Egyetemi tanulmányaim alatt sokféle tanárral és tanítási stílussal találkoztam. Utólag visszatekintve azonosítottam néhányat közülük. Az alábbi előadói stílusok között akad olyan, amely rengeteg tanárra jellemző, valamelyik azonban csak néhányra, de rájuk annyira jellegzetesen, hogy ők külön csoportot kívánnak. Mindenképpen le kell szögezni, hogy az írás célja csupán a szórakoztatás, és mivel minden ember értékes, összetett és egyedi, egyik tanárt sem lehet vegytisztán egy csoportba sorolni. Mindezek tudatában vágjunk is bele a stílusok ismertetésébe a legrosszabbtól a legjobbig.
A varázsló
Képzeld el, hogy a kurzus első óráján ülsz, bejön a tanár és bemutatkozik. Eddig minden rendben. Elmondja, hogy ő jelentős szaktekintélynek számít a területén, mert ilyen és olyan eredményeket ért el élete során. Még talán fel is csillan a szemed: végre egy igazán komoly embertől tanulhatsz. Akkor kezd gyanússá válni a dolog, amikor az első fél óra után még mindig ott tartunk, hogy ő milyen fantasztikus. Előbb-utóbb rá kell döbbennünk, hogy amit bevezetésnek hittünk, az már maga az előadás, hisz az önfényezésen túl egyébre már nem nagyon lesz idő. Ha hellyel-közzel marad egy kis idő az önnön nagyságának tárgyalásán túl a tananyagra is, az is meg lesz fűszerezve rengeteg oda nem illő személyes történettel. Egy ilyen varázsló tanárom, a szakértelmét bizonyítandó, szinte Thomas Mann Cipollajához méltóan kielemezte a hallgatók teljes lelki világát azok egy-egy mondataiból. Bármelyik betelefonálós műsort vezető tévés mágus megirigyelhette volna tőle ezt a mutatványt.
Érdekes módon akárhány felsőoktatási intézményben voltam, mindig pontosan egy ilyen tanárral találkoztam. Lehetséges, hogy létezik erre egy kvóta: 1 fő varázsló/egyetem?
A kámfor
Tulajdonképpen értékelhetetlen kategória. Mivel a tanár ilyen- vagy olyan okok miatt nem tartja meg az előadást, vagy esetleg a félévben elvárt és megszokott 13-14 óraszám helyett egyet, maximum kettőt, így még arra sem adja meg a lehetőséget, hogy véleményt mondjunk róluk. A kámforságnak előfordulhatnak speciális esetei is, például ha a tanárnak kettő különböző kurzust kellene tartania egymás után, de ő ehelyett inkább csak egyet tart meg – amelyikhez az adott héten éppen kedve támad.
Sohasem értettem őket – az orvost feljelenthetik, ha elfelejt megjelenni a műtéten, valamint úgy általában a legtöbb állásból minden további probléma nélkül kirúgják az embert, ha elfelejt olyan nem elhanyagolandó tevékenységet végezni, mint például a munkáját. Viszont néhány egyetemen nincs minőség-ellenőrzés, mely megkövetelné, hogy a tanár tartsa meg az óráit, így ott tulajdonképpen az ő kedvén múlik, hogy valóban létezik-e az adott kurzus, vagy csak papíron.
A felolvasó
Néhány éve készült egy hasonló című film, ahol volt értelme annak, hogy a fiatal srác felolvasta a könyveket, hisz a nő, aki őt hallgatta, analfabéta volt. Az olyan egyetemi előadás viszont, ami abból áll, hogy az előadó az előzetesen leírt mondatait olvassa fel, nem sok hozzáadott értékkel bír. Az előadó hiába a téma szakértője és szerelmese, ez jelentősen rombolja a kurzus színvonalát.
Alkalmatlan
Az ember általában elvégzi az egyetemet, és talál magának egy egyetemen kívüli munkahelyet – legyen az akár állami szféra, kis- vagy középvállalat, multi, NGO vagy bármely egyéb munkahely, és ott ki-ki a képességeihez mérten végzi a munkáját, viszi előbbre a céget, vagy akár egy ország sorsát. Mások nem hagyják el az egyetemet, mert megtetszik nekik a tudományos élet: oktatnak, kutatnak – közöttük is akadnak, akik ezt magasabb, mások alacsonyabb színvonalon űzik, de mindenképp hozzáadnak, hacsak egy minimálisat is a tudományhoz. És van a harmadik csoport. Az alkalmatlan. Aki azért marad az egyetem ölelő melegében, mert képtelen lenne bármi egyéb munkavégzésre. Nem igazán értik, mit oktatnak, és valójában soha sem lett volna szabad tanári pályára engedni őket. Ha prezentációt vetítenek, lerí róluk az a nagyfokú igénytelenség, ami a teljes “munkásságukat” is jellemzi. Az alkalmatlan tanár olykor arra sem veszi a fáradtságot, hogy a saját prezentációjára crtl + c, ctrl + v megoldással bemásolt szöveget végigolvassa, így abban akár az is bent maradhat, hogy: “ld. a 3. táblázatot a 13. oldalon”.
Tanár
Ő az a fajta előadó, akire annyit mondunk: tanár. Se több se kevesebb. Megtartja az előadást, készülsz az anyagból majd levizsgázol. Nem fogsz úgy emlékezni rá, mint a valaha volt legjobb oktatód, de amit várunk tőlük, azt megkapjuk, hisz érti a területét, és elő tudja adni azt, úgy hogy a hallgatók megértsék. Becsülendő és az egyetem értékét emelő szakemberek ők.
A kiváló tanár
Ő az, aki még a legunalmasabb tárgyat is a kedvenceddé tudja tenni, és eléri azt, hogy úgy készülj fel a tananyagra, hogy szinte észre se vedd, ugyanakkor arra később is emlékezz. Hogyan tudja ezt elérni?
Az egyik legfontosabb az előadói stílus. Az az előadó, amelyik úgy beszél a témáról, hogy látszik rajta, hogy igazán érti azt. De vajon mitől is látszik? Attól, hogy a legbonyolultabb területet is könnyen érthetővé tudja tenni, közel tudja hozni példákkal, valamint összekapcsolja más területekkel, akár egészen hétköznapi élethelyzetekkel is.
Gyakran a jól értesültség és informáltság és kiválóvá tehet egy tanárt. Ha például egy kurzus aktuális politikai kérdéseket is érint, az ilyen tanár szinte minden előadásában említ a témához kapcsolódó olyan példát, amely igazán aktuális: mondjuk az előadás előtt néhány órával jelent meg a hírekben.
A kiváló tanár egy furcsa példája, aki úgy számít a legjobbnak, hogy közben pocsék előadó. Nagyon ritka az ilyen tanár: az előadást papírról tartja meg, ugyanúgy, mint a felolvasók, de a lelkesedésével, az amúgy jól összerakott prezentációval, esetleg a saját maga által megírt olvasmányos és szakszerű tankönyvével összességében azt veszed észre, hogy megtanultad a tananyagot és meg is szeretted. Valamint azt, hogy ő egy kiváló tanár volt. Pedig közben az előadásai pocsékok.
Van olyan előadó, akinek az életútja olyan, hogy fizikailag képtelen lenne unalmas és színvonaltalan órákat tartani. Az egyik tanárom, aki a Közel-keleten és Ázsiában gyakran megfordult diplomáciai és katasztrófa helyreállítási utakon, az egyik mondatát úgy kezdte, mindennemű felvezetés és bármi hűhó nélkül, hogy „Miután Afrikában felbrobbantották a szolgálati lakásomat…” Ilyen esetben az ember egyszerűen kíváncsi és odafigyel, mi is történt ezután.
Írta: Habib Dániel
Illusztrálta: Varga Zita – www.facebook.com/graphic.zizu