Április 2. az Autizmus Világnapja.
Ezen a napon világszerte megemlékeznek e tüneteit tekintve széles skálájú fogyatékosságról. A megemlékezés különböző formái – például nevezetes épületek kék színnel való megvilágítása, közös séta – hivatottak felhívni a figyelmet az autizmus megismerésének fontosságára, az autitsta emberek problémáira. A Nemzetközi Cseperedő Alapítvány kezdeményezte programokhoz az Autisták Országos Szövetsége támogatásával Budapest is csatlakozik egy autistákat támogató séta megszervezésével. A sétán részt venni kívánók április 2-án 10 órakor gyülekeznek a Vigadó téren lévő kiskirálylány szobornál, s onnan indulnak a Duna-korzón a Roosevelt tér érintésével a Kossuth térre. Itt a tervek szerint egy rövid beszéd után kék léggömböket felengedve fejezik be a rendezvényt.
De kikről is emlékezünk, kik az autisták, milyen problémákkal küzdenek ők, s a velük foglalkozó, törődő hozzátartozók, gondozók? Az autizmust először 1943-ban Leo Kanner amerikai pszichiáter írta le tudományosan. Azóta került a figyelem középpontjába, részben az autizmusról szóló természettudományos, pszichológiai, orvosi tudás növekedésének, részben a szülők civil mozgalmainak köszönhetően.
Magyarországon 2003. március 1-jén nyilvánították önálló fogyatékossági ággá az autizmust, melynek hazai diagnosztikája, kutatása csak az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején kezdett kibontakozni. Ennyi idő kevésnek bizonyult a probléma széleskörű megismeréséhez, kezeléséhez, melyet az autizmusnak a lakosság körében való felületes ismerete is jól mutat.
Az autizmus spektrum zavarok (hivatalos megnevezés) mélyreható és az érintett személyeket életükön át végigkísérő rendellenességek, amelyek befolyásolják a fejlődő agyat, s amelyek a gyermekkortól kezdve jelen vannak. Az autizmus érinthet súlyos értelmi sérüléssel élő személyeket éppúgy, mint azokat, akiknek intelligencaszintjük az átlagos tartomány vagy afölé esik. (A filmművészetet is megihlette ez a különleges állapot; gondoljunk csak az Esőember és a Kód neve Merkúr című filmek főhőseire!)
Az autizmus örökletes, noha a genetikai háttér komplex; nem lehet kimondani, hogy ez vagy az a gén a felelős a probléma kialakulásáért.
Az autizmus diagnózisát nagyon nehéz röviden összefoglalni, hiszen megjelenési formái változatos képet mutatnak. A diagnózisának központi eleme sokáig a válaszkészség hiánya, a zárkózottság és a többi ember iráni teljes érdektelenség volt. A nyelvi és kommunikációs elégtelenség többféle formában jelenthet meg. Sok autista nem tanul meg beszélni, akik pedig beszélnek, sajátos stílusban teszik. Leggyakoribb beszédproblémájuk az echolalia (a hallottak pontos, papagájszerű ismétlése) vagy a névmásmegfordítás, illetve -összekeverés (például a „te” használata az „én” helyett).
Beszűkült fantáziajátékok és szegényes viselkedésmód is jellemző az autistákra. Nem tudnak spontán és változatos játékokat játszani, másokat bevonni főleg nem. A megszokott dolgokon való változtatást nem tűrik, gyakran ragaszkodnak bizonyos tárgyakhoz, mindenhova magukkal viszik azokat. Sokukat a mozgás ejt rabul, órákig képesek forgó-pörgő tárgyakat figyelni. Motoros tevékenységük is szokatlanok lehetnek: ugrálás, kézzel való csapkodás, grimaszolás. Ezen öningerlő viselkedés mellé önsebző magatartás is társulhat, akár fejük falba ütögetése, hajuk tépkedése, önmaguk harapdálása stb.
Összegezve elmondható, hogy az autisták általában közömbösek a többi ember iránt, kommunikációs képtelenséggel (echolalia, névmásmegfordítás) küzdenek, viselkedésük szegényes és repetitív (állandóság ismétlése, tárgyakhoz való erős kötődés, öningerlés, önsebzés).
A szakemberek igyekeznek az autista gyermekeket, fiatalokat megtanítani a környezethez alkalmazkodni. Az autizmus kezelésével a legtöbb esetben ugyan nem tudják visszafordítani a súlyos tüneteket, ám a viselkedésterápia, a kommunikációs tréning, a szülőtréning és a közösségi integráció egyaránt sikerrel kecsegtethet, s azzal a reménnyel bíztathat, hogy az autisták is emberhez méltó életet élhetnek.
Antal Judit Laura