Mit akarnak voltaképp a diákok? Hogy ne éljék fel a jövőjüket. Miközben életmódjukkal és fogyasztási szokásaikkal a jövő felélésében éppen ők járnak élen.
Vagy skolstrejk, Schulstreik, grève de l’école, student strike, ha nálunk lenne, akkor egyszerűen „szrtájk”. Elindítója egy 16 éves svéd diáklány, aki termetét tekintve nem látszik tíznél többnek, haja két copfba szorosan összefonva, dacos gyerek benyomását kelti.
Greta Thunberg környezetvédő aktivista, a Facebookon 155 ezer a követője, a Wikipedián önálló szócikk van róla, nevét és követeléseit pedig egy világméretűvé nőtt ifjúsági mozgalom tűzte zászlajára. A Time magazin 2018-ban felvette a legbefolyásosabb tinédzserek listájára.
Greta nyolcéves volt, amikor a globális felmelegedésről először hallott az iskolában. Akkor hazament, és energiatakarékossági okokból kikapcsolta a házban az áramot. Később elhatározta, hogy ő nem növeli az ökolábnyomot, nem ül többé repülőgépre, és vegán módon fog táplálkozni. Mindezt olyan elkötelezetten tette, hogy szüleit is sikerült áttérítenie. Operaénekes édesanyja ettől kezdve minden szereplést lemondott, ha a helyszín csak repülővel volt megközelíthető. A család többé nem ment nyaralni, nem evett húst és tejterméket sem. Talán ide vezethető vissza testi fejletlensége, hiszen megvonta magától a gyermeki szervezet egészséges fejlődéséhez szükséges tápanyagokat. A klímaváltozást előidéző emberiség felelőtlensége tizenegy éves korában mély depresszióba sodorta, nem volt hajlandó többé sem enni, sem beszélni. Amikor végre megszólalt, már csak a környezetvédelemre tudott koncentrálni. Greta Asperger-kórban szenved, testvérénél ADHD-t diagnosztizáltak. Mind a kettő súlyos magatartászavaros betegség, a szociális és koncentrációs képességeket érinti. „Másképp látom a világot – mondja. – Ez a betegségem sajátossága, az érdeklődésemet egy dologra tudom összpontosítani.”
Még nem volt 16, amikor úgy döntött, addig nem megy iskolába, amíg a világ nem talál megoldást az éghajlatváltozásra. Fogta a táskáját, elballagott reggelente a svéd parlament elé, leült a lépcsőre, és maga elé tette tiltakozó táblácskáját: „Skolstrejk för klimatet” (Iskolai sztrájk az éghajlatért). Tanárainak annyit sikerült elérni, hogy a folyamatos maszek sztrájkot feladva csak péntekenként ült ki a lépcsőre, de akkor már nem egyedül, sőt egész Svédországban követőkre talált. Órarendet még nem módosítottak, de péntekenként a svéd diákok a lakóhelyük szerinti városházák előtt tiltakoznak a globális felmelegedés ellen. A dolognak híre ment a világban, szép lassan elérte Nyugat-Európát is a pénteki sztrájkláz, majd óceánokon átívelve Ausztráliáig jutott. „Nem engedjük, hogy ellopjátok a jövőnket!” – üzentek a felnőttek világába. Amikor az ausztrál miniszterelnök, több tanulást és kevesebb aktivizmust kérve a diákoktól, megtiltotta a tüntetést, Greta Twitteren üzent a miniszterelnöknek, hogy ezt sajnos nem tudják teljesíteni.
Greta ikonná vált, ezért úgy érezte, hogy aktivistaként ott a helye a katowicei ENSZ-klímacsúcson. A Föld csaknem kétszáz országából harmincezer résztvevő érkezett Katowicébe, többségük repülővel. Két hétig ettek-ittak, ki tudja mennyi marhát kellett levágni az etetésükhöz, és mennyivel növelte jelenlétük az emberiség ökolábnyomát. Ott voltak Katowicében a legelszántabb környezetvédők is – akik szerte a világban 1300 NGO-ba tömörülnek –, hogy tüntetésükkel felhívják a döntéshozók figyelmét a közelgő éghajlati katasztrófára.
Greta nem repülővel érkezett, édesapja szállította a helyszínre elektromos meghajtású családi autójukon. Hosszú ideig tarthatott az út, mert ezeket a kocsikat kétszáz kilométerenként tölteni kell, azaz útközben legalább hétszer meg kellett állniuk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy káros anyagot ugyan nem bocsát ki az elektromos autó, de az áramot valamiből elő kell állítani, az atom-, szén-, szél- és napenergia közül Greta elméletileg csak az utóbbi kettőből vehetne, nem tudom, ezt jelzik-e a töltőhelyeken?)
Luisa, egy göttingeni diáklány az Y-generációból, aki maga is klímaaktivista, Gretának a világhoz intézett beszéde alatt észrevette a papa homlokán gyűlő verejtékcseppeket, és megsajnálta. Luisa közösségi ember, az ENSZ Német Társaságának ifjú megfigyelője, ezért elhatározta, hogy segít Gretának. Megszervezte a sajtókonferenciáját, összebarátkozott vele (már amennyire Gretával lehet barátkozni), aminek eredményeként átültette német gyakorlatba Greta ötletét. Luisa lett az általános németországi „Schulstreik” szervezője, napi százötvenezer üzenet érkezik a mobiltelefonjára. Itt már németesen van minden szervezve, a nagy környezetvédő hivatalok és NGO-k a háttérből infrastruktúrájukkal és más egyebekkel támogatják a diákmozgalmat. Greta német követői már november óta lógják el péntekenként a tanítást, „Pénteket a jövőnkért!” jelszóval, de most Luisa szervezésében nőttek igazi szervezett mozgalommá. A mozgalom központja a nemzet fővárosa, Berlin, a nagy tüntikre az ország minden részéből érkeznek diákok, vonattal, busszal, autóval. A berlini kisiskolásokat a tanító nénik viszik, ők is saját készítésű feliratokkal védik a jövőjüket.
Persze nem mindenki ért egyet a harccal. A tanárok többsége szerint ebben az életkorban a tanulással kellene foglalkozni, néhány iskola kizárással fenyegeti diákjait. Másutt elnézik a hiányzást, így lett az órarendben péntekenként projektnap, a projekt neve „környezetvédelem”. A szülők többnyire alávetik magukat a gyerekeik akaratának, autójukkal hozzák-viszik őket, ahova csak kívánják, ha kell, akár a tüntizésre is. A politikai pártok megosztottak, a Zöldek büszkék az ifjú nemzedékre, a konzervatívoknak sokk a sok tüntetés, az Ifjú Szocialisták meg az Ifjú Zöldek vezetője a diákokkal tart, a miniszter fogadja őket hivatalában.
Mit akarnak voltaképp a diákok? Kikényszeríteni a politikából, a döntéshozókból az ígéreteket, hogy az éghajlatváltozás ne vezessen megfordíthatatlan katasztrófához, hogy ne gazdasági és pénzügyi érdekek mentén gondolkodjanak, hogy szüntessék be a környezetszennyezést, csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását, zárják be a szénerőműveket stb. Hogy ne éljék fel az ő jövőjüket. Miközben életmódjukkal és fogyasztási szokásaikkal a jövő felélésében éppen ők járnak élen.
A média felkapta a témát, egymást túllicitálva tudósítanak az eseményekről, pártállásból fakadó elfogultsággal. Csakúgy, mint olvasóik, akik végre hozzászólhatnak a témához, a klímaváltozás okaihoz vagy az iskolai lógáshoz. „Az ifjúság radikalizálódott, itt már nem számít az észszerűség, sem a hagyományos érvelés. Hogy lehet az, hogy kötelességük helyett az utcára mennek: ma a környezetvédelemért, holnap az állattartás miatt, holnapután a tengerben úszó műanyag palackok ellen? Ki dönti el, hogy a tüntetésen való részvétel legális-e vagy sem? Hova vezet ez a modell, amiben a kötelességet következmény nélkül át lehet hágni? Most az iskolába járást, később a munkát, aztán az adófizetést?” – A saját életeteket változtassátok meg! – szól a konzervatív verdikt, amely minden tüntetőnek megvizsgáltatná az ökolábnyomát. Ha ehhez kötnék a tüntetési engedélyt, nem sokan lennének az utcán.
Hétfő este kerekasztal-beszélgetés zajlott a német közszolgálati televízióban. Miért termel a magát ökovilágbajnoknak tartó Németország egyre több hulladékot, miért lesznek az autók egyre nagyobbak? A környezetvédelem fáradságos, a fogyasztás viszont kényelmes? – tették fel a kérdést. Az est vendége volt Schulze környezetvédelmi miniszter asszony. – Itt az ideje, hogy végre konkretizáljuk a klímavédelmet – mondta, és nagyon egyetértett a „Pénteket a jövőnkért” mozgalommal. Valami végre cselekvésre készteti a politikusokat! Az iskolai lógás pedig szükségszerű, csak a szabályok és szokások áthágásával lehet a figyelmet felkelteni – ezt már az ifjú zöldaktivista mondta. A beszélgetés csúcspontja számomra az a környezetvédő volt, aki München és Kalifornia között pendlizik. Jaenicke a műanyag zacskók és poharak elleni harc élharcosa (óránként háromszázötvenezer műanyag poharat használnak el Németországban), ezért vagy másért sokat kell repülnie a tengerentúlra is. „Nem gond – mondja –, fizetek a szén-dioxid-kibocsátásért.”
A svéd iskolasztrájk huszonnégy hete kezdődött, Greta számolja a közösségi oldalán. A posztolt képek is mutatják az idő múlását, Stockholmban leesett a hó, hókupacokon ülnek a gyerekek péntekenként. Greta nincs mindig jelen, mert mostanában sok a dolga, Davosba utazott a Világgazdasági Fórumra, jól odamondott a világ vezetőinek, akik a felnőttek udvariasságával, unott érdeklődéssel hallgatták végig, majd a gazdasági potentátokkal szembeni ellenérzéseként a mínusz 18 fokos hidegben, a hóban ülve éjszakázott. Greta a minap vendég volt a CNN műsorában, a New York Times készített vele interjút. Követőinek tanácsokat ad, hogyan szervezzék az iskolasztrájkot, milyen jelszavakat használjanak. Posztjait sok tízezer felnőtt tetszikeli, kommentálja. Korunk hősét látják a svéd kislányban, aki megmenti a világot. Ha pedig valaki a jelenséget józanul ítéli meg, és nem lelkesedik az iskolások utcai mozgalmáért, arra azonnal rásütik a jobboldali populista maradiság bélyegét.
Földünkön az emberi létezés jövője valóban veszélyben van, a globális természeti katasztrófa irányába forog saját tengelye körül. Meg lehet-e akadályozni? És ha igen, hogyan? Képes-e a világgazdaság lemondani az extraprofitról, a nagypolitika a kielégíthetetlen hatalmi vágyáról, a fogyasztói társadalom a megszokott kényelméről? Képesek vagyunk-e a Föld egyik oldalán önmérsékletre és környezettudatos életmódra a fogyasztói javak hajhászása helyett – a Föld másik oldalán a túlnépesedés tudatos megfékezésére? Kire hallgassunk? A tudományra vagy az aktivisták humanista sallangokba burkolt dilettantizmusára? A szavak helyett végre valóban tettekre lenne szükség.
Rab Irén
Forrás: Magyar Hírlap