Átfogó oktatási változásokat hajtanak végre, amelyek végén 20 ezer roma fiatal fog piacképes szakmát szerezni, emellett 80 ezer, alapfokú képességgel rendelkező roma felnőttet további képességfejlesztési programba vonnak be, ami olyan egyszerű dolgokat jelent, mint írás, olvasás, számolás, informatika. Az MSZP ellenzi. Harc indul a parlagfű ellen. Érkezik a Közmunka Alap. A köztársasági elnök javadalmazása.

Keretmegállapodást írt alá írt alá Orbán Viktor kormányfő és Farkas Flórián Országos Roma Önkormányzat elnöke, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy 2015-ig legalább százezer munkanélküli romát vonjanak be a munkaerőpiacra. A dokumentum részleteit ismertetve a kormányfő elmondta: átfogó oktatási változásokat hajtanak végre, amelyek végén 20 ezer roma fiatal fog piacképes szakmát szerezni. Célul tűzik emellett, hogy legalább 10 ezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehessen részt, és legalább ötezer tehetséges roma fiatalnak adódjon lehetőség, hogy felsőfokú oktatásban vegyen részt, és be tudja fejezni ott a tanulmányait. A tervek szerint a szak- és a felnőttképzés területén körülbelül 50 ezer, ma legfeljebb szakiskolai végzettségű roma felnőtt piacképes szakképzését szervezik meg – közölte a miniszterelnök, hozzátéve, hogy emellett 80 ezer, alapfokú képességgel rendelkező roma felnőttet további képességfejlesztési programba vonnak be, „ami olyan egyszerű dolgokat jelent, mint írás, olvasás, számolás, informatika”.
Bartha Szabó József
