Close

Vasárnap délelőtti extázis

hosszu rajt

Megkezdődtek a várva várt úszóversenyek a budapesti 17. FINA vizes világbajnokságon. Az első nap délelőtti selejtezőiben mindjárt több nagy hazai kedvenc is vízbe ugrott, és Hosszú Katinka, Kapás Boglárka vagy Cseh László nem is okozott csalódást, mindannyian továbbjutottak. Kellemes meglepetésre az óriásit küzdő és országos csúcsot úszó férfi 4×100 méteres bejutott az esti döntőbe.

Kiéheztek már a magyar szurkolók a hazai sikerekre. Mert bár már több mint egy hete zajlik Budapesten és Balatonfüreden a világ egyik legnézettebb sporteseménye, a vizes világbajnokság, a magyar versenyzők eddig nem igen kerültek érmek közelébe. Egy hazai rendezésű világbajnokság azért akkor az igazi, ha valós eséllyel induló magyar sportolókért is lehet szorítani, amire eddig csupán a vízilabdázók esetében volt lehetőség, ám ők az elmúlt héten csoportküzdelmeiket tudták le. Rajtuk kívül a nyíltvízi úszásban szurkolhattunk a magyaroknak a jó helyezésért, műúszóinknak, műugróinknak nem volt reményük a dobogóra kerülni.

Ennek megfelelően már a kora reggel kezdődő selejtezőkre is özönlöttek a magyar drukkerek, (jöttek Szederkényből, Pécsről, Hortról, Zalaszentgrótról, hogy csak néhány települést említsünk), nem beszélve a nagyszámú külföldi közönségről. Persze a nagy tömegre más is készült: a Forgách utcai metrómegállónál BKV-ellenőrök hada várta a versenyre érkezőket, a felszínen kisegyházi térítők kínálták prospektusaikat.

Mások mellett nigériai, pakisztáni, guami úszónők ugrottak elsőként vízbe az úszóversenyek során a 100 méteres pillangóúszásban, az első futamgyőztes egy mauritiusi hölgy, nevezetesen Elodie Poo-Cheong lett. Szilágyi Liliána a 3. futamban az amerikai Worell, valamint a japán Ikee mögött harmadikként csapott célba. 58.00 másodperces idejével tízedikként jutott be a délutáni középdöntőbe. A nagy esélyes svéd Sarah Sjöström egy laza 55.96-al tudatta a mezőnnyel: idén is igényt tart az aranyra.

A férfiak 400 méteres gyorsúszása során Kalmár Ákosért izgulhattunk. a magyar fiú nevezési idejénél több mint egy másodperccel rosszabb időt úszva hatodik lett, és ez nem volt elég a középdöntőhöz. A szlovák színekben versenyző Nagy Richárd megnyerte saját futamát, míg a magyar felmenőkkel rendelkező dél-afrikai Szurdoki sokáig az élen haladt futamában, ám végül utolsó előtti lett. Egyikük sem jutott tovább.

A női 200 méteres vegyes úszás a mi számunk, hiszen az olimpiai és világbajnok Hosszú Katinkán kívül Jakabos Zsuzsanna itt elindult. Amikor Zsuzsa a rajtkőre lépett, fülsiketítő zajt csaptak a magyar szurkolók. Úszónőnk meg is hálálta a drukkolást, nevezett idejétől ugyan elmaradva a negyedik lett, de bejutott a középdöntőbe. Hosszú Katinka esélyeshez méltón óriási fölénnyel nyerte a futamot és egyben a selejtezőt, egyedül az orosz Jefimova tudta tartani vele a lépést – a mellúszás végéig. Gyorson Katinka ellépett a mezőnytől, ideje 2:07.49, az általa tartott világcsúcs 2:06.12. Jónak tűnik a formája.

Gigantikus mezőny gyűlt össze a férfiak 50 méteres pillangóján, ahol Cseh László a kilencedik előfutamban indult. Laci nem rajtolt túl jól, ezért nagyot kellett repesztenie, végül két brazil úszó mögött harmadikként csapott a célba. Ez összesítésben a nyolcadik időt jelentette, így ő is tagja a középdöntő mezőnyének.

cseh rajt

  Cseh László (fekete nadrágban) rajtja

Női 400 méteres gyorsúszásban is volt kinek drukkolnia a magyar közönségnek, és Késely Ajna, valamint Kapás Boglárka egyaránt remekül versenyzett, előbbi nevezési idejével szinte századra azonos idővel végzett. Boglárka elmosolyodott, amikor a rajtkőre lépett, bizonyára jólesett számára a fantasztikus őrjöngés, ami a magyar versenyzőket éltette. Bogi biztonsági úszással is simán lett harmadik saját futamában, végül mindkét magyar lány bejutott a fináléba.

Gyengébbik számában, a 100 méteres mellúszásban Gyurta Dániel 1:00.76-ot úszott, amivel csupán a 26. helyet sikerült elcsípnie. A szerb színekben indult Szilágyi Csaba sem jutott a középdöntőbe, ahová egyébként nem lehetett 1 perc feletti idővel bekerülni.

A délelőtt a sprintváltók selejtezőivel zárult. 4×100 méteres gyorsúszásban női együttesünk Molnár Flóra, Gyurinovics Fanni, Verrasztó Evelin, Jakabos Zsuzsanna összeállításban próbálta meg kiharcolni a döntőt. Bár a lányok nagyot küzdöttek, közel nyolc (!) másodperccel jobbat úsztak a nevezési idejüknél, ám hat tized még hiányzott a teljes boldogsághoz: ennyivel szorultak összesítésben a dánok mögé, ezzel a kilencedik helyen zártak.

A férfiak hasonló versenyszámában Kozma Dominik,. Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd küzdött a fináléért. A mieink elképesztő úszással, a fantasztikusan szurkoló közönséget extázisba kergetve végig az élmezőnnyel haladtak, s végül futamukban a harmadik helyen értek célba, többek között az orosz, a kanadai vagy a dél-afrikai váltó előtt. Ezzel összesítésben ötödikként jutottak a fináléba, idejük 3:13.28, ami a lányokhoz hasonlóan nagyságrendekkel, pontosan négy másodperccel jobb, mint a nevezési idejük. Ez az idő egyben országos csúcsot is jelentett. Bravó fiúk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top