Close

Életre kelt a virtualitás

Zászlót bont a Facebook-csoportból lett szabadságmozgalom

Szabadságpárti mozgalommá érhet a közösségi médiából indult, tömegtüntetéseiről ismertté vált Egymillióan a sajtószabadságért csoport.

A következő tüntetését már nem csak a médiatörvény ellen tarthatja az Egymillióan a sajtószabadságért csoport. A március 15-i ötvenezer fős budapesti tömegtüntetésük után ugyanis a szervezők úgy látták, most érdemes továbblépni: intézményesülni, „profivá válni”, bővíteni a politikai palettát.

A szervezők csütörtök este tárgyaltak a szervezeti keretről, a képviselendő ügyekről. Az alig három hónapja megalakult Egymillióan a sajtószabadságért csoport – előzetes értesülésünk szerint – egyesületként vagy alapítványként működne a jövőben, és a Fidesz alkotmányozása és a kultúra központosítása ellen, illetve az elesettek védelmében is felszólalna.


A mozgalom színre lépésének időpontja még nem ismert, de egyelőre még új nevet sem találtak. Úgy tudjuk, a hetvenfős szervezői gárdában vita folyt arról, mennyire legyen radikális a mozgalom: polgári jogi vagy polgári engedetlenségi mozgalmat indítsanak-e. A belső vitákban még a pártalapítás gondolata is felmerült ötletként, de ezt elvetették. A jelenleg bő nyolcvanezres létszámú Facebook-csoportjáról és három nagyszabású sajtószabadságtüntetéséről ismertté vált közösség szervezői saját irodában, saját újságban, munkacsoportokban, szóvivőkben és „főnökökben” gondolkodnak. Többféle akciót terveznek a jövőben: aláírásgyűjtéseket (akár népszavazáshoz is az új alkotmány ellen), flash mobokat, kisebb spontán tüntetéseket, illetve tömegdemonstrációkat is.

Megkeresésünkre a szervezők –mivel még folyamatban vannak az egyeztetések – hivatalosan csak anynyit közöltek: „Megkezdődött egy komoly folyamat. Tudjuk, hogy óriási a felelősségünk, hiszen a rendszerváltás óta ekkora tömegdemonstrációt nem szerveztek civilek. Ez azt bizonyítja, hogy szükség van pártokon túlmutató civil kezdeményezésekre, ez a negyedik hatalmi ág. Mivel felmértük ezt a felelősséget, egy hatalmas bázisdemokratikus csoportból jól működő, szervezett formát öltő, de továbbra is teljesen átlátható és transzparens rendszert hozunk létre, hogy tovább folytathassuk azt a munkát, amely a sajtószabadsággal kezdődött, de korántsem ért azzal véget.”

 

Lásd még: Egymillióan a magyar sajtószabadságért

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top