(Rózsa Misinek a hájasságról)
hangos parancsa szólt,
és ma erre hallgattak a kutyák,
s futottak parancsra tovább.
Nem lehetett volna úgysem megfogni őket,
a póráz, s a lánc kevés,
mindennél messzebbre vitte őket
a hájas lelkesedés.
Hát átlihegtek fölöttünk is szépen,
mint a vonat a völgy felett,
bár a barnára őszülő parkon
így vérömleny keletkezett.
Sárga levelű bokrok, tuják
itták fel hevült levét,
e száguldó páriák,
szerte a parkba’ szét.
A megjelölt törzsű fákat
másnapra eltüntetik,
s ki vágtával szántott ma tájat,
azt is számadók elé vetik.
S ott szegények feltálaltatnak
gazdáik hosszú asztalán,
s az úri nép majd elmerenghet
e velsz ebek dalán.
De nem kiált majd a szolga had
akkor sem, hogy elég,
mert dicstelen, s majd nincstelen
lesz ki ily merész.
S míg én ezen, bánó szemekkel,
rettegve tűnődtem el,
kezem egy álom fogta végig,
s nem engedte el.
Magamhoz húztam, átöleltem,
s úgy éreztem ott,
e kutyák szaggatta délután
rajtunk nem fogott!
2010. október 27.
Forrás: www.vekas.hu