Aki még nem evett jó fánkot, annak mindenféle zsíros kerek vagy lyukas cucc jó lesz, pláne, ha le van öntve étbevonóval vagy valami geil szarral. Pedig a fánk egészen más…
„Bizony gonddal, sőt üggyel-bajjal jár a jó fánk elkészítése, s aki ettől visszariad, ne is fogjon hozzá, mert úgy járhat, hogy olyan lesz a fánkja, mint a talkedli.”
Itt van ez a fantasztikus édesség. Ha jól készítik, könnyű a tésztája, mint a frissen felvert tejszínhab. Szétomlik a szájban, nem is kell rágni. Közepén egy csepp baracklekvár, meghintve porcukorral. Mennyei.
Úgy hívják, fánk.
Legismertebb formájában szalagos fánkként gyalázzák meg, tesznek rajta erőszakot, és tiporják csizmával a sárba, de van még rengeteg ehetetlen churros, csöröge, túrófánk és számtalan fánkszörnyszülött is az internet mélyebb bugyraiban.
A fánkról szokás lett úgy beszélni, mintha könnyű lenne elkészíteni, sőt mintha úgy össze lehetne dobni, hanyagul és nagyon lazán, közben mégis eszeveszettül szexin, hogy az egyik kezünk a fenekünkbe van dugva.
Nos, ez nem igaz, de aki még nem evett jó fánkot, annak mindenféle zsíros kerek, lyukas cucc jó lesz, pláne, ha le van öntve étbevonóval vagy valami geil szarral.
A fánk egészen más. Szerencsés vagyok, egész életemben csak jó fánkot ettem. A mama isteni fánkot csinál – én is –, és nálunk nem csak farsangkor került szalagos fánk az asztalra. Igazából olyankor mi még a disznóvágás utáni hájast ettük két pofára.
A szalagos fánk az első szabadban elköltött ebédekhez járt, az első zsenge borsóból készült levesekhez. A meggyfa alatt, a csodás és üde május végi hétvégéken, amikor még friss a zöld, és nem kínzó a napsütés.
A mamám ugyanis tudja, amit Magyar Elek is leír Az ínyesmester szakácskönyvében. Hogy a fánk tésztája egyetlen dolgot nem visel el: a hideget. És ezt nem úgy kell érteni, hogy a februári hőmérsékletet, hanem úgy, hogy 2-3 fokos hőmérsékletváltozásra is igen érzékenyen reagál. Kisütve is. Sütve?!
„Ha netalán hűvös előszobán kell keresztülhozni, ajánlatos letakarni fehér damasztkendővel, mivelhogy ez a finom tésztaféleség egyáltalán nem áll jó lábon a hideggel. Akkor sem, amikor már megsült, akkor sem, amikor még nyers. Már a lisztjét is melengetni kell, a kovászát is óvni a hidegtől, s mikor kiszaggatjuk, újra csak melegen kell tartani, hogy valamiképpen meg ne fázzék. ”
Szóval, ha fánkot akarunk sütni, akkor a liszt legyen szobahőmérsékletű, a szoba meleg, és amíg készül az édesség, se ki, se be. Nincs ajtónyitogatás, nem megy ki a kutya, főleg nem jön be, és egyébként is, legjobb ezt az egészet egyedül csinálni, titokban. Persze úgy meg nem lehet, mert enni frissen kell, még langymelegen.
Ha megfázik a tészta, cseszhetjük.
Ha sikerül és megkel, ne örüljünk túl korán, még egy dologgal el tudjuk rontani: ha elkezdjük a nyújtófával szétnyomkodni. Olyan lágy, olyan hihetetlenül finom a fánk tésztája, hogy elegendő, ha a kezünkkel lágyan szétsimítjuk.
Ha kiszaggattuk, és már úgy kel, akkor se bízzuk el magunkat, még mindig nem biztos, hogy eszünk is a fánkból. Ugyanis könnyen megég. Ez azt jelenti, hogy kívül égett, belül nyers marad. A zsiradék hőmérsékletének tö-ké-le-tes-nek kell lennie, és hogy ez hány fokot jelent, ezt mindenki a saját bőrén-kárán tanulja meg. Nem véletlenül írtam zsiradékot. Van ugyanis egy konyhai alapvetésem. Egyszerű, elárulom:
vannak kaják, amik csak disznózsírral jók. Ezek egyike a szalagos fánk.
Ha a zsír hőmérséklete megfelelő, a fánk egyáltalán nem szívja meg magát zsírral – és nem, nem a rum miatt nem fogja megszívni magát – hanem könnyű marad. Arra is figyelni kell, hogy ne tegyünk a bő (jó három-négy ujjnyi) zsírba egyszerre sok fánkot, egyrészt a tészta lehűti, másrészt a fánkoknak úszniuk kell a zsírban.
A fánkot először fedő alatt kell sütni. Egyszerre keveset. A megfordított fánkokat fedő nélkül sütjük tovább. Így lesz szalagos, azaz így lesz rajta „rantfli”. A kisült fánkokat rögtön szolgáljuk fel, aztán kezdjük el sütni az újabb adagot.
„Szívesen koncedálom, hogy a fánkot legjobb volna csak úgy puszta kézzel tépni széjjel, és úgy rakni a szájunkba. De mivel már nagy idő telt el Mátyás király óta, aki az utolsó híresség volt az ujjukkal evő emberek között, maradjanak mégiscsak az evőeszközök mellett. A kis villával igen jól fel lehet darabolni a fánkot, ha pedig ez valakinek nem sikerülne, az használja a kését is, a fokával, mivelhogy itt szakításra van szükség, nem vágásra.”
Ha pedig ezek után is érzitek magatokat annyira tökösnek, hogy nekiálljatok fánkot sütni, itt egy használható recept.
Hozzávalók:
50 deka szobahőmérsékletű liszt,
6 tojássárgája,
6 deka olvasztott vaj,
5 deka porcukor,
4 deci tej,
1 evőkanál rum,
2 deka langyos-cukros tejben felfuttatott élesztő,
csipet só.
Fakanállal jól kidolgozzuk, aztán lábassal letakarva 35-40 percig pihentetjük, míg jól megkel. Ekkor lisztes deszkán hüvelykujj-vastagságúra nyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk, takaró alatt újra kelni hagyjuk, míg kb. még egyszer olyan vastagra dagad, majd erősen forrásban levő, de nem füstölgő zsírban kisütjük.
Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve c. könyvéből valók – egyetek fánkot. Ne adjátok alább.
Forrás: NLCAFE 2017. február