Produktumai, szerepei – a teljesség igénye nélkül:
Tizenhárom éves korában (1983) szerepelt az István, a király című rockoperában. 1984–1988-ig a Cég együttes tagja volt. 1990– 1991 között az Aranyláz együttesben játszott. 1994-ben megalapította Kimnowak nevű zenekarát, amely napjainkban is létezik. Az együttesnek ő az énekese és a szövegírója is. Az 1999-ben megjelent Nem tudod elvenni a kedvem… című Keresztes Ildikó-lemez szövegírója volt, a Tűnj el című dalban duettet énekelt Ildikóval. Oláh Ibolya Egy sima, egy fordított című aranylemeze dalainak többségét ő írta. Szövegíró volt Rúzsa Magdi 2006-os Ördögi angyal című lemezén. 2007-től a Beugró műsorvezetője. 2007 augusztusától a Kultúrpart kulturális portál kreatív igazgatója. Számos színházi előadásban közreműködött alkotóként. 2010-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon a My fair lady koreográfusa volt és – majdnem pontosan a negyvenedik születésnapján – eljátszotta a Dózsa című tánckrónika címszerepét. Továbbá ő volt a 20. Művészetek Völgye egyik arca és programmestere.
Novák Péterrel a Dózsa után beszélgettem.
– Fennállásod kerek évfordulója alkalmából végeztél-végzel valamiféle számvetést? Amolyan karinthys találkozást egy fiatalemberrel? És ha igen, mit mond az akkori Novák Péter és mit a mostani?
– Igazából nem… Általában hagyom megtörténni a dolgokat, igyekszem az ösztöneimre hallgatva választani az elém sodródó lehetőségekből, ez most sem változott. Nagy persze a bukás lehetősége így, de a szabadság minden kockázatot megér. A jelen időmmel pedig kellő békében élek, ha úgy tetszik, szívesebben, mint huszonéves önmagammal.
– Nézőként úgy látom, hogy a pályafutásod az 1983-as István, a királytól , – amelyben gyerekként szerepeltél – a Dózsáig egyfajta parabola, amelyre most ,,feltetted a koronát”, de vajon te is így látod-e? A 2003-as István király Torda szerepéről korábban azt nyilatkoztad, hogy ,,a világmindenséget jelentette. Egyszeri, megismételhetetlen pillanat volt.”A Dózsa címszerepét eljátszani a szegedi Dóm téren – éppen annyi idősen, mint amennyi Dózsa György 1514-ben volt – most ugyanolyan felemelő érzést jelentett-e, mint 2003-ban Tordát játszani Csíksomlyón?
– Színpadon lenni, mérettől, nézőszámtól függetlenül, hatalmas ajándék a sorstól, minden ott töltött perc kivételes. Kéne, hogy legyen. Az én életemben például rapszodikus; táncos szerepem öt éve volt utoljára, így a Dózsa kapcsán már annak is örültem, hogy végig tudtam csinálni a darabot. Természetesen a kihívás mentálisan is hatalmas, különösen az említett életkori hasonlóság miatt, nem beszélve a Dóm tér szakrális adottságairól. Úgy tűnik, több megismételhetetlen pillanat akad az életben. Hála Istennek.
– Az anya- és az apanyelved is a tánc (az édesanyja Foltin Jolán táncművész, koreográfus-rendező, az édesapja Novák Ferenc koreográfus-rendező, mindketten Kossuth-díjasok /a szerk./), a Dózsát pedig az a Zsuráfszky Zoltán jegyzi rendező-koreográfusként, aki a szüleid táncműhelyéből indult. Ebben a produkcióban nőtt össze az, ami összetartozik? A már-már zavarba ejtően sokoldalú Novák Péter most ,,egyértelműsödik” ?
– Ez a veszély, azért nem fenyeget! Nekem így, a sokfelé „kapálózással” együtt kerek a világ, tudom, hogy ez sokaknak irritáló, de ez van, nem bújhatok ki a bőrömből. Ennek ellenére soha nem felejtettem el, hogy honnan jöttem, miféle csodákat láttam az említett műhelyben. És itt nem csak a táncról van szó! Olyan egy nyelvet beszélő közösség tagjaként nőttem fel, amely egyedülálló moralitással ruházza fel az embert, ez egy életre szóló tapasztalat. Bízom benne, hogy a zavarba ejtésen túl, ez a közös nevező a szerteágazó munkáimban.
– A családi indíttatás okán mennyire volt kötelező gyakorlat a tánc, illetve a tánckultúra elsajátítása, és mennyiben, mikortól volt saját döntésed, hogy foglalkozol vele?
– Semmi nem volt kötelező, meggyőződésem, hogy a szüleim akkor is így szeretnének, ha a mezőgazdaságban találom meg önmagam, és ebben semmi vicc nincs. Legyünk becsületes emberek, tán ez volt minden elvárás felém és testvéreim felé. Természetesen minket is „megfertőzőtt” a mindennapos próba és színházlátogatás, de ha – teszem azt – ritmus- és zenei érzék nélkül jövök a világra, hát nem kínoztak volna a balettrúdnál. Szeretetből, szeretettel, ennyi, amit a pedagógiáról tudni érdemes. Ebben az értelemben minden a saját döntésem volt, az is, amikor elkezdtem, és az is, amikor abbahagytam.
– Azon kívül, hogy a Kárpát-medence zenei és tánckincsének színe-javából merít, miért fontos nekünk, mai európai magyaroknak a Dózsa-krónika? Milyen tanulságot, katarzist vihet belőle magával a néző?
– Egy agyonpolitizált közéletben történelmi tematikával előrukkolni, és annak aktualitásait firtatni, meglehetősen veszélyes terep. Nekem Dózsa archetípusa az általános értékei miatt fontos, nem a magyar avagy európai identitásomat keresem benne, hanem mindazt, amit a férfilétről, az áldozathozatalról, a szabadságról, hitről gondolok vagy szeretnék gondolni… Mire lennénk képesek egy kiélezett helyzetben? Mit tennénk meg másokért? Vannak-e vállalásaink, meg tudunk-e felelni az elvárásainknak? Mit ér az adott szó? Amúgy meggyőződésem: ha ezekre a kérdésekre kíméletlen őszinteséggel válaszolunk, egy történet kortárs üzeneteit is felfedezhetjük, a rosszízű üzengetésektől mentesen.
– Hogy bírta a gerinced a próbák és az előadások terheit? Fizikai értelemben, merthogy gerincsérved van.
– Jól, gondolom. Egy darab elkészítése, különösen ilyen rövid idő alatt, felfokozott idegállapotot feltételez, az ember képes túllépni önnön fizikai határain. Persze tudatosan is dolgoztam; fogyókúra, bemelegítés, gyúrás, úszás, masszázs, amit csak el lehet képzelni. De miután a tünet az előadások után sem jelentkezett, az is lehet, hogy meggyógyultam. Remélem, mert az egészségügyi elfoglaltságokért nem rajongok. Ha nincs időd az egészségre, lesz időd a betegségre – ahogy a művelt taoista mondja. Hát most igyekszem megőrizni a hozzáállásomat.
– Nem áll távol tőled a provokáció, a polgárpukkasztás. Például arra gondolok, amikor egy tévéműsorban bejelentetted: ,,Novák Péter vagyok, előadóművész és homoszexuális”. Ez hajaz Szetey Gábor egykori, nagy nyilvánosságnak szánt mondataira: ,,Szetey Gábor vagyok. A Magyar Köztársaság kormányának személyügyi államtitkára. Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Magyar vagyok, és európai. Közgazdász, személyügyi vezető. Társ, barát, néha ellenfél. És meleg.” Milyen visszhangja volt a bejelentésednek? Célt értél-e vele?
– Szetey vállalása egy őszinte, bátor pillanat volt, az én polgárpukkasztásom ehhez képest semmi. Afféle médiahack – persze szintén fontos filozófia nevében. Kiváncsi voltam, esélyegyenlőségi műsorunk, az azóta már megszünt Strucc, milyen nézettséget érhet el egy ilyen bejelentés kapcsán, illetve az én megítélésem mennyiben változik majd. Jelzem, semennyiben. Bulvárország lakói lapoznak. Ha van felelőssége a médiának, hát ez az! Sikerült mérhetetlenül lebutítani az embereket, a jó fogyasztás avagy nézettség érdekében.
– A különböző internetes fórumokon kapsz hideget, meleget. Olvasod, miket írnak a szerepléseidről? Ha igen, számít-e a ,,nép” véleménye?
– Személyesen igen, bármikor. A „netanonímitás” viszont nem érdekel. Igyekszem mindig a lehető legnagyobb szakmaisággal, odaadással és energiával végezni a munkámat, de hogy ezt bárki, bárhol álnéven lehúzza néhány mondatban, azzal már tényleg nem tudok foglalkozni. Általában a felgyorsult idő nehézségeitől tartjuk terhesnek a mindennapokat, holott az idő minőségével, nem a tempójával van a baj! Ez, az információs társadalom korában hatványozottan igaz.
– Amióta apa vagy jobban mérlegeled, hogy mennyire ,,lőj túl” a célon?
– Remélem, nem szoktam azon túl lőni, de ha a kérdésed arra irányul, minek változott a prioritása, hát a család mindenek előtt! Így, közhelyesen, régivágásúan gondolva.
– Hova tovább? Hol szeretnél tartani öt, tíz, húsz év múlva?
– Ilyen értelemben nem firtatom a végzetem, beszélgetésünk elején adott válaszom itt is érvényes. Ha valami valóban aggaszt, foglalkoztat és cselekvésre ösztönöz a jövő tekintetében, az maga a planéta sorsa, és az emberiség, mint „kiválasztott” faj esélyei a bolygón. Nem véletlenül vállalok annyi társadalmi célú munkát, viszem a civilszervezeti ügyeket, legyen szó a Médiaunióról, a Jövő/Menő programról, vagy a Szívlapát Alapítványról. Akinek van kedve, nézzen utána a neten. Meg fog lepődni!
Lásd még: