Close

Szombat esti száguldás a Zaporozseccel – Koncertbeszámoló az Akvárium Klubból

Ha éppen szerelmi bánattól lesújtva vagy egy új vonzalom kapujában állva  az ember egy kis szárnyalásra vagy éppen csendes nosztalgiázásra vágyik, akkor nem is kérdéses, hogy egy Zaporozsec koncerten a helye. Szombat este az én kissé melankólikus lelkemnek is éppen jót tett Varga Bence zenekarának romantikus őrülete az Akvárium Klub kishalljában.

Bemelegítésnek a Fák alatt nevű formáció táncoltatta meg a gyülekező közönséget. Őszintén bevallom, ritkán jutok el az előzenekarok koncertjére, most mégis nagyon örültem, hogy már nyolc óra előtt megérkeztem, ugyanis kár lett volna kihagyni a budapesti székhelyű bandát. A négyfős formáció a klasszikus dob-basszus-gitár felállás mellé becsempészett egy hegedűt is és ez már elég volt ahhoz, hogy életre hívják „bölcsészdance” zenéjüket. A zenekarnak egyébként 2017-ben meg is jelent albuma, folyamatosan koncerteznek kisebb-nagyobb klubokban, a rajongótáboruk is egyre növekszik, így egészen biztosan a hallunk még róluk.

Noha az Akvárium Klub Kishallja még nem a Fák alatt miatt telt meg, de szép felvezetést csináltak az este fő fellépőinek, a Zaporozsecnek, akik ígéretükhöz híven igazi, izgalmas showt teremtettek a színpadra.

A zenekar éppen a harmadik nagylemezén dolgozik, melyről az első dalt már február 1-én be is mutatták a nagyérdeműnek és amelyhez egy videóklip is készülőben van, melynek első képkockáit éppen a szombati koncerten rögzítették.  A sajtóhírek szerint az új album dalai onnan viszik tovább a szálat, ahol nagyjából egy évvel ezelőtt a Pixelek album Négyzetek közt című számával abbahagyták. Vagyis egy újabb rockos, funkys, diszkós őrületre számíthatunk, melyet továbbra is a zenekart és a főhőst érő impulzusok, útkereső kalandok, a közben megjárt mélységek és magasságok jellemeznek majd.

Mindez egyébként abszolút átjött a koncerten is, az új dalok tökéletesen belesimulnak a lelki vívódásos ihletkörbe. Akadnak őszinte, szerelmes, gondolkozó, felrázó, kiábrándult, reménykedő dalok egyaránt, melyek hol hangos üvöltésre, hol elmélázó lassúzásra ösztönöznek. És ez így is van jól, hiszen a Zaporozsec számokban éppen az a fantasztikus, hogy akármilyen hangulatban is van az ember, egészen biztosan akad egy-két dal, melyet éppen ott és akkor csak neki játszik a zenekar. Az ötletes szövegek mellé – melyek hol az univerzumból repítenek kifelé, hol pedig két lábbal a földhöz szegeznek – jönnek még a fülbemászó gitártémák, a laza ritmusszekció és az a kifogástalan szomszédfiús attitűd, melyet kevés banda tud mesterkéltség nélkül színpadra vinni.

Azt hiszem, a szombat este remek ráhangolódás volt a Zaporozsec új anyagára, melyre már izzítjuk is a hallójáratainkat.

 

Fotó: Nagy Róbert

Szöveg: Kaiser Vivien

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top