1944. március 19-én a náci Nagynémet Birodalom csapatai a Margarethe I hadművelet keretében megszállták a Magyar Királyságot miután Adolf Hitler megelégelte a Kállay-kormány „hintapolitikáját”, kiútkeresését a világháborúból. A német csapatokon túl a Sicherheistdienst (SD) állományából is Magyarországra érkeztek egy 3000 letartóztatandó ellenzéki nevét tartalmazó listával 1. 1944. március végén kisgazda, kommunista és szociáldemokrata kezdeményezésből alakult meg a budapesti, földalatti ellenállás egyik legbefolyásosabb szervezete a Magyar Front. Az illegalitásba kényszerült Békepárt (korábban Kommunisták Magyarországi Pártja) és a Szociáldemokrata Párt emberei vették fel a kapcsolatot a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párttal 2. A szervezetből fontos kiemelni Kállai Gyulát és Rajk Lászlót, a Békepárt tagjait, Szakasits Árpádot az SZDP korábbi főtitkárát és az MF Intéző Bizottságának elnökét, Tildy Zoltánt az FKgP-t elnökét és végül, de nem utolsó sorban, Kovács Imrét, a Nemzeti Parasztpárt fiatal vezetőjét. Ők voltak az MF Intéző Bizottságának tagjai.
A kommunisták kezdeményezésére indult meg a katonai ellenálláshoz való csatlakozás és a fegyverbeszerzés. Kezdetben a kisgazda Pálffy György, volt katonatiszt, az MF propagandabizottságának elnökeként próbálta fölvenni a volt tiszttársaival a kontaktust 3. A komolyabb puhatolózások egyik vonalát Kovács Imre vezette, aki Karády Katalinon, korának híres színésznőjén keresztül érte el Ujszászy István vezérőrnagyot, valamikor 1944 nyarán. Ujszászy tábornok vitte Kovácsot ifjabb Horthy Miklóshoz. A tárgyalásoknak végül annyi eredménye lett, hogy a politikai megállapodás esetére katonai együttműködést helyeztek kilátásba 4.
Szeptember-október fordulóján Hadácsy Rezső és más az SZDP köréhez tartozó tisztek elérték, hogy Vörös János vezérezredes, a Magyar Királyi Honvédvezérkar főnöke üljön tárgyalóasztalhoz Tildyvel és Szakasitscsal5. A hosszas láncolattal megszervezett találkozóra Kenessey Pongrác nyugalmazott főispán Ilona utca 18 alatti lakásán került sor. Hadácsy, Kenessey, Szakasits, Tildy és Vörös voltak jelen. Vörös előzetes ígérete szerint 60 000 fegyvert bocsájtott volna az MF rendelkezésére, amivel a munkásságot kellett volna felfegyverezni Budapesten6. Az MF feladata lett volna, hogy általános felkelést robbantson ki, aminek letörésére csapatokat szállítottak volna a fővárosba. Ezután a hadsereg a felkelők mellé állt volna és a szovjetek megérkezéséig tartotta volna a főváros a németekkel szemben7.
Közben zajlottak Rajk és Kovács puhatolózásai8. Az első találkozó után Kovács Ujszászy mellett Lázár Károly testőrparancsnokkal tárgyalt. Lázár kifejtette, hogy Budapestet csak egy hónapig kell tartaniuk a németekkel szemben, mielőtt a szovjetek megérkeznek, de ehhez szükségük van a munkásság segítségére. Feltétel nélkül felajánlott 10-15 000 ember felfegyverzéséhez elegendő könnyű fegyverzetet. Kovács értesítette a Kommunista Pártot (a Békepárt új elnevezése), és másnap Rajk és Kovács elment Ujszászyhoz. Azonban Horthy az utolsó pillanatban visszavonta Lázár megbízatását, aki így nem adhatott utasítást fegyverek kiosztásra9.
1944. szeptember 10-e után született az első, Horthy Miklósnak szánt memorandum, amelyet Rajk László fogalmazott meg. Amikor az ellenállásban Tildyt sikerült végre csatlakozásra bírni, akkor mutatták be az MF tagjainak 10. Az Intéző Bizottság minden egyes tagja a memorandumot elfogadta az szignójával látta el. A dokumentum eljuttatásának terhét Tildy vállalta magára 11. Tildytől Ambrózy Gyulához, Horthy kabinetirodájának vezetőjéhez jutott. Eközben Kovács Imre Ujszászynak adta át az irományt 12. Tildy arról számolt be társainak, hogy az emlékirat célba ért, de heteken át nem érkezett válasz 13. Pontosan nem ismert, hogy a hetekig tartó várakozás után mikor, de született még egy memorandum.
Október elején merülhetett fel, hogy az MF vezetői és a kormányzó között találkozót kell létrehozni. Ehhez alapozásul szolgáltak az addigi katonai tárgyalások és a kormányzó fiával való kapcsolatfelvétel. Már csak idő kérdése volt, hogy mikor kerülhet sor a találkozóra. 1944. október 10-ig Horthy Miklós megkapta a Moszkvában tárgyaló Faraghó-delegáció üzenetét. A szovjetek ragaszkodtak ahhoz, hogy Magyarország üzenjen hadat a Nagynémet Birodalomnak és magyar csapatok álljanak át a Vörös Hadsereg oldalára. Cserébe Magyarország jobb kondíciókkal léphetett volna ki a háborúból. A németek és nyilas szövetségeseik 1943 óta tisztában voltak azzal, hogy Horthy faképnél kívánja hagyni a tengelyhatalmakat és a Szövetségesekkel egyezkedik. Október 10-én a kormányzó rádión jelentette be híveinek, hogy elfogadja a szovjetek követeléseit. Ahhoz azonban, hogy a kiugrást biztonságban végrehajthassa szövetségesekre volt szüksége. A tisztikar jelentős része feltétlen németbarát volt, rájuk nem számíthatott a kormányzó. Így kerültek előtérbe a Magyar Frontban összegyűlt koalíciós pártok. Amikor Tildy és Szakasits Vörössel tárgyaltak, akkor érkezett Ambrózy Gyulától a hír, hogy a kormányzó hajlandó fogadni az MF képviselőit 14.
1944. október 11-én este lázas készülődés folyt Bohdaneczky Edvin lakásán 15. Az előző napok még súlyos konfliktus jegyében teltek. A kormányzó csakis a szociáldemokraták és a kisgazdák képviselőjével volt kész a megbeszélésre. Kovács Imre és a kommunisták is felháborodtak azon, hogy Horthy velük nem kíván egyezkedni. A konfliktust úgy oldották fel, hogy megígértették Szakasitscsal és Tildyvel, hogy szigorúan az MF nevében tárgyalnak és minden résztvevőt képviselni fognak. A találkozótól a kommunisták elálltak volna, de a többi partner ragaszkodott hozzá. A két pártvezetőt valamilyen fekete öltönyféleségbe és csokornyakkendőbe bújtatták, Kállai szerint „úgy festettek, mint egy külvárosi étterem fizetőpincérei 16.” Egy utolsó Magyar Frontos egyeztetés után a Szent György térről indultak este kilenc órakor 17.
Az utólagos beszámolók alapján a kormányzói kihallgatás 75 perce igen szívélyesen telt. Horthy többször tanújelét adta annak, hogy elege van a németekből és a németbarát politikusokból és honvédségi tisztekből. Szakasitsnak és Tildynek kijelentette, hogy a jövőben gyökeresen meg fognak változni a dolgok, és kettejüknek fontos szerepet szán benne. Megígérte, hogy a munkásságnak fegyvereket fog juttatni 18 , hogy általános felkelést robbanthassanak ki Budapesten az október 15-e utáni héten. Tulajdonképpen a Vörös vezérezredes és Lázár Károly testőrparancsnokkal megbeszélt haditerveket ismételte el. Viszont kijelentette, hogy a jövőben sem fog támogatni semmiféle földreformot. Horthy kérte, hogy a háború utáni koalícióba vegyék be három bizalmasát, Veress Lajos tábornokot pedig helyettesévé nevezte ki. Tildy az javasolta a kormányzónak, hogy hagyja el a fővárost és az Árpád-vonalnál visszavonuló I. Magyar Királyi Hadsereggel álljon át a szovjetekhez, ezt a kormányzó elutasította. Tildy és Szakasits elismételték a memorandumban foglaltakat, de arra a kormányzó érdemben nem reagált 19. Végezetül a delegáció amnesztiát követelt a március 19-e óta elfogott ellenzéki politikusok számára. A megbeszélés után az R-gárda biztosította az MF delegáció elvonulását 20. Az MF első vonalának Szakasits október 13-án számolt be a találkozóról 21. A megbeszélés talán egyetlen megvalósult hozadéka lett az amnesztia, amelyet október 14-én hirdettek ki. Ennek köszönhetően szabadult Bajcsy-Zsilinszky Endre, Nagy Ferenc, és sokan mások 22.
A németek azonban már mindenről tudtak. Ifj. Horthy Miklóst ismeretlenek azzal keresték meg, hogy a kiugrásban a jugoszláv partizánok felkínálnák segítségüket, a találkozóra a kormányzó fia személyesen ment el így felelőtlenül csapdába került. Egy SS-különítmény rövid tűzharc után harcképtelenné tette és elrabolta. Október 15-én értesült az esetről a kormányzó, aki fia életét féltve, elkeseredett lépésre szánta el magát. A megbeszélt időpont előtt legalább két nappal, október 15-én Horthy Miklós bejelentette Magyarország kilépését a háborúból és fegyverszüneti kérelmét a Szövetségesek felé. A kormányzó ellenállásra szólította fel a hadsereget, de a tisztikar többsége meggátolta a parancs végrehajtását 23. Az ellenállás tagjai Bohdaneczky lakásán hallgatták a bejelentést 24, a jelenlévők többségéből lelkesedést váltott ki, izgatottan várták Vörös János rádiónyilatkozatát a katonai ellenállás kihirdetéséről. Miután Kovács Imre felkereste a kommunistákat és ezt követően Kállai Szakasitsot, kiderült, hogy Horthy az ellenállás egyetlen tagjával sem közölte, hogy a kiugrást előbb jelenti be 25. Tetézte a bajt, hogy nem volt kinek kiosztani az összegyűjtött fegyvereket, mert vasárnap lévén, vagy szétszóródtak a munkások vagy templomban voltak 26. Rövidesen a német csapatok ellepték a fővárost, és Horthyt hatalma átadására bírták. Miközben harcok folytak a Várnegyedben, az ellenállás tagjainak, a teljes MF vezérkarnak menekülnie kellett. Az MF tagjai szétszóródtak, az egyes társszervezetek megpróbálták magukat menekíteni. A megváltozott helyzet közepette azonban nem szűnt meg az együttműködés, csak átalakult.
Tildy Zoltán október 15-én értesítette Bajcsy-Zsilinszkyt és Nagy Ferencet az addigi eseményekről illetve a Horthy és a Magyar Front képviselői közötti találkozóról. Bajcsy-Zsilinszky ezután átvette a szervezet fölötti tényleges irányítást 27. A Magyar Front fedőszerveként novemberben 9-én megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága Bajcsy-Zsilinszky elnökletével 28. Végül azonban 1944. november 22-én árulás következtében az ellenállás budapesti szervezetét felszámolták. Vezetőit, Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Bajcsy-Zsilinszky Endrét halálra ítélték. Kiss tábornokot és Nagy ezredest december 8-án, Bajcsy-Zsilinszkyt, pedig december 24-én végezték ki 29.
Miután az MNFFB-t felszámolták, a Magyar Front sem létezhetett tovább, a tagok beszüntették a működését. Ki-ki a maga módján próbált menekülni, elbujdosni. A budapesti ellenállás bukásában jelentős szerepet játszott a kormányzó elsietett akciója, de ugyan olyan fontos volt a nem elégséges támogatás és a szervezet kiváró magatartása. Az MF polgári és szociáldemokrata vonala túl sokáig bízott abban, hogy a kormányzótól segítséget kapnak és így nem készültek fel a fegyveres ellenállás lehetőségére.
1 GOSZTONYI Péter: A magyar ellenállási mozgalom és a visszhangja a német iratok tükrében. In: Magyarország 1944 – Fejezetek az ellenállás történetéből. Szerkesztő: M. Kiss Sándor. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1994. 9-32. o. 9. o.
2 Borsányi György: Gondolatok a Kommunisták Magyarországi Pártja történetéről (1918-1944). In: Múltunk 1995. 1. szám XL. évfolyam. 3-37. o.. 25. o.
3 Pintér 1970. 55-56. o.
4 KOVÁCS Imre: Magyarország megszállása. Katalizátor Iroda Kft. Bp. 1990. 67-73. o.
5 Pintér 1970. 149. o.
6 PIL VI. 867 f. 1/e-34 1. l. megerősíti SCHIFFERNÉ Szakasits Klára: Fent és lent. Magvető Könyvkiadó, Bp. 1985 15. o.
7 PIL VI. 867 f. 2/sz-149 29. o.
8 Pintér 1970. 150-151. o.
9 Kovács Imre visszaemlékezései 81-84. o. és SIPOS Péter, STRASSENREITER Erzsébet: Rajk László. Akadémia Kiadó, Bp. 1978. 107-108. o.
10 [SZAKASITS Árpád, TILDY Zoltán]: A földalatti Magyarország. In: Tanúságtevők. 4/C kötet. Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1985. 367-376. o. 368. o.
11 Kállai visszaemlékezései 570-582. o.
12 Pintér 1970. 148. o.
13 Szakasits-Tildy interjú 370. o.
14 HAAS György: Diktatúrák árnyékában – Tildy Zoltán élete. Magyar Napló Kiadó, Bp. 2000. 59. o. és Kállai visszaemlékezései 584. o.
15 Szakasits-Tildy interjú 371. o.
16 Kállai visszaemlékezései 584-587. o.
17 Szakasits-Tildy interjú 371-372. o.
18 KOROM Mihály: A Magyar Frontban részt vett politikai erők és tevékenységük fő jellemzői. In: Magyarország 1944 – Fejezetek az ellenállás történetéből. Szerkesztő: M. Kiss Sándor. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1994. 163-181. o. 178-179. o.
19 A találkozóról lásd: GÁBOR Róbert: Az igazi szociáldemokrácia – Küzdelem a fasizmus és kommunizmus ellen, 1944-1948. Századvég Kiadó, Bp. 2001. 37. o.; Haas 2000. 59. o.; Korom 1994. 177-179. o.; Pintér 1970. 154-156. o.; Kállai visszaemlékezései 588. o.; Nagy Ferenc visszaemlékezései 70. o.; Szakasits-Tildy interjú 371-373. o.; PIL VI. 867 f. 1/e-34 1. l. és PIL VI. 867 f. 2/sz-149 30. l.
20 PIL VI. 867 f. 1/e-34 1. l.
21 Kállai visszaemlékezései 588. o. és PIL VI. 867 f. 2/sz-149 30. l.
22 Korom 1994. 173. o.; Nagy Ferenc visszaemlékezései 66. o.; Haas 2000. 59. o. és Kállai visszaemlékezései 634. o.
23 Pintér 1970. 163-170. o.
24 Kovács Imre szerint az ellenállás legtöbb tagja az Ilona utcában volt, tehát Kenesseynél. Kovács Imre visszaemlékezései 93. o.
25 Kállai visszaemlékezései 621-622. o.
26 PIL VI. 867 f. 1/e-34 2. l.
27 Kovács Imre visszaemlékezései 101. o.
28 IZSÁK Lajos: A koalíció évei Magyarországon 1944-1948. Kozmosz Könyvek, Bp. 1986. 9-10. o. és Gosztonyi 1994. 25. o.
29 Gábor 2001. 47. o.
Vida Szabolcs
Doktorandusz
ELTE BTK