Close

Örökségünk a rovásírás

Sebestyén Gyula írta: “Az, amit a feledés és a bizonytalanság ködéből kibontakozó magyar rovásírás most az egyetemes írástörténetnek nyújt, az epigráfia legnagyobb csodái közé tartozik. Nemzetünk a művelt emberiség legértékesebb ókori örökségének részese volt, és élni is tudott vele”. Felemelő mondat, viszont legtöbbünknek csupán halvány sejtése van arról, hogy mi is az a rovásírás. Pedig napjainkban egyre inkább kezd ismét elterjedni ősi kultúránk eme darabjának újra felfedezése. Olyannyira, hogy a Forrai Sándor Rovásíró Kör céljául tűzte ki például a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezését szerte a Kárpát-medence területén, erről kérdezte a Ringmagazin.hu a Kör vezetőjét, Szakács Gábort.

Ma már rengeteg tanulmány közül választhat az érdeklődő és több oktató jellegű könyv is megjelent a rovásírással kapcsolatban, viszont röviden elmondaná hogyan is alakult ki a magyarság ősi írása? Mennyiben járul hozzá őstörténetünk megismeréséhez?
Ha Dr. Zakar András, Mindszenty József hercegprímás tudós titkára szavaira hagyatkozom, akkor a rovásírás korát akár évszázezredekben is mérhetjük. Időmeghatározás nélkül azt mondhatom feleségem, Friedrich Klára rovásíráskutató/oktatóval együtt, hogy amióta ember él a Földön és írásjeleket kezdett alakítani, mindig ezeket használta, mert ez a legegyszerűbb és legtökéletesebb írásmód, minden más írás ebből alakult ki. A magyarsághoz, illetve a magyarsággal rokon elődnépekhez (szkíták, hunok, pártusok, avarok) azért kapcsolható, mert minden hangunkra megvannak benne a magánhangzók és mássalhangzók és mivel magyarul az említettek közül már csak a magyarok beszélnek, más népekhez nem is köthető. Legrégibb rovásemlékünk a bajóti rovásjeles csontmaradvány, amely 15-20 000 éves bolygatatlan rétegből került elő és összerovást tartalmaz. Márpedig összerovása csak az említett népcsoportoknak volt és van, ami önmagában összekapcsolja őstörténetünkkel. A ma még megfejtetlen rovásemlékek (nem ismerjük az év(tíz)ezredekkel ezelőtt használt szavakat) jelentős mértékben bővíthetik ismereteinket. Ehhez azonban rengeteg tanulás, tapasztalat és kutatás szükséges – mondta Szakács Gábor.

Mondana pár szót a Forra Sándor Rovásíró Körről? Hogyan jött létre és milyen eszmeiséget követ?
A Forrai Sándor Rovásíró Kör elődje a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetsége volt, amit Forrai Sándor javaslatára hoztunk létre 1999-ben. A név azonban, még ha pontosan ki is fejezte a mögöttes tartalmat, túl hosszú volt, ezért néhány évvel később Forrai tanár úr iránti tiszteletünk jeléül vettük fel az új nevet, ő pedig 2007-ben bekövetkezett haláláig örökös, tiszteletbeli tag volt.
A Kör szellemiségének legfontosabb alapja a bizonyítható rovásemlékek ismerete, elfogadása, tudós elődeink és kortársaink tisztelete. Nem lehet a Kör tagja, aki kitalált, meseszerű elméleteket és rovásbetűket gyárt. – figyelmeztet a Kör vezetője, ugyanakkor hozzátette, hogy „tagdíj nélkül is tagja lehet minden olyan személy, aki a www.rovasirasforrai.hu honlap Nyitólapján meghirdetett alapelveket osztja és képességeihez megfelelő feladatokat tud vállalni.

Honlapjukon olvastam, hogy versenyeket is szoktak rendezni a rovásírásos műveltség terjesztése érdekében, mekkora népszerűségnek örvendenek ezek a rendezvények?

Az általunk 2000 óta szervezett Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozókon napjainkban már évente mintegy ezer általános és középiskolás résztvevő van jelen, akik mind a csonka országban, mind az elszakított területeken versengenek egymással. Ehhez jönnek a felkészítő szülők, tanárok, szakkörvezetők, testvérek, ismerősök. Ez a világ legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, amelyet a Délvidéken, a Felvidéken, Erdély-Pártiumban, Kárpátalján és Magyarországon elődöntőnek is nevezhető versenyek előznek meg. A budapesti döntőbe a legjobb 100-120 tanuló kerül be.
Ha a rovásírás még nem is része a Nemzeti Alaptantervnek, de igazgatótól függ, hogy engedi-e intézményében rovásszakkör működését. Itt jegyzem meg, hogy nagyon jó tapasztalataink vannak, hiszen az elődöntőket kevés kivétellel iskolák szervezik.

Létezik már konkrét tankönyv, amelyből az érdeklődők elsajátíthatják a rovásírást?
Igen, pedagógus szakképzettségű és foglalkozású feleségem Új Rovásírás Tankönyv és Szakköri Ötlettár című füzete már a teljes Kárpát Hazában – sőt azon túl is – kapható, és mivel a szakkörök ezekből tanulnak és a versenyeknek ez az alapja, valóban tankönyvnek tekinthető.

Honlapjukon olvasható, hogy a rovásírásos helységnévtáblák elterjesztése a Kárpát-medence területén az egyik céljuk, hol tartanak ezzel a kezdeményezéssel?
A kezdeményezést a 2003-as csíkszeredai Quo vadis Székelyföld tanácskozás indította el Erdélyben, ahol az összetartozás jeleként javasolta a tanácskozás a zárónyilatkozatban a rovásfeliratos településtáblák kihelyezését. Magyarországon és a Felvidéken a Forrai Kör vállalta a mozgalom terjesztését és hol feleségemmel, hol egymagam, hol az általunk megbízott személy megy el a táblaavató ünnepségekre és viszi el a székely nemzeti zászlót a települési kezdeményezőnek. A Felvidéken Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke a mozgatórugó, de az ő avatásaikra is meghívnak. Ott eddig négy település határában hirdetik ezek a táblák a székelységgel való összetartozást, a mi közreműködésünkkel avattak táblát a székelyföldi Rugonfalván, míg Magyarországon ezt 22 helység követte. Valójában több táblát helyeztek már ki, de nem mindenhol igényelték – esetleg nem tudtak róla – a “hivatalos” eljárást: azaz a Forrai Sándor-féle rovásábécével történő hibátlan feliratot, a rovásírás történelmi és a táblaállító mozgalom rövid áttekintését, a székely nemzeti lobogó átadását és Borsos Géza (a Székely Nemzeti Tanács alelnöke) üzenetének felolvasását. Ezeken a településeken tehát önálló, helyhez kötött kezdeményezésekről beszélhetünk, és semmiképp nem az eredeti csíkszeredai mozgalomhoz kötődésről.

A környező államok hogyan viszonyulnak ehhez a kezdeményezéshez?
A táblaállítást eddig sem a Felvidéken, sem Erdélyben, sem Magyarországon nem akadályozták a hatóságok, avatásuk pusztán az önkormányzatok szándékától függ. – jelentette ki Szakács Gábor.

Hol találkozhat Önökkel az érdeklődő, aki kedvet érez az ősi magyar írás elsajátításához?
A helyszínek folyamatosan változnak a meghívásoknak megfelelően. Ez évente mintegy száz alkalom az előadásokat, rádió- és egyéb megszólalásokat tekintve. Augusztus 27-én, 16 órától a felvidéki Udvardon avatok rovásfeliratos helységtáblát, szeptember elején erdélyi rovásemlék-kutató útra megyünk feleségemmel és barátainkkal, szeptember közepétől öt napra pedig kárpátaljai előadókörútra megyek. Ennek részleteit még tisztázni kell, de Técső, Visk, Beregszász, Munkács és Ungvár mindenképp része lesz a körútnak. Ha ezen túl leszek, következik a felvidéki előadókörút, magyarországi előadások csak azután következnek október közepétől, de az még nagyon távol van.

Utolsó kérdésként még meg kell említenem, hogy olvastam a www.atti.info/rovas.html weboldalon egy Romániában nem régiben felröppent hírről, amely szerint „a rovásírást is tőlük “koppintottuk””. Hogyan reagáltak erre a kijelentésre, hiszen a korábban felsorolt népek között nem szerepelnek a románok és az Ön szavaival élve „más népekhez nem is köthető”. Mi a véleményük az esetről?
Erre röviden nem lehet felelni, mert egy folyamat eredménye, amit Friedrich Klárával évekkel ezelőtt megjósoltunk. Az eset kapcsán körlevélben foglaltam össze a véleményünket. Ez így kerek egész.
 
Az említett levél a cikk alatt olvasható teljes terjedelmében.

 
Román eredetű-e a Tatárlakai Korong?

A bukaresti Libertatea napilapban Sorin Golea számolt be Vasile Maierean és Dan Dulciu „A román írástudomány egy történelme” (O istorie a criptologiei româneşti) című könyvéről.  Kiemeli, hogy az említett könyv szerint a székely rovásírásban használt 42 jelből 12 megegyezik a Fehér megyei Alsótatárlakán (Tărtăria) talált agyagtáblákon láthatókkal. Mivel az agyagtáblák 7000 évesek, a székely rovásírás pedig csak 800 éves, hiszen  a magyarul beszélő székelyek csak 1100 és 1200 között érkeztek a Kárpát-kanyarba, így ezek a jelek tőlük nem származhatnak, mert azokat a dákok és románok már előttük használták és a székelyek tőlük vették át – adta közre 2010. július 27-én a http://erdely.ma/mozaik.php világhálós hírlap.

A hír amennyire megdöbbentő, annyira várható is volt. Feleségemmel, Friedrich Klára rovásíráskutatóval évek óta jeleztük, előadásainkban elmondtuk, hogy csupán idő kérdése, amikor az erdélyi rovásemlékek, úgymond román eredete felváltja a komolytalan dákó-román elméletet. Nem emlékszem rá, hogy különösebb visszhangja lett volna a figyelmeztetésnek, viszont annál többen határolták el magukat – egyesek még gúnyolódtak is rajtunk – a tatárlakai agyagkorong és két táblácska magyar vonatkozásától. Jóslatunk, sajnos beteljesedett.

Tekintsük át röviden, hogy mi vezetett a kialakult helyzethez, igaz-e a román állítás és milyen kiút lehetséges! Szeretnénk továbbá, ha a magukat rovótáltosoknak, rovósámánoknak és szakértőknek nevezők is hangot adnának véleményüknek!

A Tatárlakai Korongot (a három tárgy közül két másik agyagtáblácskán nincsenek írásjelek) képről igen sok magyar ismeri és tudja, hogy 1961-ben a magyar anyától született Nicolae Vlassa kolozsvári régész találta egy sírlelet részeként. Hiteles leírása azonban nem tőle, hanem Makkay János őstörténész professzortól származik, aki arról A tartáriai leletek című könyvében részletes összefoglalót írt. Véleménye szerint a tárgyak sumérból kerültek Erdélybe, egyben határozottan elhatárolódott minden sumér-magyar kapcsolattól.
Azóta megállapították, hogy a tárgyak erdélyi agyagból készültek!!!

Azóta sokan sokféle véleményt alkottak eredetéről, jeleiről, de tökéletesen megnyugtató megfejtést eddig senkinek sem sikerült találnia. Korát a San Diegoi Egyetem professzora, Dr. Hans E. Suess határozta meg a sírban talált szerves anyag maradványok alapján: 7.500-8.200 év.
Mivel a Magyar Tudományos Akadémia még a leletek puszta tanulmányozását sem tartotta fontosnak, nem csoda, hogy a szemfüles románok 2003-ban már emlékművet is avattak az E68-as főútról Tatárlakára vezető mellékút leágazásánál. A kizárólag román nyelvű felirat méltatja a leletet és a román személyeket, akik az emlékművet állíttatták. Mérvadó magyar szervezet, pl. a MTA nem képviseltette magát és nem is hallatta hangját. Ennek nyomán „a tartaria nevű  honlapokon megkezdődtek a kísérletek a táblácskákon szereplő jelek  román népművészet díszítő elemeivel történő azonosítására” – írtam feleségemmel tett helyszíni utam után a Magyar Demokrata 2006/35. számában. De még ez a figyelmeztetés sem keltett aggodalmat a nagyérdeműben, viszont megsokszorozódtak a leletek értelmezésével kapcsolatos addigi meseelemek. Ezek közül több, mint egy tucatot be is mutatott Friedrich Klára a Kőbe vésték, fába rótták… című kötetében.

A román lap most egymás mellé helyezi a tatárlakai leleten lévő, szerinte dák (balról) és Magyar Adorján megfogalmazásában székely-magyarnak nevezett rovás ábécé (jobbról) azonos betűit.
   
 

A könyv szerzőit nem zavarja, hogy az általuk felismerni vélt jelek
köszönő viszonyban nincsenek a korong jeleivel. Azt végképp nem tudják, hogy legalább két összerovás (a bal alsó mezőben a megfeszített íjra helyezett nyílvesszőre hasonlító D+Ny és a jobb alsó mezőben lévő, edényből felcsapó lángnyelvekre emlékeztető B+P) is azonosítható. Lehet, hogy ezeket nem véletlenül hanyagolják, hiszen rovásírók körében köztudott, hogy összerovása kizárólag a magyaroknak, illetve a velük rokon elődnépeknek (szkíták, pártusok, hunok, avarok) volt. A dákok és a fenti könyvben említett, történelmüket csak a Kr.u. VII. századtól jegyző türkök erről nem is álmodhattak.   

A könyv nem véletlenül jelent meg most, ezért az idevezető magyar útról mindenki vonja le a következtetést!
A Tatárlakai Korong jeleinek megfejtési bizonytalansága eltörpült a tény mellett, hogy jeles emberek még rovásírásunkat is idegen átvételként feltételezték. Hoppál Mihály – Jankovich Marcell – Nagy András – Szemadám György: Jelképtár (1990) című kötetében olvashatjuk: „… az arámi betűsírásból fejlődhetett ki, szogd közvetítéssel, talán türk rovásírás mintájára…”, mármint a rovásírásunk.

Varga Géza Tudós virtus honlapján Birtoklevelünk-e a tatárlaki korong?  (Rovó – 2008. 08. 19. 23:50) címmel megtámadta
Friedrich Klára Kárpát-medencei birtoklevelünk a rovásírás című, a Magyarságtudományi tanulmányok kötetben megjelent írását. Többnyire kitűnőnek nevezi a kiadvány tanulmányait, de, mint írja, „most azonban egy kivételről számolunk be, amely miatt bátran szégyenkezhet bármelyikünk.” Így folytatja: „Friedrich Klára téveszméi a fél világ előtt fogják lejáratni a magyar írástörténetet…
Úgy látszik, hogy ez (a tatárlakai korong magyarítása) ama rettenetes és szégyenletes tétel, ami annyira szemet szúró, hogy világbotránnyá vált, s már mindenütt megbotránkoznak a tarthatatlanságán. Csak Friedrich Klárának és a kötet szerkesztőinek nem tűnt fel…”
A kötet tanulmányait egyébként Botos László, az USA-ban működő Magyarságtudományi Intézet elnöke válogatta össze.

A legújabb támadás Bíró András Zsolt részéről érkezett, aki Friedrich Klárával közösen írt könyveinkkel együtt előadóként is kitiltott bennünket a 2010-es Kurultájról. Mivel ezt ő közölte velem, a kitiltást cáfoló minden nyilatkozat merő hazugság, ezért a szembesítést vállalom Bíróval! Az eset kapcsán Klári körlevélben írta meg észrevételeit Betiltva, kitiltva… Válasz Balogh S. Évának és Bíró András Zsoltnak címmel, egyben párhuzamot vont a Galamus honlapon olvasható, szintén bennünket érintő gyalázkodással.
(http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=15555:tuenderek-es-a-soetet-erk&catid=49:cssbalogheva&Itemid=77)

“B. András kifogása Szakács Gáborral közös feltételezéseink és kutatási eredményeink ellen az, hogy véleményünk szerint a  magyarság kárpát-medencei ősnép. Szerintünk mindazok, akik a besenyő beüldözéses 896-os honfoglalást erőltetik, megtagadják a magyarok ősidők óta itt élő elődeit, akik itt a külföldi régészek által is elismert nagy jelentőségű újkőkori, rézkori, bronzkori műveltségeket létrehozták és saját írásuk volt.  Elődeink innen áramlottak ki felfedező és tanító útjaikra, majd ide tértek vissza a későbbiekben szkíta-hun-avar-magyar népnevek alatt. Ezt régészeti, néprajzi  adatokkal, de főként  a rovásírás  emlékeivel igyekszünk bizonyítani. ” – írta Friedrich Klára.

A Magyar-Turán Alapítvány, ennek elnöke Bíró András Zsolt,  ezzel szemben támogatta az Erdélyi István-Ráduly János neve alatt megjelent A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei a Kr. u. 17. századig című, türk vonalat erősítő kiadványt. Ennek 114. oldalán a szerzők egyike komolytalannak nevezi Klárit a Révkomáromban őrzött rovásfeliratos lándzsavégről megjelent megállapításai miatt.
Hazánk e nagy tudósa azonban összekeveri a koweli lándzsavéget  a  komáromival, amelyet Fiedrich Klára két  alkalommal is alaposan megtekintett a múzeumban. E tudósnak nem ez az első tévedése rovásírás ügyben.

Eltekintve a bennünket személyesen érintő esetektől, rakjuk össze a mozaikképet!

– A végképp tarthatatlanná vált finnugor elmélet helyébe a szintén komolytalan türk származáselmélet és rovásíráseredet lép. Ez már a fentebb jelzett Jelképtár (1990) című kötetben is feltűnt.

– A finnugor elmélet lebontására kiválasztott Bíró András Zsolt az idei Kurultájt már teljesen ennek a szemléletnek megfelelően szervezi. Bár rovásfeliratos táblát is állított Bugacon, de azt nem kapcsolta össze a kezdeményező csíkszeredai nyilatkozattal, csupán a külsőségre adott.      

– Ettől kezdve ez a vonal szabja meg a magyar őstörténet és rovásírás irányultságát, szemétre dobva többek között Torma Zsófia, Dr. Bobula Ida, Szentkatolnai Bálint Gábor, Magyar Adorján, Forrai Sándor, Dr. Zakar András, Fadrusz János, Fischer Károly Antal, Dr. Aradi Éva szakmai kutatásait, és a finnugrizmus idején már megszokott parancsszóval kötelezővé teszi a türk vonalat

– A nemzetinek nevezett sajtó, így az őstörténettel nem foglalkozó Magyar Nemzet már ódákat zengett az idei Kurultáj jelentőségéről és a szemléletváltásról, egyet értve Bíró kijelentéseivel.

– Mivel az új szemlélet hivatalosan is üldözendővé teszi a kárpát hazai származást és a rovásírás magyarokhoz köthetőségét, szinte ezzel egyidejűleg immáron nyugodtan megjelenhetett Vasile Maierean és Dan Dulciu A román írástudomány egy történelme, mert hivatalos magyar részről támadás nem éri.   

Hogyan tovább?

Mi, a Forrai Sándor Rovásíró Kör törekvéseivel rokonszenvezőkkel folytatjuk a tudós elődeink által kitaposott utat. A mostani törés egyértelműen fogja mutatni, hogy ki, melyik oldalon áll, miért fizetik.
Mivel ez a jellemtelen támadás a fent nevezetteken kívül olyan korábban élt nagyjainkat is sérti, mint Thelegdi János (Rudimenta 1598), Bél Mátyás, Szamosközy István (Bocskai István fejedelem történetírója), Baranyai Decsi János (a Marosvásárhelyi Főiskola tudós tanára -1598), Oláh Miklós és Verancsics Antal esztergomi érsekek (XVI. század), Ipolyi Arnold katolikus püspök, ettől kezdve nincs helye egyezkedésnek és finomkodásnak. Mi őket követjük és felvesszük az odavetett kesztyűt a románoknak tápot adó türk származáselmélet ellenében. És Ön?

Szakács Gábor
a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetője

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top