Close

A budavári zsidó reneszánsz – A középkor és a 21. század találkozása

budavarizsidoreneszansz 1

Buda városát a tatárok 1241–1242. évi hadjárata után alapította IV. Béla király, ahova zsidó közösség is költözött. IV. Béla király 1251-ben kiadott kiváltságlevelében szabályozta a zsidók jogait és szabadságait és a keresztényekhez való viszonyát, amely azután az egész középkorban érvényben maradt a Magyar Királyság területén. A zsidók közösségét a királyi kamara tulajdonának tekintették, közvetlenül a kincstárnak adóztak és oltalmukról a király gondoskodott az országos zsidóbíró (rendszerint a tárnokmester vagy a nádor) útján.

Az első budai zsidónegyed fokozatosan szűnt meg. Először 1360-ban I. Lajos vallási türelmetlenségből, de főképp mert szüksége volt a zsidók házaira, elűzte őket, majd 1364-től, miután a zsidók visszatérhettek Budára, már csak a zsinagógát használhatták, végül a zsidónegyedet Zsigmond király idejében, 1420 körül számolták fel végleg a királyi palota ütemesebb építkezései miatt. A budai zsidó közösség első zsinagógája a város alapításával szinte egyidőben, a 13. század közepén épült fel és kisebb megszakítással a 15. század elejéig használták. A lebontott épület maradványainak egy részét 2005-ben találták meg a Palota út Dísz téri torkolatánál, az útpálya alatt. A zsinagóga közvetlenül a középkorban Zsidó kapunak nevezett városkapu mellett helyezkedett el. A téglalap alakú, boltozott helyiséget két oszlop osztotta két hajóra, az oszlopok között hatszög alaprajzú bima állt. Az épületforma a középkori askenázi zsinagógák nagyobb típusának felel meg. A budai első zsinagógával hasonló formájú és szinte azonos méretű a ma is épen álló prágai Alt-Neu-Schul-éval.

A második budai zsidónegyed és zsinagógája
Szulejmán szultán 1541-ben elfoglalta, és az Oszmán Birodalomhoz csatolta Buda városát, ahová a zsidók is visszatérhettek újból birtokba véve elhagyott házaikat és zsinagógájukat. Budán a török korban jelentős számú zsidó lakosság élt, három zsinagógájukat is megemlítik a korabeli leírások. Az Oszmán Birodalom nyújtotta védelemnek köszönhetően a zsidók Budán viszonylag nyugalomban élhettek, amelyet csupán az időről-időre fellángoló háborús időszakok szakítottak meg. Az új helyre települt zsidónegyed második zsinagógája a 15. század közepén épült fel késő gótikus stílusban, amelyet 1686. szeptember 2-ig használtak. Ezen a napon a várost az oszmánoktól az egyesült keresztény seregek visszahódították. A nap a budai zsidók tragédiája lett, a felbőszült csapatok a zsinagógába menekülteket lemészárolták, majd az épületet felgyújtották, összedőlt és eltemették. A ma is magasan álló falak részleteit 1964–1965 között tárták fel a szemközti Táncsics Mihály utca 23. számú ház udvarán. A zsinagóga a telek belsejében, a várfal mentén helyezkedett el. Formája a korábbi zsinagógáét idézte: téglalap alakú terét két (egyes feltételezések szerint három) gótikus tagozatú pillér osztotta két hajóra. A falak mentén szintén tagozott falpillérek álltak, amelyek egyikén vésett héber felirat adja meg az épület feltételezett elkészülésének idejét: az 1461. évet. A pillérek leomlott részleteit az ásatáson kiemelték, és most a kiállító helyiség udvarán felállítva láthatjuk. A zsinagóga helyben megőrzött falai betemetve várják a teljes feltárást és a helyreállítást.

A déli falpillér feliratai:
1541, 80 éves
A héber szöveg valószínűleg arra utal, hogy amikor 1541-ben a Török Birodalomból visszatérő zsidók újra birtokba vették a zsinagógát, akkor az 80 éves volt, vagy 1461-ben épülhetett.

budavarizsidoreneszansz 3

A második zsidónegyed imaháza
A Táncsics Mihály utca 26. szám alatti imaházban két freskótöredéket találtak, amelyekről Scheiber Sándor a héber betűk írásmódja alapján feltételezte, hogy azok a budai-török kor „szír” (szefárd) rítusú zsidóira utalnak. H. Papp Melinda megállapította az újkorban kapualjjá alakított csarnok, amelynek nyugati falán a zsidó nők elkülönített imahelyiségének betekintő-ablaka is kibontakozott, jóval korábbi a feliratoknál. Kibontott pillérének stílusformái a 14-15. század fordulójára datálják ezt az imaházat, amely egyébként egy 15. századi alapozású épület helyén vagy annak átépítésével épült. A 15. század eleji keltezés azt valószínűsíti, hogy eredetileg ez a kisebb imaház volt az új zsidónegyed első – eredetileg askenáz rítusú zsinagógája.

Az épen maradt freskótöredékek szövege:
„Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrizzen meg téged, világíttassa
az Örökkévaló neked az ő színét: és könyörüljön rajtad, fordítsa
feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét.”
(4Mózes, 6:24-26.) Dávid csillag – papi áldás

„Hősöknek íja megtörik, a gyengéket pedig erő övezi.
(1Sámuel, 2:4.) Kifeszített íj – Hanna imája

Az imaház reneszánsza
A Táncsics Mihály utcai középkori imaház újra nyitásával ez a zsinagóga lesz a hazai Altneuschul, vagyis a híres prágai zsinagóga „alteregója”, a magyar „régi-új” zsinagóga. Mivel az imaház eredeti berendezése a több, mint fél évezred forgatagában nem maradt fent, ezért az EMIH új bútorokat készíttetett, melyeket a népszerű Somlai Tibor belsőépítész tervezett meg. Somlai a Tóra-szekrény, bima, székek és paraván megtervezésekor ötvözte a gótikát és a zsidó szimbólumvilágot, amelyek összeségében jól harmonizálnak a középkori miliővel, mégis modern benyomást keltenek a minimalista, funkcionalitásra törekvő tömör tölgyből készülő tárgyak. Az átalakított tér mintegy 70 fő befogadására lesz alkalmas, ám már most tervek készülnek a további lehetséges bővítésekre is.

budavarizsidoreneszansz 2

A budavári mikve és a középkori pincerendszer
A kétezres évek budavári ásatásai során felszínre kerültek a középkor óta meglévő pincerendszer egykori borospincéi, valamint az ott megbújó rituális zsidó fürdő, vagyis mikve is. A budavári mikve kicsiny, mindössze 2-3 négyzetméteres helyiségét kézzel vájták a kőzetbe. A sekély fürdőrészt rétegvíz táplálja, mely azért fontos, mert a zsidó törvények szerint a mikvének természetes víznek kellett lennie. A szinte teljesen épen fennmaradt budavári mikvében a víz ma újra teljesen tiszta és természetes eredetű. A fürdő létezése és feltárása egyben azt a tényt is igazolta, hogy a XIII. században már aktív zsidó hitélet volt Budán. A mai Fehérvári kapu mellett álló zsinagóga, melyet a Képes Krónika is megemlít, néhány tíz méterre a mikvétől szintén előkerült a feltárás során, de a dokumentálás után azt visszatemették, mivel napjainkban a Honvéd Főparancsnokság előtti utcaszakasz húzódik fölötte.

A budai pincerendszer
A Szent György utca polgárházait 1900-ban József főherceg lebontatta, hogy megépíttethesse saját palotájához a díszkertet. A középkori házfalakat bedöntötték a pincékbe, és azon alakították ki a kertet. A lerombolt házak alatt a Buda környéki virágzó szőlőskertek borainak tárolására szolgáló borospincék voltak. A pincerendszer 1350 négyzetméterén különböző korok pincerészei adnak randevút egymásnak: néhol csak márgába vájt üreggel találkozunk, máshol kövekkel kiépített falak határolják a teret, de előfordulnak vakolt falrészek is. A durvább kövekből épült boltívek régebbi korokat idéznek, a szabályosabbak a XVIII. század környékén épülhettek. Feltárásukhoz szó szerint ki kellett mindent bányászni a betemetődött falak közül. Az ásatások közben két márgasziklába vájt betömődött kútra is rábukkantak, melyek olyan textíliákat, bőröket, fatárgyakat őriztek meg, melyek a szokásos körülmények között nem maradtak volna fenn. A legérdekesebb lelet egy pici rongylabdaccsá összegubancolódott Anjou-selyemkárpit volt, mely ma a Budapesti Történeti Múzeum kiállítási tárgya. A pincerendszer legrégebbi része a rituális zsidó fürdő, a mikve, melynek feltárásakor a belső, ma már fallal elzárt részen középkori bőrcipőket, hordódongát is találtak.

Rituális zsidó fürdő, a mikve
A mikve a hitélet egyik legfontosabb alappillére, melyet minden zsidó hitközségnek fenn kell tartania. Ha egy új közösség telepedik le valahol, először mindig mikvét építenek. Ez a hely annyira fontos, hogyha egy városban valamilyen oknál fogva el kell adni a zsinagógát vagy a mikvét, akkor a zsinagógát szabad csak eladni. A mikve a Talmudban messzemenő részletességgel szabályozott fürdő, nők és férfiak tisztulására, továbbá nélkülözhetetlen a háztartás számára is, mivel az új étkezésre szánt edények használatba vétele csak abban az esetben engedélyezett, ha előbb a fürdőben megmerítik.

Rituális fürdés a nők számára
A mikvében a zsidó vallású, házas nőknek havonta egyszer rituális fürdőt kell venniük. Először az esküvőjük előtt, utána pedig minden hónapban a menstruációjuk utolsó napjától számított hetedik tiszta napot követően. Így a vallásos házaspároknál a férj és a feleség különleges havi ritmusban éli az életét. A menstruáció alatt, és utána azon a hét napon, amíg az asszony nem merítkezett meg a mikvében, tilos a házasélet, rituális szempontból tisztátalannak számít, héberül ezt az időszakot nidának nevezik. Ilyenkor a pár külön ágyban alszik, és még csak egymás kezét sem fogják meg, nehogy kísértésbe essenek. Ez a törvény annyira szigorú, hogy ha például a férj kér egy pohár vizet a feleségétől, akkor a nő nem adja közvetlenül oda neki a kezébe, hanem leteszi az asztalra, ahonnan a férje felveszi.
A hetedik tiszta nap estéjén az asszony elmegy a mikvébe, ahol először tetőtől talpig alaposan megtisztálkodik. Hajat mos, körmöt vág, minden testét borító kemikáliától megszabadul, mint smink, körömlakk stb., és minden idegen testet (pl. kontaktlencse) eltávolít. Utána lép a mikve medencébe, ahol teljesen megmerítkezik, elmond egy áldást, majd újra alámerül. Ezt egy felügyelő asszony „ellenőrzi”, aki arra hivatott, hogy megfigyelje, valóban mindenhol ellepte-e az alámerülő testét a víz. Rendkívül fontos, hogy a víz a női test minden egyes porcikáját egyszerre érintse, mertha ezt bármiféle anyag legparányibb részecskéje is megakadályozná, akkor az alámerülés érvénytelen. Mikvébe csak olyan zsidó nők járhatnak, akiknek zsidó a férjük. Azt tartják, hogy akinek a gyermeke a mikve után fogant, annak könnyű szülése lesz.

Rituális fürdés a férfiak számára
A különféle tisztátlanodás eseteire a Tóra írja elő a tisztulást, nem csak nők, hanem férfiak számára is. Ez utóbbiak számára szóló előírás azonban a vallásgyakorlatban a szentföldi vonatkozású törvények alá foglaltatott, amelyek érvényüket vesztették. A fürdőzés rituális fontossága mégis mind nagyobb jelentőségre emelkedett a férfiak között is, mivel vallásos cselekedetnek tartják a rendszeres tisztálkodást. Spirituális megtisztulásukra is használják, például a betérés során a betérni szándékozó rituális megtisztítására addigi bűneitől.
A férfiaknak külön mikvéjük van, és a vallásosak most is minden pénteken elmennek a fürdőbe. A hászidok valóságos kultuszt űznek a fürdőzésből. Minden reggel imádkozás előtt megfürödnek. Sokan a zárt fürdőnél előnyben részesítik a szabad fürdőt, s még télen is meglékelik a folyó jegét és megmerülnek a hideg vízben. A férfiak nem mondanak áldást a merülésre.
Fontos szerepe van a rituális fürdőnek a Tóra-írásnál is. A Tóra-író (szófer) mielőtt hozzáfogna a Tóra-másolásához, megmerül a rituális fürdőben. A Talmud szerint minden víznek az Édentől eredő ősi folyó a forrása, s aki a mikvébe merül, „helyreállítja kapcsolatát az Édennel”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top