Az aktív választók nem fordultak el a jobboldali kormánytól – értékelte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a hajdú-bihari időközi választások előzetes eredményeit vasárnap este rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A cívisváros polgármestere kiemelte, hogy a debreceni önkormányzati képviselő-választáson és a püspökladányi polgármester-választáson is a Fidesz-KDNP jelöltje győzött, és bár az időközi országgyűlési képviselő-választás Püspökladányban nem volt érvényes, ott is a kormánypártok jelöltje szerezte meg a leadott szavazatok 52 százalékát.
Utóbbi kapcsán Kósa Lajos megjegyezte: általános tendencia, hogy az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulója érvénytelen, ugyanis nincs választási hangulat az országban, s így nehéz elvinni az embereket szavazni. Ugyanakkor az eredményekből látszik, hogy az állampolgárok támogatják az Orbán-kormány politikáját, az aktív választók nem fordultak el a jobboldali kormánytól – hangsúlyozta a politikus.
Kósa Lajos markánsnak nevezte az MSZP visszaesését a választásokon. Utalt arra, hogy Debrecenben hat jelölt közül három (Fidesz-KDNP, független, Jobbik) is megelőzte a szocialisták támogatottját, Püspökladányban pedig mind a polgármester, mind pedig az országgyűlési képviselő-választás négy-négy jelöltje közül a harmadik lett a szocialisták indulója. Kósa Lajos a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a választóknak a kormánypárti jelöltek támogatásáért.
A vasárnapi eredmények:
A debreceni 9-es választókörzetben, a Lencztelepen a Fidesz-KDNP színeiben Komolay Szabolcs, a József Attila Általános Iskola igazgatóhelyettese indult. Az MSZP jelöltje Suták Miklós volt, aki korábban már dolgozott mind megyei, mind városi önkormányzati képviselőként. A Jobbik színeiben Csikai József mérette meg magát. A DISZ jelöltje Mezősi János, a Lehet Más a Politikáé Görög Jenő volt. Sztancs Gábor pedig függetlenként, a Civil Fórum Debrecen Egyesület támogatásával indult az időközi választáson. Az előzetes, még nem hivatalos eredmény szerint a választást a Fidesz jelöltje, Komolay Szabolcs nyerte 445 szavazattal, a szavazatok 47,19 százalékával.
1. Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) 445 szavazat – 47,19 százalék
2. Sztancs Gábor (független) 236 szavazat – 25,02 százalék
3. Csikai József (Jobbik) 155 – 16,44 százalék
4. Suták Miklós (MSZP) 40 szavazat – 4,24 százalék
5. Mezősi János (DISZ) 36 szavazat – 3,82 százalék
6. Görög Jenő (LMP) 31 szavazat – 3,29 százalék
Püspökladányban időközi polgármester-választást tartottak. Dombi Imréné alpolgármestert a Fidesz-KDNP jelölte. Molnár László, a település korábbi polgármestere független jelöltként, de MSZP-s támogatással indult. A Jobbik Borsos Lászlót, a helyi képviselő-testület tagját indította, a negyedik jelölt, a település korábbi alpolgármestere, Tóth Lajos függetlenként mérette meg magát. Az első, nem hivatalos eredmények alapján Püspökladány új polgármestere a fideszes Dombi Imréné a szavazatok 41 százalékával.
1. Dombi Imréné (Fidesz-KDNP) – 41 százalék
2. Tóth Lajos (független) – 24 százalék
3. Molnár László (független) – 20 százalék
4. Borsos László (Jobbik) – 15 százalék
Hajdú-Bihar megye 6-os számú választókerületében ugyancsak Arnóth Sándor halála miatt kellett időközi országgyűlési képviselőválasztást tartani. Itt a Fidesz Bodó Sándort, a megyei közgyűlés elnökét indította. Az MSZP színeiben a kabai Bangóné Borbély Ildikó mérette meg magát. A Jobbik jelöltje Rigán István, a megyei közgyűlés tagja volt. A Lehet Más a Politika Kocsány József geográfushallgatót indította. Ahhoz, hogy a választás eredményes legyen, a szavazók 50%-ának kellett volna az urnákhoz járulnia, de ezt a polgárok alig több, mint egynegyede tette meg, így második fordulóra lesz szükség, amit valószínűleg két hét múlva tartanak meg. A második forduló érvényességi küszöbe 25 százalék plusz 1 szavazat lesz. A második fordulóban a legtöbb szavazatot kapó jelölt nyeri el a parlamenti képviselői mandátumot.
1. Bodó Sándor (Fidesz-KDNP) – 52 százalék
2. Rigán István (Jobbik) – 27 százalék
3. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) – 12 százalék
4. Kocsány József (LMP) – 9 százalék
