Noha a magyarok szép sikert értek el az ukránok legyőzésével a dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon, azzal, hogy a svédek megverték a címvédő norvégokat, már bravúr kell az elődöntőbe jutáshoz. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese – leszámítva a norvégoktól elszenvedett vereséget – eddig remekül helytállt, és vasárnap kora este még úgy tűnt, hogy felülmúlva a várakozásokat, akár a négy közé juthat. Csakhogy a svédek parádés védekezéssel legyőzték a házigazdát Lillehammerben, így továbbra is százszázalékosak. A magyaroknak az elődöntőhöz kedden a hollandokat, szerdán pedig éppen a svédeket kellene verniük, és lehet, hogy még ez is kevés lesz a négybe kerüléshez.
MTI