fürdésre alkalmatlan, sok a medúza és
nem is tiszta a víz. A parton viszont kajáldák, az egyikben
találkoztunk Aurel haverjával, egy iráni sráccal, Pedránnal. Élt
Amerikában illetve Belgiumban is, most Pinongban fejlesztőmérnök a
Motorolánál. Napi 9-12 órát dolgozik, de 31 éves korára megvan a
BMW-je. Politikára terelődik a szó, aztán gyorsan elterelem, amikor az
iráni kormányt dicséri, akik csak Amerikát és a cionistákat utálják,
egyébként jóban vannak a világgal. Meséli, hogy a minap levelet kapott
az amerikai tulajdonú Citybank-tól, ahol a pénzét tárolta, hogy
sürgősen vegye ki, mivel iráni állampolgárt többé nem szolgálnak ki.
Ezt röhögve meséli, végül is jól megúszta, neki csak új bankot kell
keresnie – haverjának egy másik bank befagyasztotta a pénzét.
Másnap a botanikus kertbe látogatunk. Kellemes séta,
óriásgyíkok és lepkék. Meg persze majmok, a legtöbb szürke makákó,
mint Balin, de van néhány fekete etnikum, azok állítólag egész
életükben soha nem hagyják el a fákat, ugrálnak egyikről a másikra. A
szürke makákók viszont nem félénkek, fél óráig fényképeztünk egy kis
csapat majmot, ahogy akkurátusan egymást bolhászták. Fantasztikusan
csinálják, baromi profik bolhászásban. Nagyon alaposan megvizsgálják
az egész szőrzetet, kicsit mintha masszíroznák is egymást. A botanikus
kertben nyugodt életük van, a kaját központilag kapják. Két kajaidő
között pedig bolhászás, amely persze a társadalmi érintkezés alapja.
A majmok magánéletének megfigyelésével majdnem el is megy a nap. Vacsi
Little India-ban, persze leöblítjük valami kínai tésztával, és
felpuffadt gyomorral ágynak dőlünk. .
Pinong hill, Normafára emlékeztető domb. Igazi nyugdíjasprogram, a
kilátás lenyűgöző (impresszív, ahogy mostanában mondjuk, a távolba
szakadt magyarok jellegzetes hangremegtetésével). Fogaskerekű visz
fel, elég hosszan és meredeken. Sok fénykép készül a kis kocsiban,
megfog ez a nagy keveredés, meg a gyönyörű maláj-kínai-india-európai
gyerekek kavalkádja. A tetőn újabb majombámulás, vica-verza. A
kilátónál szerelmespárok üzenetei, olvasgatom a különös neveket,
mondjuk Józsi és Erzsi helyett Idra és Numuk, vagy kínai betűk egy
rajzolt szívben. Az ilyen pillanatokat szeretem, amikor a világ másik
felén meglelem a Normafát. Ahogy abban az Örkény egypercesben, a
Nosztalgia címűben (nem szó szerint idézek): Tetőtéri, két és
félszobás lakásomat, Sas-hegyre néző kilátással elcserélném tetőtéri,
két és félszobás lakásra, Sas-hegyre néző kilátással.
Később döglés egy tengerparti luxushotel kertjében, úszkálás a medencében,
csúszda, hawai. Pocakos amerikai (ausztrál?) szenátorok megbámulása.
Sajnos az eredeti tervvel ellentétben nem
belógtunk, hanem belépőt fizettünk, melynek ára lefogyasztható a
bárban, de néhány adófajtát hozzáütnek a számlához, és máris azon
vesszük észre magunkat, hogy fizetünk. Egyébként a hely szép,
pálmafák, pisimeleg úszómedence meg minden.
A hazaút Pinong-Kuala Lumpur-Solo-Jogja, fél nap. Leszállás a Merapi
vulkán mellett élesen, nagy élmény lenne, ha nem rettegnék a repülőn.
Malajzia jó hely, bár mi csak a napos oldalát láttuk. A borneói rész
állítólag inkább Indonézia.
Az indonéziai landolás után, A Solo-i reptérről taxi vitt minket a
vonatállomásra, hogy onnan Jogjába vonatozzunk. Mintha a fővárosból
érkeztünk volna szülőfalunkba (kicsit jobban belegondolva vicces,
nem?). A háziasszonyunk boldogan fogadott minket, azt mondta,
hiányoztunk neki.
Állati szegény helyen élünk, és ezt most, fél év után, a sokkal
gazdagabb, de még mindig szegény Malajzia után vettük ismét észre.
Azzal, hogy Malajziában eltöltöttünk egy hetet, újabb utazást tettünk
Indonéziába.

A teljes blog itt olvasható

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top