Mi a közös Salvador Dalíban, Alfons Muchában és Andy Warholban? Prága főterén a Gallery of Art-ban nyílt kiállítás a három művész munkásságából, de van-e egyéb kapocs is közöttük? Talán ez is kiderül majd. Társammal nézem a kiállításokat, és közben a prospektusok segítségével néhány mozzanatot kiragadok az életükből.
Dalí – Szürreális élmények
A katalán szürrealista festőt a legismertebb festményein kívül eddig csak jellegzetes bajuszáról ismertem, amihez Diego Velázqueztől kapott ihletet. Ezt a prospektusból tudtam meg, és igen, valóban van hasonlóság:
Valamint két Dalíhoz köthető filmet is láttam már korábban. Az egyik a Luis Buñuel rendezővel forgatott Andalúziai kutya, amely az első szürrealista film volt (a filmmel be is került ebbe a művészeti csoportba). Valóban szürrealista a film, még középiskolában láttam, és csak a megtekintése után egy sztorileírást olvasva tudtam meg, hogy a látott képsornak története is van. A film egyik jellegzetes jelenetében, ahogy a felhő átszeli a holdat, úgy vágnak egy borotvával egy nő szemébe. Huh, ezt még leírni is rossz volt.
Egy kellemesebb élmény volt Alfred Hitchcock: Spellbound (Elbűvölve) című thrillerében egy álommesélős jelenet, melyhez Dalí volt a díszlettervező. A történetben az álom megfejtése által jönnek rá egy bűncselekmény részleteire, melyet a Gregory Peck által játszott szemtanú csak így tudott elmesélni, mivel a valós események a tudatalattijába kerültek. Érdemes rákeresni erre a jelenetre, valóban látványos.
https://www.youtube.com/watch?v=JyPe1Jahyfo
Kicsit elkalandoztam, térjünk vissza a kiállításhoz, nézzük, mit érdemes tudni erről a különc művészről. Képeit elsősorban az álmok és a szabad asszociációk motívuma jellemzi. Galavál, a feleségével megismerkedve dolgozta ki jellegzetes „paranoid kritikai módszerét”. Bár festményeit kiállították egy sikeres Egyesült Államokbeli szürrealista kiállításon is, a spanyol polgáháború során (1936-39) Dalí kiállt Franco tábornok mellett, ezért a szürrealisták kizárták őt csoportjukból. Végül kisebb kitérő után újra Spanyolországban kötött ki, ekkor a vallásos téma felé fordult. Ebből a korszakból láthatunk képeket a kiállításon is, egy teremben a pokol, purgatórium és a mennyország képei szerepelnek. Kissé csalódással töltött el, hogy nem éreztem éles különbséget a három között. Bár az is lehet, hogy pont ez volt a cél.
Néhány nem festészeti jellegű műalkotást is készített, úgymint a Dalí parfümöt, ékszergyűjteményt, vagy a Mae West színésznő ajkairól mintázott kanapét, melyet a kiállításon is láthatunk:
Az egyik leghíresebb képe is megtalálható itt: Az elfolyó idő, melyet az Albert Einstein féle relativitáselmélet ihletett. Egész pontosan egy forró nyári napon olvadó camambert sajt látványa hozta ezt az ötletet Dalí számára.
Számomra legjobban az elefántos képe tetszett, a hosszú láb és a mászó hangyák a halált és a félelmet szimbolizálják. Ennek hátterében az állt, hogy Dalí gyerekkorában látta, ahogy hangyák borították a meghalt denevérét.
Menjünk a következő kiállításra, ki is volt Mucha?
Mucha – A csábítás szabályai
Ahogy olvasom az önéletrajzát a prospektusból, úgy tűnik, az ő élete a művészlét mellett és ellen szóló események és érvek története. Az első korlát önmaga volt: habár gyerekkorától lenyűgözte a közönségét, nem gondolta, hogy valaha is festő lesz. Amikor azonban gyerekkori baráti társaságával meglátogatott egy helyi templomot, ahol egy barokk festő épp egy freskón munkálkodott, az élmény olyan inspiráló volt számára, hogy meggondolta magát, és innentől a festészetnek adta a fejét.
Második korlát: bár beiratkozott a prágai művészeti egyetemre, az egyik professzora azt ajánlotta neki, válasszon inkább egy jobban kereső szakmát. De ekkor már nem adta fel.
Később Bécsben a Ring Színház díszlettervezője lett, de a színház leégett, így a munkája megszűnt.
Majd szerzett egy mecénást: miután restaurálta néhány családi képét és kidekorálta gróf Karl Khuen kastélyát, a gróf a saját pénzén elküldte Muchát Münchenbe tanulni, azonban később váratlanul megszakította a pénzügyi támogatást.
A karrierje azonban ismét felfele ívelt, egy mesekönyv, majd a The Adamits című vers cseh történelmi epizódjainak illusztrálásával, valamint Sarah Bernhardt színésznő lefestésével vált igazán ismertté.
Élete során bankjegyeket is festett, mint például az itt látható tíz koronást:
Warhol – A popkultúra virágkora
Ki is volt Warhol? A kiállításra úgy mentem be, hogy nem tudtam volna megfogalmazni, hogy mivel is foglalkozott. Ami kellemetlenebb, hogy hasonlóképp jöttem ki. A filmvásznon több ízben is előkerült már a karaktere, többek között Oliver Stone Doors filmjében. Ennek a Warhol karakterét szerepeltető jelenetében megtudhatjuk, hogy Warhol kapott egy telefont, amivel beszélhetne Istennel, de mivel nincs mit mondania neki, így hát odaadja azt Jim Morrisonnak. Na jó, ezzel a jelenettel sem vagyok beljebb. Talán a prospektus többet segít: szóval Warhol festő, grafikus, rendező, a pop-art művészet vezető alakja volt.
A születése kapcsán két érdekes dologról is beszámol a prospektus: az egyik, hogy a szülei az Osztrák-Magyar Monarchiából emigráltak az USA-ba. A másik, nem tudjuk egyértelműen, hogy melyik évben született. Annyi bizonyos, hogy 1928 és 1931 között. Több ízben is azt állította, hogy az 1930-at megjelölő születési anyakönyvi kivonata hamisítvány. Szintén érdeklődve olvastam, hogy rengeteg képe vallásos témájú, ez nem véletlen: rendszeresen járt Istentiszteletekre, karitatív gyűjtéseken vett részt, és a hit emberének tartotta magát. Ezt az oldalát nem igazán ismerhettük meg a kiállításon. Ezért most inkább Mao képek következnek:
A hatvanas évektől felfelé ívelt a karrierje, amikor is reklámokat kezdett készíteni, olyan ikonikus képeket, mint például a Marilyn Monroe-ról, vagy a Muhammad Aliról készülteket.
Az amerikai popkultúrát hirdette dollárok festésével, hírességek, és brandok rajzolásával, mellyel gyorsan népszerűvé vált a széles közönség körében. A Velvet Underground zenekar menedzsere és filmrendezőjeként vált világhírűvé, valamint albumborítókat is tervezett számukra, de nem csak nekik, hanem olyan nem elhanyagolható együtteseknek is, mint például a Beatles.
Ennyi volt a sétánk a három kiállításon. A cikk elején feltett kérdésre, vagyis hogy mi a közös a három alkotóban, nem tudom a választ. Egy közös pontot azért talált a társam két művésznél: Mucha és Dali nevéből ki lehet rakni Muhammad Dalit, aki így már majdnem az egykori egyiptomi alkirály, vagy a bokszoló. Lépjünk túl ezen, a kiállítást ajánlom mindenkinek, mivel változatos alkotókkal és stílusokkal ismerkedhetünk meg. A három kiállításra külön-külön és egyben is vehetünk jegyet.