Az aranykor uralkodója, erősebb kezű mint a férfiak, ilyennek látják I. Erzsébetet Anglia trónján. Mivel érdemelte ki ezt a megtiszteltetést?
“I will be as good unto you as ever a queen was unto her people.”–mondta a koronázása pillanatában, 1559-ben. A History of Britain and Ireland szerint:
Erzsébet 1533-as születése nem adott okot széles körű örömre. A katolikusok szemében ő VIII. Henrik és Boleyn Anna nem engedélyezett és bűnös házasságának fattyú gyermeke volt. Anyja kivégzése után Henrik maga nyilvánította Erzsébetet törvénytelennek, amit 1544-ben visszavontak. A katolikus féltestvér, Mária uralkodása veszélyes időszak volt a protestáns Erzsébet számára.(p.140.)
Sikeres nőként az alábbiakra büszkélkedhetett:
A skót fenyegetés azonban elhalványult Spanyolország, a 16. századi nagyhatalom fenyegetése mellett. Újra magukhoz ölelve a reformációt Mary halála után, Anglia ellentétbe került a nagy hatalommal, I. Erzsébet azonban 1585-ben még tovább ment. Miután aláírta a Nonsuch-i szerződést a Holland Köztársasággal, amelynek protestánsai ellenálltak a spanyol uralomnak, elkötelezte magát a hollandiai hadjárat mellett. Az ezt követő szárazföldi háború reménytelenül kudarcba fulladt (ami jelentősen csökkentette Erzsébet helyszíni parancsnokának, Leicester grófjának az értékét). Fülöp kísérlete azonban, hogy egy legyőzhetetlen Armadával folytassa, híres győzelmet hozott Erzsébetnek. …Az ő szavai: „Tudom, hogy testem egy gyenge, erőtlen asszonyé, de szívem és gyomrom egy királyé. (p. 141.)
Cordelia
Cordelia bár karakter, ő maga is szimbólum, leginkább Lear király szíveként ismerik el. A mélyebb megértéshez nézzük meg a következő két részletet:
Cordelia leírása abból nyeri erejét, hogy más mítoszokkal, történetekkel és rituálékkal rezonál, amelyekben a halált általában a feltámadás követi: A tövissel megkoronázott Krisztus; a Zöld Ember vagy „vadember”, akinek éves áldozata biztosítja a föld és az emberek termékenységét; és a bibliai Jób. De Shakespeare és első közönsége számára ezt az erőt felerősítette és befolyásolta volna a Cordelia által oly gondosan és tudatosan felsorolt „tétlen gyomok” jellemzőinek és tulajdonságainak ismerete, és mert az elhanyagolt termés képe beteljesíti a darab 2. jelenetében Edmund által a „szárazságról” szóló jóslatot.
Judy Kronenfeld másképp fogalmaz, ő a három lány háromszögére hívja fel a figyelmünket, ellentétes pólusokra helyezve őket:
France leírása a lány védtelen meztelenségét hangsúlyozza, szemben a szülői kegyelemmel, amelyet korábban élvezhetett – összhangban a ruházat és a meztelenség bibliai használatával, amely a védelmező szeretetet, illetve a nincstelenséget ábrázolja. A kilépéskor használt szavakkal azonban Cordelia burkoltan és pozitívabban társítja magát a meztelen igazsághoz, amely az idő leánya, és nővéreit a terjedelmes vagy sokrétű ruhák mögé rejtett romlottsághoz és fenyegetéshez társítja, amilyeneket a babiloni szajha vagy a hamis egyházat példázó, díszes parázna visel. ⁅…⁆ a „meztelen igazság” eszméje nem a protestáns vagy katolikus, puritán vagy katolikus kizárólagos tulajdona.
Az elidegenedés, amelynek Cordelia az igazság kimondásával részévé válik, elkerülhetetlenül abszurditással jár. Erkölcsi gerince miatt kirekesztik abból a körből, amely a család biztonságát jelentette. Így törés következik be az életében, és Cordeliának nincs más választása, mint elhagyni a palota világát. Kérői közül a gazdagságra vágyó burgundi herceg elfordul tőle, de ő maga vissza is utasítja azt, viszont elfogadja Franciaország királyát, akinek a lelki kincsek fontosabbak a világiaknál.
Az elvetett, megtagadott lány mégis arra kéri nővéreit, hogy gondoskodjanak apjukról. Nemes szívét az is mutatja, hogy nem önös érdekből, hanem aggodalomból cselekszik: látja apja vakságát, de nem tud segíteni rajta. Többé már nem. A szokás nem engedi. A lánynak apja akarata ellenére fejet kell hajtania, és megnyugodnia új helyzetében. Elmegy.
További jelentős elem Cordelia álruhája, amely a Thomas Stroup által bemutatott Bolondéra emlékeztet. Cordelia úgy tesz, mintha nem szeretné jobban az apját, mint ahogy azt a természetes kötelék megköveteli. A Quarto és a Folio szövege a következőképpen hangzik:
A Lear király története (The History of King Lear) szerint: „Mit tegyen Cordelia? Szeressen és hallgasson”.
Míg ugyanez a Lear király tragédiájában (The Tragedy of King Lear) kissé megváltozott: „Mit beszéljen Cordelia? Szeress és hallgass.”
A „do” és a „speak”, tehát a tevékenység és a logosz közötti különbséget Kállay Géza Othellóról írt disszertációjában bemutatott állításával kívánjuk marginálisan elemezni.
A kétértelműségek megértéséhez, ami szintén a shakespeare-i dráma sajátja, elengedhetetlen a nyelv vizsgálata. A nyelv etikai vizsgálatát – Kállay Géza Shakespeare-értelmezéseit figyelembe véve – a logosz etikai vizsgálatával kell kezdenünk, amely először az ókori Görögországban és Rómában került a retorikai gyakorlat középpontjába a közéletben, a politikában és a jogi eljárásokban. A logosz etikai vizsgálata az abszurd értelmezésekben elkerülhetetlen, hiszen hiányként mindig jelen van, és nem kap kellő hangsúlyt. „A logosz az igazság köré épül, azt a beszédet jelöli, amely „a lelket irányítja”. Olyan technika, amely a retorikát manipulálja meggyőző, nyelvi cselekvéseivel, a meggyőző látszat tisztességtelen eszközeit is magában foglalja. Arisztotelésznél már megjelenik a szónok jelleme, szintén fontos szempontként, de az igazság (aletheia) helyébe a valószínűség (to eikos) lép.”
A két szónok, Goneril és Regan meggyőző nyelvezete szemben áll Cordelia szerető nyelvével. „Kedves felséged szerelme” – ezt a kifejezést használja Regan az apjának a Lear király történetében, míg Cordelia egyszerűen és csak az igazságot mondja:
„Akkor szegény Cordelia
És mégsem így, hiszen biztos vagyok benne, hogy szeretetem
Gazdagabb, mint a nyelvem.”
Itt jegyezhetjük meg, hogy a Lear király tragédiájában e mondatok tekintetében csak csekély különbség van:
„Akkor szegény Cordelia…
És mégsem így, mert biztos vagyok benne, hogy szeretetem
Súlyosabb, mint a nyelvem.
Ahogy korábban is megjelenik, ő az idő lánya, látszólag védtelen, de akarata megtartja őt, hogy harcoljon a szabadságáért, majd az apjáért. Ő egy tiltakozó, egy hívő nő, lehet őt protestánsnak tekinteni a katolikusok között, olyasvalakinek, aki nem hajlandó megjátszani az örökség iránti szeretetet. Cordeliát gyakran értelmezik úgy, mint a Bolond testvérét, ahol ő eltűnik, ott a Bolond megjelenik, és az igazság, amit mondanak, szintén nagyon hasonló. Ami a quarto és folio megkülönböztetését illeti e tekintetben, ezúton idézzük Thomas B. Stroupot:
A két rész megkettőzésének javaslata a Bolond eltűnésének magyarázataként merült fel a III. felvonásban, sőt, annak magyarázataként is, hogy a darab első jelenetében nem jelenik meg, sőt nem is említik. Miss Janet Spens úgy véli, hogy a szerepek megkettőződtek, mert Cordelia és a Bolond soha nem jelenik meg egyszerre a színpadon, mert a két szerep ugyanolyan hangot igényel, és mert úgy tűnik, hogy volt egy fiú színész (egyesek szerint Armin), akinek a hangja alkalmas volt az olyan szeszélyes dalok éneklésére, amelyeket az olyan szerepek, mint Ophelia, Desdemona, Feste és a Lear-ben a Bolond megkövetelnek. A színésztől eltekintve, ezek lényeges tények: Cordeliát az első jelenetben száműzik a hozományáért járó igazsággal; a Bolond 357 sorral később jelenik meg (I. iv. i05); utolsó sorát azzal mondja, hogy „délben lefekszik” (III. vi. 9i), ami nem szerepel a Quartóban, és Kent nem sokkal később elkergeti a színpadról (III. vi. io7), hogy többé ne jelenjen meg – legalábbis a megfelelő személyében. A színpadra való visszatérését előkészítő teljes jelenet után, és pontosan 356 sorral a Bolond végleges távozása után Cordelia újra belép a színpadra. Cordelia távozása és a Bolond belépése között ugyanannyi sor hangzik el, mint a Bolond végső távozása és Cordelia újbóli belépése között. Az idő pontosan ki van osztva valamilyen okból, valószínűleg a jelmez- és smink váltás miatt, ha 1 Alois Brandl, Shakespeare (Berlin, i894), I79. o. Lásd még ugyanebben a könyvben Shakespeare átdolgozva: Leben, Umwelt, Kunst (Berlin, I922), 369. o. 2 Többek között Brander Matthews, Shakespeare mint drámaíró.
I. Erzsébetnek írt Shakespeare nem pusztán azért, mert mecénása volt, hanem azért is mert lenyűgözte a királynő jelleme, protestáns szellemisége, harci vágya s tekintélyelvűsége. A szűz királynő ihletet adott neki, s nem kizárt, hogy annak idős kora ellenére is, még mielőtt Jakab trónra került volna, Shakespeare megírta a Lear királyt, s benne egy olyan tiszta lelkű karaktert mint Cordelia aki a fiatal Erzsébetre emlékeztette. 1533 szeptember 7-től 1603 március 24.-ig uralkodott a királynő, miközben a Lear király 1603 és 1606 között született.
Hogy mi történt ezután? Megtudhatjuk ha tovább olvassuk a négy nagytragédia utolsóját, a Macbethet.
Felhasznált irodalom:
History of Britain and Ireland (London: Dorling Kindersley Limited, 2011): 140-141.
Kállay Géza, „Nem puszta szó rendít meg így” (IV. 1, 41) Shakespeare Othellója nyelvfilozófiai megközelítésében. «dissz.»: 16. Hozzáférés: 2013. 10.15.
Jayne Elisabeth Archer, Richard Marggraf Turley and Howard Thomas, The Autumn King: Remembering the Land in „King Lear” Shakespeare Quarterly, Winter 2012, Vol. 63, No. 4 (Winter 2012), pp. 518-543 Published by: Oxford University Press Stable URL: https://www.jstor.org/stable/41819767
Thomas B. Stroup, Cordelia and the Fool in Shakespeare Quarterly , Spring, 1961, Vol. 12, No. 2 (Spring, 1961), pp. 127-132 Published by: Oxford University Press Stable URL: https://www.jstor.org/stable/2867387: p. 127-128.
Kép forrása: Wikimedia Commons