Close

A láthatatlan ország – Könyvbemutató a 42. Magyar Filmszemlén

Tóth Klára A láthatatlan ország című, dokumentumfilmről és a médiáról szóló írásokat tartalmazó kötetét mutatták be csütörtök délután az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában. A beszélgetésen részt vett a könyvet gondozó Magyar Szemle folyóirat és kiadó főszerkesztője, Kodolányi Gyula író, költő, valamint Gróh Gáspár szerkesztő, rovatvezető.

 
A könyv nem kronologikus dokumentumfilm-történet, hanem szubjektív, publicisztikai írásokat tartalmaz: Tóth Klára a Magyar Szemlében megjelent filmkritikáit gyűjti össze. A bemutatón a szerző a könyvben említett, közelmúltban készült dokumentumfilmek közül beszélt többek közt Pigniczky Réka Hazatérés, Almási Tamás Sejtjeink és Szirmai Márton A süllyedő falu című alkotásáról. Tóth Klára elmondta továbbá, a kötet címe arra utal, hogy a dokumentumfilmekből megismerhető Magyarország egyfajta „láthatatlan kép”, a mai magyar média teljesen más országképet tár a nézők és olvasók elé. A jelenlévők megfogalmazták azt is, a szóban forgó alkotások nem jutnak el sem a közönséghez, sem a politikai döntéshozókhoz, szükség lenne tehát arra, hogy a közszolgálati csatornák főműsoridőben sugározzanak dokumentumfilmeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top