Büszkék vagyunk Rátok – Ivanka Trump ezzel a bejegyzésével köszöntötte a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Iskola és Gimnázium diákjait ma Washingtonban. A magyar gyerekek a First Global Challenge nemzetközi verseny fődíját nyerték meg, 163 csapat között voltak a legjobbak. Ivanka Trump ebből az alkalomból gratulált és fogadta őket a Fehér Házban.
A verseny témája a tiszta víz és a vízgazdálkodás volt. Ahogyan a szervezők hirdették: a kórházi ágyak számát a felére csökkenthetjük, ha tiszta vizet tudunk adni az embereknek. Az elmúlt 40 évben Földünk lakossága megduplázódott, a víz fogyasztásunk pedig megnégyszereződött, ha nem vátloztatunk 2040-re nem lesz megfelelő mennyiségű és minőségű ívóvíz bolygónkon, jelenleg 1 percenként meghal egy gyermek a tiszta víz hiánya okozta betegségek valamelyikében – hangsúlyozták a szervezők, a verseny kiírásakor. A víz főszerepbe kerülésével, a diákok figyelmét is szerették volna felhívni erre a súlyos problémára. Az Első Globális Kihívás verseny nevéhez híven, közösségek közremüködésével, a közösségek élethelyeztének javítására igyekzett hangsúlyt helyezni. A csapatoknak tudósok által kijelölt alkatrészekből kellett felépíteniük és beprogramozniuk egy olyan robotot, amely eltávolítja az ivóvízben lévő szennyeződéseket. Ebben a témában szerepelt tökéletesen és teljesített nagyszerűen a Fazekas Mihály Gyakorló Iskola és Gimnázium csapata. A magyar Roboteam, a fődíjat hozhatta haza. Tagjai Kurucz Márton, Molnár-Sáska Zsófia, Fey Mihály, Martinák Zalán, Umann Dávid és Hervay Bence voltak, a diákokat Karsai Zsuzsa és Koren Balázs készítette fel a versenyre.
A világ különböző pontjairól érkeztek a 15-18 év közötti diákok, hogy a First Global Challenge kihívásnak megfeleljenek. Az első alkalommal megrendezett kétnapos robotépítő versenyen 150 ország tanulói 163 csapattal vettek részt. A budapesti Fazekas Mihály iskola diákjai Európa színeiben versenyeztek, Magyarország képviseletében a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium csapata indult, ők a középmezőnyben végeztek. A tagjai: Bikki Gergely, Bóka Ádám, Lami Szilvia, Ipkovich Ádám, Hujber Ákos, Gyimesi Norbert és Győri Csanád szerepelt, felkészítő tanáraik Kanyó Péter és Simon Orsolya voltak.
A feladat szerint a robotoknak egy tesztpályán a tiszta vizet jelképező kék és a szennyeződéseket jelképező sárga golyók közül a sárgákat kellett kiválogatniuk A versenyt követően Ivanka Trump, az elnök lánya és tanácsadója Washingtonban fogadta a győztes magyar fiatalokat, a látogatásról Mrs.Trump a kornak megfelve, saját Facebook-oldalán osztott meg fotót, ebben a formában is gratulálva a győztes csapatnak a nagyszerű munkához.