Különleges, Magyarországon eddig nem látott anyagból nyílt fotókiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. A szépség rítusai – Tolldísz és testfestés Amazóniában című tárlat alapját az a kivételes kutatási archívum adja, amelyet a nemzetközi hírű belga kulturális antropológus Gustaaf Verswijver amazóniai kutatásai során hozott létre.
A közel öt évtizedes terepmunka során létrejött gyűjtemény több mint 47 000 fényképfelvételt, mintegy 90 óra filmanyagot és több száz tárgyat foglal magában. Ennek egy része most először válik a magyar közönség számára hozzáférhetővé. Mindemellett a közönség magát a gyűjtemény idős létrehozóját is megismerheti: május 19-én 17 órától a múzeumi MÉTA térben a kiállítás kurátorai beszélgetnek angolul Gustaaf Verswijverrel az amazóniai indiánok között végzett antropológiai terepmunkáiról, főbb kutatási témáiról, a mebengokre társadalom ünnepeiről és hétköznapjairól.
A kiállítás nem a teljes életmű bemutatására vállalkozik, hanem a közép-brazíliai esőerdőkben élő mebengokre (kajapó) közösségek körében 1974 és 2019 között készült fénykép- és filmfelvételekből, gyűjtött tárgyakból válogat. Az elnevezés kapcsán fontos megjegyezni, hogy a közösség önmegnevezése a mebengokre, míg a „kajapó” külső eredetű, ezért a kiállítás következetesen az önelnevezést használja.
A képek különleges értéke, hogy csaknem fél évszázadon át követhetjük végig egy őslakos közösség változásait. A korai fekete-fehér és színes negatívok, diák egy viszonylag zárt, a külvilággal csak alkalmi kapcsolatban álló közösséget mutatnak, míg a legújabb digitális képek már egy globalizált világban tudatosan jelen lévő, saját médiával és politikai érdekérvényesítéssel rendelkező társadalmat dokumentálnak. Ilyen időbeli ívet átfogó fotóanyag ritkán kerül közgyűjteménybe.
A tárlat központi eleme a mebengokrék szépségfogalma, a mereremetx („akik szépnek mutatják magukat”). A Gustaaf Verswijver antropológiai kutatásainak eredményeit is felhasználó kiállítás egyik legfontosabb üzenete, hogy a szépség itt nem pusztán esztétikai minőséget jelent. A fogalom egyszerre utal a test ünnepi átalakítására – a festésre, a haj formálására, a toll- és tojáshéjdíszek viselésére –, a névadási és más rituális alkalmak közösségi cselekvésére, a természetből kapott és a sámánok által közvetített dalok, nevek társadalmasítására, valamint arra a bonyolult rendszerre, amely az ünnepi díszek öröklését és cseréjét szabályozza. A látogatók a fotókon keresztül ismerhetik meg, miként válik a test a világkép, a mítoszok és a közösségi identitás hordozójává.
A kiállítás különlegessége, hogy nemcsak az ünnepi pillanatot, hanem az előkészületek folyamatát is bemutatja. Verswijver gyakran készített sorozatokat: a test átalakulását lépésről lépésre dokumentálta, a festék felvitelétől a teljes díszbe öltözésig. A testdíszítés során természetes anyagokat – például növényi alapú és koromból készült pigmenteket, valamint tollakat és más organikus elemeket – használnak, amelyek alkalmazása pontosan szabályozott kulturális jelentésekkel bír. A képekből kirajzolódik, hogy a „szépnek mutatkozás” kollektív cselekvés: a közösség tagjai egymást festik, díszítik, segítik az átváltozásban. A legfontosabb mebengokre rítusokon, a névadási szertartásokon a gyermekek megünneplése és védelme kerül a középpontba. A természetből – a sámánok közvetítésével – kapott nevek és dalok ezen alkalmak során válnak a társadalom részévé. A fotók mellett a Verswijver által gyűjtött tárgyak – tolldíszek, maszkok, lábcsörgők, testdeformálás eszközei – is láthatók. Még színesebbé teszi a képet, hogy a kiállításon a kutatót terepmunkáira rendszeresen elkísérő felesége, Martine de Roeck felvételei is szerepelnek.
A tárlaton így amellett, hogy különböző lencséken keresztül fedezhetjük fel egy amazóniai közösség életét, a reprezentáció kérdéseiről is elmélkedhetünk. Verswijver nem fotóművészként, hanem antropológusként dolgozott, mégis tudatosan komponált, „sűrű” képeket készített, amelyek túlmutatnak a puszta etnográfiai dokumentáción. A kiállítás arra hívja fel a figyelmet, hogy az antropológus által készített fényképek valójában az őslakos szépségfogalom kulturális fordításának kísérletei: a mebengokre közösség ünnepi önreprezentációja és a nyugati kutató értelmező tekintetének találkozása.
A kiállítás ezért nem csupán egy amazóniai közösség ünnepi világát mutatja be, hanem izgalmasan feltárja egy fél évszázados antropológiai archívum belső rétegzettségét. A kiállításban a látogató nemcsak lát, hanem értelmezni is tanul: mit jelent „szépnek mutatkozni” egy másik kultúrában és mit jelent mindezt szépnek láttatni fényképeken.
A kiállításhoz kapcsolódó, általános és középiskolások számára is izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozások is ezt az élményt viszik tovább: aktív részvételre építenek, és a kritikus gondolkodás, kreativitás, együttműködés és kommunikáció mentén szerveződnek. A résztvevők megfigyelésből indulva, szituációs játékokon és közös történetmesélésen keresztül jutnak el saját vizuális kifejezéseikig, differenciált formában. Nevek, színek, hatalmas önarcképek, színes polaroid-képek üzenetei, a barátok keze festékcsíkok alatt, arcuk plexilemez mögött, egy ünnep vagy egy frissen érkezett idegen története: csupa izgalom, sok-sok ismeretlendolog, és megannyi ismerős helyzet. És miközben a digitális korszakban a mebengokre fiatalok már saját képeket is készítenek magukról, a kérdés számunkra is ugyanaz marad: hogyan mutatjuk meg magunkat másoknak, és ez mit mond el rólunk, a közösségeinkről, sőt a világhoz való viszonyunkról?
Kurátorok: Szeljak György, Csorba Judit, Danó Orsolya
Magyar Néprajzi Múzeum Fotók: Ince László
