Close

Már nem Svédországból kerülnek az internetre a Wikileaks anyagai

A Wikileaks oknyomozó honlap már nem Svédországból teszi fel az internetre szenzációs információit – derült ki a stockholmi Dagens Nyheter napilap vasárnapi számából.
 

 
A honlapot eddig a stockholmi elővárosból, Solnából üzemeltették, de a központ már nem szolgálja ki a Wikileaks-et, mivel az oldalért felelős emberek körülbelül egy hónapja felé sem néztek a szervernek, sőt, a számlájukat sem fizették ki – idézte az újság a szerverközpont tulajdonosát, Mikael Viborgot. A Dagens Nyheter szerint az afganisztáni és az iraki háborúról szóló titkos dokumentumokat a többi között Franciaországból tették fel a világhálóra. Korábbi értesülések szerint a Wikileaks más országokban – például Izlandon és Svájcban – is működtet szervert.
Eközben szombat óta világszerte körözik az oknyomozó honlap alapítóját, Julian Assange-ot. A stockholmi bíróság csütörtökön nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a 39 éves ausztrál ellen, akit nemi erőszak elkövetésével, szexuális zaklatással és kényszerítéssel gyanúsítanak. Ezt később az Interpol nemzetközi bűnüldöző szervezetnek, és a Schengeni Információs Rendszernek (SIS) is elküldte.
Assange korábban már cáfolta az ellene felhozott vádakat és azt állította, hogy a történtek mögött a Wikileaks rosszakaróinak lejárató kampánya áll.
MTI-gondola.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top