Close

Augusztus 8-10. között Ősök napja Bugacon

A Magyar Turán Szövetség augusztus 8. és 10. között rendezi meg a VIII. Ősök Napja ünnepet Bugacon. Az Ősök Napja a Kárpát-medencei magyarság egyik legnagyobb ünnepe, hiszen Erdély, a Délvidék, a Felvidék, Őrvidék és Kárpátalja együtt ünnepel, együtt valósítja meg a rendezvényt. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényével, a Kurultaj-Magyar Törzsi Gyűléssel váltakozva megrendezett esemény a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe. A háromnapos rendezvény egy valódi időutazás, amely bemutatja a magyarság ősi kultúráját, harci tudását, hitvilágát és életmódját. A Közép-ázsiai nagy füves pusztát megidéző gyönyörű tájon, a Kiskunsági Nemzeti Park tőszomszédságában, Bugac határában hatalmas jurtatábor (nomád szállás) épül, amelyben a látogatók betekintést nyerhetnek az ősi magyar életformába.

Szabó László, Bugac polgármestere a rendezvényt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón elmondta: 2010 jelentős változást hozott a település életében, akkor kezdődtek azok az ásatások, amelyek eredményeképpen Árpád-kori központot találtak Pétermonostoránál, s azóta is sokan tekintik meg az Aranymonostor Látogatóközpontot. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a hagyományőrző ünnepek, az Ősök Napja és a Kurultáj létrehozása is, amely Bugac lakosságának is nagy büszkeséget jelent – tette hozzá.

Bíró András Zsolt főszervező, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke a programok közül kiemelte a Nomád Vonulás elnevezésű seregszemle, amelyen 500-600 lovas és gyalogos hagyományőrző látható majd korhű nomád viseletben, fegyverzettel, szekerekkel. A lovasíjászat, solymász és agarász bemutatók mellett megelevenednek a nomád erőpróbák, lesznek többek között lovas és íjász versenyek, szablyavívás, övbirkózás. A hun és avar örökséget bemutató régészeti és antropológiai kiállítások a világ legnagyobb jurtájában kapnak helyet, emellett tudományos és ismeretterjesztő előadások, kézműves vásár és bemutatók, valamint gyermekeknek szóló programok is várják az odaérkezőket.

Varga Zoltán, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány műszaki igazgatója elmondta: a rendezvény helyszínén több párakaput, köztük egy óriás párakaput is kialakítottak, továbbá 2000 fős árnyékolt lelátót és baba-mama jurtát. Több ponton lehet ingyenesen ivóvízet vételezni.

A rendezvény első napján fellép Agócs Gergely és Navratil Andrea, a Misztrál és a Hungarica. Másnap többek között rituális sólyomröptetés és táltos dobolás, A csodaszarvas legendája című lovas színdarab és Petrás Mária koncertje szerepel a programkínálatban. Vasárnap Fehér Boglárka keleti és magyar népzenét ad elő, fellép a Varkocs és a Regélő Fehér Táltosok.

Részletes program és további információ a https://kurultaj.hu oldalon található.   

Shares
scroll to top